Könyvek

Új borítóval érkezik a Vámpírakadémia!

A szeptember közepén elstartoló Vámpírakadémia sorozatnak köszönhetően az Agave Kiadó úgy döntött, hogy elhozza nekünk a széria alapjául szolgáló regényt új köntösben!

A történetet talán már nem kell túl sok mindenkinek bemutatnunk; Az első kötetben Rose Hathawayt és Lissa Dragomirt két év bujkálás után visszakényszerítik a Szent Vlagyimir Akadémiára. Ez egy vámpíriskola, ahol két faj képviselői tanulhatnak, a morák és testőreik, a dampyrok. A lányoknak végig kell vinniük az évet ebben az ármánykodással és fenyegetésekkel teli helyen, ám hamarosan rájönnek, hogy az igazi fenyegetés talán a kapun kívülről érkezhet.

A könyvsorozat már eredeti megjelenése óta nagyon sok rajongót tudhat magáénak. 2014-ben még film is készült belőle, ami után szintén nőtt a könyvek népszerűsége. A tavaly bejelentett sorozat után pedig ismét keresetté váltak. Ezért döntött úgy az Agave Kiadó, hogy újra kiadja az első részt, új szerkesztésben és felújított borítóval. Ez utóbbi Müller Péter keze munkáját dicséri, aki ezúttal sem okozott csalódást. Az előrendelési időszak szeptember elején indul a kiadó honlapján.

A kötet várható megjelenési ideje: 2022. szeptember 15.

Arra a kérdésre, hogy esetleg várható-e, hogy az egész sorozat új köntöst kap-e az Agave ezt válaszolta:

A közeljövőben nem tervezzük folytatni a sorozatot, de nem esélytelen. Sok múlik azon is, hogy ennek a kötetnek milyen lesz a fogadtatása.

Eddig csupa pozitív visszajelzés érkezett az első kötetre, így nem kizárt, hogy a kiadó végül úgy dönt megéri újra kiadni az egész sorozatot. Bízunk a legjobbakban, bár mi már annak is örülünk, hogy ezt az új borítós kiadást a kezünkben tarhatjuk.

Richelle Mead – Vámpírakadémia

A világsikerű sorozat első kötetében Lissa Dragomirt és Rose Hathawayt két év bujkálás után elfogják és visszazsuppolják a Montana erdőségeinek mélyén megbúvó Szent Vlagyimir Akadémia vaskapui mögé. A vámpíriskola a mora uralkodói családok és dampyr testőreik számára szolgál oktatóhelyül. Az akadémia falain belül a két lánynak különböző viszálykodással, rosszindulatú pletykákkal, tiltott szerelemmel és fenyegetésekkel kell megbirkóznia. De mindketten tudják, hogy a legnagyobb veszély a kapukon kívülről leselkedik rájuk.

Hozzászólások