Sorozatok

The Perfect Date – Az új Netflix mozi

Április 12-én került fel a szolgáltató platformjára a The Perfect Date, amelynek főszerepében Noah Centineo, Laura Marano és Camila Mendes állnak. Noah-t korábban a Freeform csatornánál ismerhettük meg, hiszen az utolsó három évadra átvette az egyik fő karakter helyét a The Fosters című drámában. Laura Marano főként a Disney-nél tevékenykedett, míg Camila a Riverdale kapcsán lehet ismerős.

A történet szerint Brooks minden áron be akar jutni a Yale-re, így bármilyen munkát elvállal a gyorséttermi szolgálata mellett, hogy pénzt gyűjtsön. Ekkor adódik a lehetőség, hogy Celia, egy tehetős, de nagyon nehéz esetű lányt elkísérjen a sulibálba, amelyért pénzt is kap a szülőktől. Az üzlet annyira megtetszik a srácnak, hogy meleg haverjával létrehoznak egy appot, amelyen keresztül ki lehet őt bérelni bármilyen eseményre és szerepre. Az alkalmazás életbe lépése után folyamatosan jönnek a felkérések, amelyeknek természetesen Brooks is eleget tesz. Esténként pénzt keres vele, ráadásul még jól is érzi magát. Közben persze egyre közelebb kerül Celiához.

A film tipikusan a fiatal korosztályt célozza meg a szerelmi szállal és drámai elemekkel. Ahogy azt már megszokhattunk, a mozi tartalmazott meleg szálat is, de teljesen érhető és hihető módon. Nem próbálták lenyomni a torkunkon, egyszerűen csak ott volt és tetszett. Hosszú idő óta először. Nem mondanám, hogy egy egyedi és izgalmas sztorival kecsektettek, de egy esti barátnős filmnézésre teljesen tökéletes tud lenni.

Ami a főszereplőket illeti. Noah-t már korábban is ismertem és imádtam, de egyre jobb és jobb alakításokat nyújt. Nem egy Oscar-díjas színész, viszont ezekre a szerepekre tökéletes választás. Jóképű, vonzza a fiatalokat és nem utolsó sorban humoros és tehetséges. Laura Marano-t szintén régebb óta ismerem, de továbbra is semleges számomra. Bár Celia karakterét megformálva egész jó alakítást nyújtott, azért nem sikerült beleszeretnem a munkásságába. Ami Camila-t illeti, még mindig ellenszenves a hölgy, de el kell ismernem, hogy nem véletlen tart ott, ahol. Tehetséges, szép és nem utolsó sorban tökéletes szerepeket vállal el.

A mellékszereplők kapcsán kevés érdekfeszítőt találtam. Murph a meleg haver kicsit jellegtelen volt, de az iskola többi diákja se nyújtott említésre méltót. Brooks apja Charlie több alkalommal is feltűnt. Hihető és érzelmes karakter volt, aki próbálta a tökéletes szülő példáját bemutatni, mint egyedülálló édesapa. Megkedveltem őt, ahogy Celia szülei is imádnivalóak voltak. Humorosak, és tehetősségük ellenére nem voltak nagyképűek és elítélőek Brooks-sal szemben.

Összességében élveztem ezt a másfél órát, de ne várjatok tőle túl sokat, hiszen nem egy többször nézős alkotásról beszélünk, ahogy az a többi hasonló Netflix alkotásról is elmondható.

Hozzászólások