Filmek

Valentin-napkor érkezik a Kölcsönlakás című magyar film

Az utóbbi időben jobbnál jobb filmeket mutatnak be a hazai készítők, amire mi, nézők szívesen ülünk be, hiszen a minőség és a cselekmény sem utolsó szempont egy moziba készülő embernek. Itt volt például a Viszkis alkotás, amit Antal Nimród rendezésében mutattak be még 2017-ben, nem kis munkával az év egyik legjobb filmje lett. Nemrég pedig debütált a mozikban egy vígjáték, a BÚÉK, amely egy baráti társaság Szilveszter éjjelét mutatja be.

Valentin-napkor pedig ismét a mozikba ülhetnek azok, akik kedvelik a magyar alkotású filmeket, hiszen érkezik a Kölcsönlakás.  A színházakban játszott darab megfilmesített változatát Dobó Kata első rendezésében láthatjuk majd 2019. februárjában, melyet a Mafilm stúdióban vettek fel. A romantikus vígjáték szerint két család életét mutatja be, ahol az egyik férj az otthon melegére, gyerekre vágyik, míg a másiknak a csábítás a fontos. Egy felújítás alatt álló lakásba hívná a legújabb hódításait, ám egy nap alatt minden a feje tetejére áll. Félreértések sorozata veszi kezdetét, ahol a hűséges férj, a dizájner és a csábító élete teljesen megváltozik, miközben próbálnak kikecmeregni a bonyodalmak hálójából.

 A főszerepekben olyan színészeket láthatunk, mint például Balla Esztert, akinek a legutóbb a Kontroll című filmben szerepelt, de feltűnik Haumann Máté, Klem Viktor, Oroszlán Szonja vagy Szabó Simon.  Szerepet kapott még Gangsta Zolee és Kiss Ramóna is.

A film zenéjét Hollywoodban élő Czomba Imre zeneszerzővel készítették.

Hozzászólások