Sorozatok

Történelmi ihletésű sorozatok

A történelem mindig is hozzátartozott a mindennapi életünkhöz, formálták az emberiséget, legendák születtek, királyok, harcosok, akiknek nevei a mai napig fenn maradtak. Számos olyan történetet és érdekes eseményt tanulhattunk és olvashattunk, amelyek valamilyen módon befolyásoltak bennünket.

Ezek a történelmi sorsok megihlettek több rendezőt is, hiszen számos olyan sorozat készült, amelyben egy -egy korszakot, vagy uralkodó életét dolgozzák fel. Ezekből szemezgetünk most nektek.

1  Az uralkodónő (Reign)

Stuart Mária – I. Mária – skót királynő életét bemutat fiktív, romantikus sorozat. 1557-ben, a már felnőtté vált Máriát visszahívják a kolostorból a francia udvarba, hogy teljesítse gyermekkorában megköttetett eljegyzését Ferenc herceggel. A palotában aztán nem várt fordulatok és események veszik kezdetét, mivel Máriának egyáltalán nem egyszerű a dolga. Medici Katalin – Henrik király felesége – minden erejével azon van, hogy megakadályozza a frigyet, továbbá a fiatal királynőnek a politikával, amellett árulással is meg kell küzdenie, hogy országát, Skóciát megóvhassa és szövetsége megmaradhasson Franciaországgal. Ferenc és Mária kapcsolata hullámzó, miközben a fiatal királynő iránt a herceg törvénytelen testvére, Bash is érdeklődik.
A sorozat 2013-ban indult, összesen négy évadot láthattunk, egészen pontosan 78 részt,  amelyben végzetes tragédiák, hazugság, szerelem, ármány és izgalom is volt jócskán, illetve feltűnik Mária főbb ellensége az angolok királynője I. Erzsébet is. 2017-ben ért véget, amely – aki ismeri Stuart Mária életét -, tudhatja, hogy mivel végződött a Reign.
A sorozatban láthatjuk a Narnia krónikái főszereplőjét, Anna Popplewell,  Medici Katalint, Anne a Zöld Oromból sztárja Megan Follows alakítja. Máriát, Adelaide Kane, Ferenc szerepében pedig Toby Regbot láthatjuk.

2.  A fehér királyné ( The White Queen)

A Philippa Gregory regénye alapján készült sorozat, szintén 2013-ban látott napvilágot, amely a 15. században játszódik. A 10 részes minisorozatban láthatjuk, hogyan küzd három erős nő a hatalomért, a trónért.  York- és a Lancester-dinasztia 1455-87-ig tartó küzdelme a Rózsák háborúja a két család jelképéről, a fehér és vörös rózsáról kapta nevét. Edward – York-ház ifjú királya- és Elizabeth első pillantásra egymásba szeretnek, és titokban össze is házasodnak. A frigynek azonban nem örülnek a királyi udvarnál, a fehér királyné sokak szemében tüske. Elizabeth Woodville szerepében Rebecca Ferguson látható, míg Edwardot Max Irons alakítja.

3. A spanyol hercegnő

Korábban már olvashattatok az oldalon A spanyol hercegnő történetéről, de nem elég egyszer megemlítenünk a nemrég elkészült sorozat első évadát, amely Aragóniai Katalin életét mutatja be az angol udvarban. A hercegnő spanyolországi származása lévén, s mint a királynő lánya, hogy szövetsége legyen országuknak, egy erős birodalom vezetőjének fiával jegyezték el. Ő volt Artúr, Anglia trónörököse.  Katalin nagy reményekkel indult az idegen országba, de számos ellentéttel találta szembe magát, illetve az ország semmiben nem hasonlított az ő napsütötte Madridjához. Sajnos a frigy után nem sokkal Artúr életét veszti, s mivel Katalin számít Angliára és gyengéd érzelmeket táplál Henrik iránt (VIII. Henrik), minden vágya, hogy ismét feleség lehessen. A részek alatt megismerkedhetünk az országát kormányzó VII. Henrikkel, annak feleségével és kegyetlen édesanyjával is.

4. Vikingek

Hogy, ne csak királynők és hercegnők legyenek a listán, a mára már híressé vált Vikingek sorozattal folytatjuk felsorolásunkat.  A sorozat leginkább a Ragnar féle mitológiákból merít, azokból a harcosokból és kétkezi munkásokból, akik végül nagy dologra vállalkoznak. Minden vágyuk, hogy felfedezzék nyugatot, ezért elsőként jutnak el Angliába. Nagy népszerűségnek örvendő Vikingek eddig öt évaddal örvendeztette meg a nézőket, hamarosan pedig érkezik az utolsó, hatodik is, amely a sorozat utolsó évada lesz.

5. A korona ( The Crown)

Erzsébet királynő uralkodásának és annak kezdetét mutatja be, a The Crown. IV. György király lányaként, illetve édesapja halálával szembesülő hercegnő fiatal korát éli, házassága elején jár a német származású Fülöppel. Apja halálát követően, minden az ő nyakába szakad, az ország, illetve annak vezetése. Erzsébet azonban nem riad vissza a királynőségtől, igyekszik jó döntéseket hozni, mint a politikában, mint a magánéletében. Ez utóbbi azonban nem mindig úgy alakul, ahogy ő szeretné. A forrófejű Fülöp, gyakran ellent mond, s teszi azt, amit szeretne. A sorozat két évadjában megismerhetjük Erzsébet uralkodásának kezdeti éveit, illetve magánéletét is figyelemmel követhetjük, melyben már gyermekeiket is láthatjuk. Hamarosan érkezik a harmadik évad is. A főszereplő a Boszorkányvadászatból és a Vámpírakadémiából is ismerős Claire Foy, akit a folytatásban követ Olivia Coleman. Feltűnik még Vanessa Kirby, Margaret hercegnőként, a Terminátor – Genesisben feltűnt Matt Smith pedig Fülöpként.

6.  Szulejmán 

A török származású sorozat, I. Szulejmán, az Oszmán Birodalom uralkodását mutatja be. A 16. században, fiatalon trónra kerülő uralkodó főbb csatáit, háremét, feleségei mindennapos összetűzéseit, gyermekei születését, majd felnőtté válását is bemutató sorozatot egészen három évig láthatták a nézők. A hadjáratait és politikai nézeteit határozottan vezető uralkodó, a magánéletét illetően már nehezebben irányító Szulejmán epizódjai alatt több nő volt jelen Szulejmán életében, azonban egyikük, Hürrem a haláláig kitartott a szultán mellett.  Édesanyja, a Valide mindenben próbálta fia életét befolyásolni azzal, hogy a háremben megtartsa a rendet. A Muhteşem Yüzyıl 2014-ben ért véget, 139 epizód után.

Következő héten újabb hat sorozatot mutatunk be nektek, amelyek szintén történelmi ihletésűek. Nektek van kedvencetek ?

Hozzászólások