Végéhez közeledik Marko Kloos Frontvonalak-sorozata!
Szeptember 17-én a negyedik részéhez érkeztünk Marko Kloos Frontvonalak-sorozatának. A Renegátok című regényben folytatódik az emberiség csillagközi harca a nyurga nevű idegen fajjal, ám ezúttal nem várt fordulatot vesznek az események, és Andrew Graysonnak egy titkos felderítő küldetésre kell indulnia mindentől távol, aminek a tétje viszont nagyobb, mint valaha. Ez a katonai sci-fi sorozat Amerikában óriási népszerűségnek örvend (idén lépték át az egymillió eladott példányt), és itthon is biztos rajongói bázist szerzett magának az elmúlt három évben, ráadásul most már mindössze két kötet választ el minket a befejezéstől. A borító ezúttal is gyönyörű, sejteti, milyen pörgős történetre számíthatunk! Az olvasók készíthetik a “túléléshez” szükséges étel- és italmennyiséget, mert a jelek szerint a könyvhöz és a foteljükhöz fognak ragadni.
Bevallom, kevesebbre számítottam, nem fárad ki a negyedik részre sem, hozza a megszokott színvonalat. – Sai_home, Moly
És akkor még el sem olvastuk a fülszöveget. Vessünk csak rá egy pillantást! Tervezitek elolvasni? Mire számítotok?
Marko Kloos – Renegátok
A Föld elleni csatában az emberiség győzedelmeskedett a nyurgák maghajójának elpusztításával, de a Mars továbbra is az idegen lények megszállása alatt áll, ráadásul az ott rekedtek oxigén- és élelemkészlete kritikus szinten van. A hadsereg kétségbeesetten építi az újabb csatahajókat és bolygóközi védelmi rendszereket a megsemmisültek helyére, de a rendelkezésre álló nyersanyagok végesek. Andrew Grayson napjai kiképzéssel telnek: fiatal önkéntesekből próbál mihamarabb harcra kész katonákat faragni – a véres csatákból magával hordozott emlékeit pedig alkohol és gyógyszerek segítségével igyekszik kiégetni a fejéből.
Eközben a Nemzetközösség és a sinoruszok két lehetőség közül választhatnak: vagy megindulnak a Mars felé azzal, amijük van, vagy a renegátok nyomába erednek, akik a földi invázió előtt nem sokkal elmenekültek, és magukkal vittek számos felbecsülhetetlen értékű hadihajót, melyek visszaszerzésével az emberiség a saját javára fordíthatná a készülő marsi ütközet kimenetelét. Egy kisebb csapat, többek közt Graysonnal és feleségével, a deszantgép-pilóta Halley-vel az élen felderítő küldetésre indul egy idegen naprendszer távoli holdjára, hogy feltérképezzék a renegátok védvonalait. Útjuk nem csak váratlan fordulatokban és veszélyekben lesz gazdag, de nagyban befolyásolhatja az emberiség jövőjét is.