Új köntösben jelenik meg a Sprawl-trilógia!

William Gibson világhírű sci-fi trilógiája már korábban is megjelent Magyarországon, közel húsz évvel ezelőtt. A műfajban alapműnek számító sorozatot ezúttal felújított köntösben, limitált díszdobozos kiadással hozza el nekünk az Agave Kiadó!

A köteteket külföldön már számos díjjal méltatták és a sci-fi irodalom egyik alapkövének tekintik. Kiadásuk óta rengeteg más könyv, film vagy éppen videojáték merített a történetből, elmondható tehát, hogy a sorozat a cyberpunk műfaj alapjait fektette le.

Az első kötet a Neuromancer már rögtön meglehetősen izgalmas szituációval indít. Főszereplőnk, Case adattolvaj a mátrixban, aki lopott a megbízóitól, akik ezért megmérgezték és ezzel örökre száműzték őt a cybertérből. Azóta kitaszítottként tengeti a mindennapjait. Ám egy nap találkozik egy rejtélyes alakkal, aki látszólag a megváltás kulcsát adná a kezébe. Amennyiben elvállal egy szinte lehetetlen küldetést egy félelmetesen erős mesterséges intelligencia ellen, ami ráadásul Föld körüli pályán kering, az egyik legrettegettebb klán, a Tessier-Ashpool szolgálatában. Case-nek azonban nem marad vesztenivalója. Elvállalja hát a munkát és útra kel, hogy legyőzze ezt az entitást, mind a való világban, mind a mátrixban.

Nagyon érdekesnek hangzik már az első kötet fülszövege is, így mi mindenképpen fogunk rá vetni egy pillantást!

Az Agave Kiadó pedig még egy ráadással is kedveskedik a hardcore fanoknak: amellett, hogy új, korszerűbb fordításban hozza el nekünk az egész történetet, még egy limitált számban elérhető díszdobozt is mellékel a kötetek mellé!

A könyvek megjelenésének várható ideje: 2021. november 30.

William Gibson – Neuromancer (Sprawl-trilógia 1.)

A ​kikötő felett úgy szürkéllett az ég, mint a televízió képernyője adásszünet idején.

Ezzel a mondattal kezdődik minden idők egyik legjobb science fiction regénye, aminél pontosabban semmi sem jósolta meg a jövőt. William Gibson 1984-ben megjelent, Hugo-, Nebula és Philip K. Dick-díjakkal kitüntetett műve a cyberpunk műfaj alapköve, hatása mindmáig tetten érhető filmekben, zenékben, videojátékokban és más kortárs művészeti alkotásokban. Ráadásul itt találkozhatunk először a mátrixszal, azzal a globális konszenzuális-hallucinációval, ami a cybertér minden egyes adatbájtját megtestesíti, és ami alapjául szolgált a tizenöt évvel későbbi, azonos című kultikus film világának.

Case volt a legjobb adattolvaj a mátrixban, egészen addig, amíg el nem követte a klasszikus hibát – lopott a megbízióitól, akik büntetésként megmérgezték az idegrendszerét, örökre száműzve őt a cybertérből. Most azonban egy rejtélyes, magát Armitage-nak nevező alak a megváltást ígéri neki: a teljes gyógyulást, ha Case elvállal egy munkát egy felmérhetetlenül erős mesterséges intelligencia ellen, ami Föld körüli pályán kering a baljós Tessier-Ashpool klán szolgálatában. Egy legendás adattolvaj lementett emlékezetével és egy utcai szamuráj védelmében Case útra kel mind a való világban, mind a mátrixban, a többi pedig már, ahogy mondani szokás: science fiction történelem.

Az olvasó új fordításban tartja kezében a könyvet, mely Gibson exkluzív utószava mellett Jack Womack Valami sötét gödör című esszéjét is tartalmazza.

Hozzászólások