Könyvek

Tom Clancy – A rettegés arénája

Idén ősszel jelent meg felújított kiadásban Tom Clancy híres regénysorozatának talán legvastagabb kötete, A rettegés arénája. Hosszú dilemma után úgy gondoltam teszek egy próbát és én is elolvasom, dacára annak, hogy ez egy sorozat hetedik része. Igaz, kicsit féltem, hogy nem fogom érteni, és hogy túlzottan sok utalás lesz benne a korábbi részekre, de aggodalmam felesleges volt, ugyanis ez önmagában is megállja a helyét. Tehát aki szintén emiatt érez kétséget a könyv iránt, bátran merem kijelenteni, vegye meg nyugodtan!

A történet az 70′-es években kezdődik, mikor az arab államok megtámadják Izraelt, akiknél az eredeti terv helyett a vezetőség úgy dönt, hogy repülőgépekkel szállnak harcba a tankok ellen. Viszont az egyik gépen fent felejtenek egy atombombát, a bevetésről pedig senki sem tér vissza. A roncsok a bombával együtt a Golán-fennsíkra zuhannak és a feledés homályába vesznek.

Húsz évvel később bár a Keleti-blokk már nem létezik, a Közel-Keleten továbbra is háborúk dúlnak. Jack Ryan a CIA-tól és Arnold van Damm, az amerikai elnök nemzetbiztonsági tanácsadója azonban rájön, hogy hogyan tudnának békét hozni arra a vidékre. A két férfi akcióba lendül és az elnök, valamint a Vatikán meggyőzése után aláírnak egy béke-megállapodást. Viszont vannak, akiknek nem tetszik a béke ötlete és miután megtalálják az elveszett atombombát, leghőbb vágyuk az lesz, hogy kirobbantsanak egy atomháborút a Szovjetunió és az Amerikai Egyesült Államok között.

A rettegés arénája tulajdonképpen azt mutatja be az olvasóknak, hogy mi történik akkor, ha elképesztő erejű fegyverek rossz kezekbe kerülnek, ráadásul mindezt nagyon realisztikusan teszi. Ez többek között annak köszönhető, hogy a cselekmény lassan építkezik és több szemszögből tevődik össze, ez pedig lehetővé teszi számunkra azt, hogy tökéletesen beleéljük magunkat az eseményekbe. Pontosan ettől gyorsan olvashatóvá válik az egész és hamar a kilencszáz oldal végére érhetünk.

A regény által láthatjuk, hogy mi történik akkor, ha az emberre túl sok nyomás nehezedik. Hogy mi lesz akkor, ha az ember fél valamitől, mennyire paranoiássá válhat és az milyen hatással van rá. Nagyszerű példa van benne arra, hogy ez milyen szinten képes megváltoztatni az embereket, a döntéseiket, reakcióikat, de legfőképpen az ítélőképességüket. A különböző szemszögek pedig segítenek minket, hogy mindezeket a lehető legtöbb perspektívából megszemléljük őket.

Kíváncsi voltam Jack Ryan, a sorozat címadó szereplőjére, hogy mégis mennyire sikerül belopnia magát a szívembe, mint ütős, férfi karakter és meglepetésemre jól teljesített. Sok más szereplőhöz hasonlóan alaposan és jól kitoldogozta Clancy, ami pedig a legjobban tetszett, hogy nem adott neki olyan ismertetőjegyeket/tulajdonságokat, amitől valósághűtlenné válhatna, ami manapság sok szerző “hősénél” előfordul.

A hihetetlenül összetett cselekmény és történeti szál mellett nagy erőssége a sztorinak, hogy a szerzőnek mekkora katonai szaktudása van, amit kő keményen bele is ültet a történetbe. Látszik mögötte az igen sok kutatómunka a fegyverek és a szerkezeti felépítés terén is. Hasonlóan tisztában van az akkori kor politikai helyzetével, aminből viszont nem árt, ha az olvasónak is van egy kis háttértudása, mert akkor lehet mindent a lehető legjobban felfogni. Akkor fogja igazán érezni a regény komolyságát.

Tom Clancy nevével többször találkoztam már, de valahogy regénye még nem került a kezembe és nagyon örülök, hogy ezzel az ijesztően vastag történettel kezdtem. A szerző nem okozott csalódást, végig izgultam olvasás közben és nagyon tetszett benne, hogy ennyiféle történetszálba engedett bepillantást. Ne rémisszen el senkit az, ha nem olvasott tőle korábban, Clancy mindent részletesen leír, és nem maradnak üres foltok. Ha pedig valaki látta a filmet és unalmasnak, rossznak tartotta, akkor pedig azért nyugtatom meg, mert évekkel ezelőtt én is láttam és nem tetszett, ez viszont igen.

Az Athenaeum Kiadónak köszönöm szépen a lehetőséget, hogy elolvashattam! Tom Clancy zseniális szerző, sosem hittem volna, hogy egy katonai-politikai thriller ennyire a kedvemre lesz. Elgondolkodtató, fordulatokkal és csavarokkal teli történet volt, amit kivételesen többnyire férfiaknak ajánlok. De persze a nők se hátráljanak meg, ha szeretik az ilyen jellegű olvasmányokat!

Cecelia Ahern – Utóirat: Még most is szeretlek!

Hozzászólások

Benedek Eszter

Kétségtelenül könyvfüggő vagyok. Pontosan ezen okból kerülöm a könyvesboltokat a bevásárlóközpontokban. Kár, hogy a webshopokat nem lehet... ?