Thomas Erikson – Idiótákkal körülvéve

Gyakran érzitek úgy, hogy kívülállók vagytok? Előfordult már veletek, hogy nem értettétek mások viselkedését? Ha legalább az egyik kérdésre igen a válasz, és kíváncsiak vagytok ennek okára is, akkor ez a könyvajánló nektek szól! Thomas Erikson Idiótákkal körülvéve című személyiségpszichológiai útmutatójából megtudhatjátok, hogy milyen különböző embertípusokkal találkozhatunk nap mint nap.

Thomas Erikson svéd kommunikációs szakember, nemzetközileg elismert előadó és író. Már több mint 20 éve tart önismereti tréningeket, pályája során pedig olyan nagyvállalatokkal is együttműködött, mint például a Coca-Cola vagy az IKEA. Az Idiótákkal körülvéve eredeti nyelven 2014-ben került kiadásra, majd négy évvel később Patat Bence fordításában vált olvashatóvá a Central Könyvek gondozásában.

Te milyen színű vagy?

Vajon beszédes és extrovertált sárga vagy, aki mindig a társaság középpontja? Vagy inkább rendmániás, analitikus kék lennél? Talán céltudatos és versenyorientált piros, akár csak a vezetők többsége? Vagy valójában te is egy csapatjátékos és megbízható zöld lennél? Ebből az útmutatóból megtudhatod, melyik csoport(ok)ba tartozol a személyiségjegyeid alapján. A könyv továbbá hétköznapi példák révén segít abban is, hogy jobban megértsd, valójában nem idiótákkal körülvéve kell boldogulnod, hanem csak különböző embertípusokkal.

Rövid bevezető után egyből fejest ugrunk az ismeretlenbe.

Thomas Erikson az előszóban és a bevezetésben összegzi azokat a magánéleti és szakmai tapasztalatait, amelyek végül együttesen elvezettek az Idiótákkal körülvéve megírásához. A szerző ironikus módon ígéretet tesz arra is, hogy ha az olvasó az útmutató elolvasása után úgy érzi, hogy nem bővült új ismeretekkel a tudása, akkor visszafizeti a könyve árát. Ezt követően két fejezetben tömören, de közérthetően és humoros stílusban bemutatja, hogyan működik az emberi kommunikáció, illetve miért vagyunk olyanok, amilyenek.

A bevezető fejezetek után gyors áttekintést kapunk a DISC rendszerről, amely négy fő kategóriába osztja az egyes viselkedéstípusokat. Ez a csoportosítás egészen az ókori görögök idejére vezethető vissza, ugyanis először Hippokratész emberi vérmérsékletekről szóló elméletében találkozhattunk vele. A görög orvos által kolerikusnak nevezett típus a piros színnek felel meg. A szangvinikus embert ma már sárgának, a melankolikust pedig kéknek nevezzük. A szerző szerint a leggyakrabban előforduló személyiségtípus pedig a hippokratészi flegmatikus, vagyis a zöld.

Fokozatosan egyre alaposabban megismerjük az egyes színeket.

Erikson először minden színt bemutat egy-egy fejezetben, amelyek olvasásakor könnyen magunkra ismerhetünk. Kevesebb mint száz oldalon belül megtudhatjuk, milyen viselkedési formák és tulajdonságok jellemzőek az egyes színekbe sorolható emberekre. Azonban a helyzet persze közel sem olyan egyszerű, hogy mindenki ezen sémák szerint viselkedik a hétköznapokban.

A szerző bevezet minket a magatartás-felismerés rejtelmeibe is, így olvashatunk arról például, hogy milyen szerepet játszik a testbeszéd az egyes szituációkban. Az útmutató mindvégig valós eseteket tár elénk, amelyek segítségével könnyebben megjegyezhetjük a tanultakat. Tippeket is kapunk bőven, főként arra vonatkozóan, hogy hogyan érdemes a tipikusan sárga, piros, kék vagy zöld színű társainkkal kommunikálni. Emellett kiderül az is, mely típusok tudnak a legeredményesebben együttműködni a munka világában, illetve a különböző viselkedésekkel járó stressztényezőket is megismerjük.

A borító egyszerű, mégis vonzza a kíváncsi tekinteteket.

A Central Könyvek nem az eredeti borító mellett döntött, hanem egy figyelemfelkeltőbb designnal látta el a kötetet. A borító jól illeszkedik a címhez, hiszen a középpontban álló alak a sokszínű emberi világban próbál eligazodni, ahol gyakran úgy érezheti, tényleg idiótákkal van körülvéve.

Az Idiótákkal körülvéve egy szórakoztató és közérthető útmutató a hétköznapi élethez és embertársainkhoz.

Thomas Erikson könyvét elsősorban azoknak ajánlom, akiket foglalkoztat az önismeret, vagy szeretnének többet megtudni az emberi viselkedés működéséről. Ahogy a személyiségtesztektől, úgy ettől a kötettől sem kell csodát várni, hiszen vannak a DISC rendszernek is hibái. Olvasás során ugyanis hamar kiderül, hogy szinte senki sem sorolható be kizárólag egyetlen színhez, így mégsem olyan egyszerű kategorizálni ismerőseinket. Ezenkívül még egy személyiségtesztet hiányoltam, de helyette kaptunk egy rövid feladatsort, amellyel felmérhetjük, mennyire emlékszünk a tanultakra.

Olvastátok már? Osszátok meg a véleményeteket velünk!

21. század Kiadó: Jól vagyok! – Kreatív inspirációs napló

Hozzászólások