Zene

The 1975 – Notes On A Conditional Form lemezkritika

Május 22-én jelent meg a manchesteri pop-rock együttes legújabb albuma, a Notes On A Conditional Form, ami a hozzájuk megszokott módon ezúttal is változatosra sikerült, még ha ez nem is válik feltétlenül a lemez javára.

Rögtön a legelső szám könnyen kizökkentheti a hallgatót, hiszen – bár részben követik az általuk felállított tendenciát, és továbbra is egy bemutatkozó számmal nyitnak – ezúttal Greta Thunderberg klímakatasztrófa ellen felszólaló beszéde hangzik fel ambient zenekíséret alatt. De a meglepetések folytatódnak.

Azt eddig is tudtuk, hogy az együttes szeret különböző zenei stílusokkal kísérletezni, leggyakrabban a pop, rock és elektronikus zene alműfajaiból inspirálódtak, de még tőlük is váratlan volt a tavaly augusztusban megjelent People, mely drasztikusan szakított a rájuk jellemző hangzásvilággal. Bevállalós húzás volt részükről egy ennyire punk energiával átitatott számot kiadniuk, de ezzel a lépéssel még az olyan hallgatók figyelmét is megragadták, akiket egyébként nem vonzottak a srácok lassabb tempójú, álomszerű számai.

A sorban egyébként ez a negyedik és egyben leghosszabb lemezük, a 80 perces játékidő összesen 22 számot ölel fel, mint a Frail State Of Mind vagy az If You’re Too Shy (Let Me Know), amik már az album debütálása előtt is nagy népszerűségnek örvendtek a rajongók körében. Ám pont a lemez hossza és a változatos hangzása gyengíti a Notes On A Conditional Form egészét.

Sajnos nincs meg a kellő fókusz, egy vágást követően feszesebb, jobban strukturált lemezt kaptunk volna, ebben a formában sajnos elvesznek az album ütősebb számai is. A koherencia hiánya viszont a streamelő közönséget kevésbé, vagy szinte egyáltalán nem fogja zavarni, hiszen a playlisteken szétszabdalt lemez egyébként is elveszti egységét. És mivel az új albumon bevetett pár újítás sem annyira szokatlan, hogy elidegenítse az előző albumok kedvelőit, így minden bizonnyal az eddigi rajongótábor ugyanolyan lelkesedéssel fogja fogadni a The 1975 legújabb lemezét.

Hozzászólások