Véget ért a Dragon Ball Super
Az anime rajongók körében az egyik legjobb hír volt, amikor bejelentették, hogy gyerekkorunk egyik nagy kedvence a Dragon Ball visszatér egy újabb történettel.
Az egész őrület még 1984-ben kezdődött, amikor Torijama Akira megalkotta a Dragon Ball című mangát. Ez 1986 – ban került adásba Japánban, majd kicsit több, mint tíz évre rá, 1997 – ben hazánkba is berobbant, később pedig megállíthatatlanná vált az anime iránti vágy. Újabb mangákat és animéket dobtak piacra, a Dragon Ballt követte a Dragon Ball Z, viszont a rengeteg fillere (töltelék epizódja) miatt létrehozták a Dragon Ball Kait, amiben ezeket hanyagolták. Később jött a GT, ami eléggé gyengére sikeredett és 2015 – ben megjelent a Dragon Ball Super és egészen 2018 – ig . Röviden erről az animéről lesz most szó.
Tehát visszakaptuk hőn szeretett karakterünket, Son Gokut és a vele járó gyerekes és vicces gondolkodásmenetet, de amennyire kell, hogy komoly legyen, annyira volt az. A sorozat nem a GT folytatása, hanem a Z befejezése utáni idősíkban játszódik. Japánban 2015-ben indult útnak, míg Magyarországon 2018-ban mutatták be a Viasat 6 műsoraként. Összesen 131 részen keresztül élvezhetjük Son Goku kalandját. A sztori nagy része az univerzumok bevezetéséről és a köztük lévő harcról fog szólni, amely öt évadra van bontva:
- Bills, a pusztítás istene Saga (1–14. rész)
Megismerjük legújabb karakterünket, Billst (Beerus) és az ő angyalát, Whist. Bills a pusztítás istene, mint kiderül, és egy álomban látja meg Gokut, akit elindul megkeresni. Hamar rájövünk, hogy könyörtelen (és vicces) ez az Isten, így Gokuéknak vigyázniuk kell vele. Viszont Bills megkedveli majd őket, tanítványukként is felfogadja Gokut és Vegetát is, amit lehet, hogy sokszor megbán.
- Arany Dermesztő Saga (15–27. rész)
A Dragon Ball Z az egyik legjobb része volt franchisenek. Dermesztőt sosem fogjuk elfelejteni, ezért nagyon jó ötlet volt, hogy karakterét ismét bevonták a sorozatba. Dermesztő hatalmasat fejlődött, de maradt olyan gonosz, mint amilyen volt.
- 6-os Univerzum Saga (28-46. rész)
A 6-os és a 7-es (Gokuék) univerzumának az összecsapása. Megismerünk egy új univerzumot, annak Istenét és legerősebb harcosaikat. Kapunk bőven meglepetéseket. A barátságos mérkőzés pedig megmutatja Gokunak, hogy még van hová fejlődnie. Nekünk pedig ez ad némi okot az örömködésre, hisz ha Goku fejlődik, azt általában megörökítik, tehát lesznek új animék.
- Jövőbeli Trunks Saga (47–76. rész)
Az előző részekhez képest kaptunk egy sötétebb töredéket az animéből. Megérkezik Trunks (Vegita fia) a jövőből, hogy beszámoljon mi várható ott. Kapunk újabb ellenséget is, aki igazán érdekesre sikeredett. A legyőzőséhez vezető út pedig göröngyös.
- Univerzum túlélőpróba Saga (77-131. rész)
Majd jön a Nagytorna, amit Dragon ball rajongóként mindig is imádni fogunk, legyen az bármennyire is elnyújtva. Szerettük azokat a részeket, amikben összeszedték harcosaikat, majd a találkozót, azt, hogy mindent Gokura fogtak és a Mindenek urát, urait is nagyon jól kitalálták. Az univerzumok isteneit pedig reméljük jobban meg tudjuk majd ismerni.
Rövidre fogva, ennyi lenne a Dragon Ball Super évadainak bemutatása. Nagyon jól össze volt rakva, még annak ellenére is, hogy tényleg voltak benne olyan részek, amikre senki nem volt kíváncsi. Nem vették teljesen komolyan a témát, hozták Goku vicces énjét, Vegeta folyamatos hisztirohamát és dühét, az univerzum különböző harcosai, a karakterek jópofák voltak, néha pedig röhögő görcsöt kaphatunk miattuk. Az összecsapásokat annyira húzták el, amennyire már hozzászokhattunk az elődök során. A rajzolása hagy némi kivetnivalót maga után, de ez illik a Dragon Ball univerzumához.
Nagyon sok bevételt hozott, 2008 – ban például 2,682,000,000 jennel zárt a Toei stúdió. A bevételek 2011 és 2014 között süllyedni kezdtek, de 2015 – ben ez megváltozott, mikor a Dragon Ball Super debütált. Egy évvel az anime megjelenése után a Toei stúdió 5 091 000 000 jent szerzett, majd 2017 – ben a cég 9,288.000.000 jen nyereséget szerzett. IMDb – n is jó értékelést kapott, szóval összességében azt lehet rá mondani, hogy egy egész jó folytatást kaptunk Dragon Ball történetéhez.
Bár az animének vége, de mi nem szomorkodunk, hiszen 2018 decemberében megjelent a Dragon Ball Super: Broly című mozifilm, majd egy játék is, a Super Dragon Ball Heroes és ennek fut most az anime adoptációja, promóciós célokkal.
Ti szerettétek az animét? Írjátok meg nekünk, hogy mit gondoltok róla és azt is, hogy melyik a kedvencetek a franchiseból.