Végre megérkezett a The Handmaid’s Tale előzetese
Ahogy már Instagramon említettük, a Hulu a Super Bowl szünetét választották ki, hogy leadja a The Handmaid’s Tale 3. évadának első előzetesét. Több száz millió ember követhette nyomon az első jeleneteket, amik a sorozat folytatásából kerültek ki. A promo figyelemfelkeltő, érzelmes és drámai lett, mint ahogy azt már a készítőktől megszokhattuk.
A 45 másodperces kisfilmből kiderül, hogy June miként éli meg a szabadulását. Dolgozni mehet, élvezheti a napfényt és nem kell egész álló nap stresszelnie, illetve szolgálnia. De természetesen semmi sem az, aminek látszik. Továbbra is láthatjuk, mik zajlanak a zárt ajtók mögött és, hogy mi történik a gyerekekkel születésük után.
Titeket meggyőzött az előzetes? Várjátok a premiert?