Sorozatok

Véget ért a The Crown 3. évada – Összefoglaló

Két évad után az ősz végén bemutatásra került a The Crown – A korona – 3. évada, amely II. Erzsébet életéről szól, a Netflix gyártásában.  Az első két széria roppant sikeresnek mondható, ezt mi sem bizonyítja, hogy Golden Globe díjat kapott a legjobb drámai sorozat kategóriában. A The Crown új szereplőgárdával kezdte meg a részek bemutatását, hiszen a királynő már középkorú nő lett, így Claire Foy helyett egy Oscar-díjas színésznőt választottak a készítők.

Az első két évadban megismerhettük II. Erzsébet fiatalkorát, házasságának és uralkodásának korai éveit. Amikor még ő és férje, Fülöp herceg is lázadók voltak, miközben a fiatal királynőnek meg kellett szoknia a koronával járó feladatokat.
A 3. szezon ugyanolyan izgalmas, elgondolkodtató és mély lett. 1964-től folytatódik, amikor királyi házaspár négy gyermeke közül kettő halad a felnőtt élet felé és, amikor egy új miniszterelnök kerül a parlament élére. Winston Churchill betegség következtében elhunyt, miközben egy titokra derül fény, hogy egy KGB szimpatizáns kémkedett hosszú évekig a kastélyban. Erzsébet bizalma megrendül ám a tanácsosai csak az eltusolást javasolják. A következő részekben megismerhetjük a mindig különc Margitot, aki természetével megvette magának az egész Amerikai Egyesült Államokat, Erzsébet pedig nehezményezi húga viselkedését.
Walesben szomorú esemény történik, amikor hegyomlás maga alá temet egy iskolát. A királynő mindeddig kemény, önmegtartóztató volt, érzelmeit nem mutatta, ám a jégszívét meglágyítja a katasztrófa helyszíne, amikor miniszterelnöki nyomásra odautazik és részvétét nyilvánítja az elhunytak családjának.

A további epizódokban láthatjuk, ahogy Fülöp szenved a gyerekkorában történt eseményekkel, miközben a királynő menekíti anyósát a háborús Görögországból. Alíz hercegnő (Jane Lapotaire) azonban megmenti a királyi családot, akik ellen hadjáratot indított egy újságíró. Hogy a jó hírnevüket megőrizzék, Fülöp dokumentumfilmet készíttet a BBC-vel, ám nem nyeri el az ország tetszését, így a megoldás végül Anna hercegnőre (Erin Doherty) hárul, aki nagyanyjával megoldja a család problémáját. Alíz hercegnő beteges, de vágya, hogy fiát lássa valóra válik. 1969-ben életét veszti. A részek alatt megismerhetjük Károly herceg lelki világát, aki küzd a szülei akaratával és a saját személyiségével. Igyekszik megfelelni a kötelezettségeknek, de egészen másokat szeret és kedvel. Amikor Walesbe küldik nyelvet tanulni a beiktatásra, rá kell jönnie, mennyit számít a királyi családhoz tartozni és ezért át kell éreznie Wales haragját is. Ezekben az években ismeri meg Camillát, aki rögtön szimpatikus lesz számára, de a kapcsolat nem mindenkinek tetszik.
A sorozat bemutatja a feldolgozott évtized főbb politikai és történelmi nézeteit, eseményeit. Így láthatjuk VIII. Eduárd kései éveit és halálát, a miniszterelnöki pozíciók alakulását, Churchill temetését, a királyi pár házassági és Erzsébet uralkodásának 25. évfordulóját. Megtapasztalhatjuk milyen volt a világnak végig nézni, hogyan lép ember a Holdra, ez pedig milyen érzéseket szül a Buckingham Palotában, végül pedig Margit házassági válságát is nyomon követhetjük.

 A Netflix által készült sorozat visszaadja a kor hangulatát, a családtagok érzéseit és az adott évtized problémáit, örömeit. A szereplők is páratlanok. Claire Foy remekül játszotta a királynő fiatalkori énjét, helyét most Olivia Colman vette át, akitől megtudhatjuk mivel küszködik a négy gyermekes, 25 éve a trónon helyet foglaló II. Erzsébet. Láthatjuk és érezhetjük a lelkében dúló küzdelmet, mialatt Károly fiatal ficsúrból komoly férfi válik, tanulságos utazások mellett, próbál szembeszállni a családjával. Károlyt Josh O’Connor kiválóan alakítja. A leginkább eltalált karakter Fülöp herceg és Margit hercegnő volt. Fülöp helyére az Outlanderből ismert Tobias Menziest választották, aki meglepően jól mutatja be az edinburgh-i herceget, annak nyers és kimért humorát, modern nézeteit a világról.
Margit hercegnő szerepére is alkalmas színésznőt találtak, mégpedig a sokaknak a Harry Potter filmekből ismerős Helena Bonham Cartert. Helena remek választás volt a szabad szellemű, lázadó és léhűtő életet élő Margit karakterének megformálására.

Az összefoglaló végén fontos megemlíteni, hogy a sorozat teljesen magával ragadja a nézőt, főleg aki kedveli az efféle életrajzi, történelmi ihletésű műsorokat. A helyszínek, a zenei hatás, amelyet Hans Zimmer jegyez, és a színészi játék  végig leköti a néző figyelmét. Nehezen lehet elhinni, hogy egy óra elegendő egy-egy rész bemutatására.

Bízunk benne, hogy a negyedik évad is bővelkedik majd izgalmakban.

Hozzászólások