EgészségÉletmódGasztroKultúralifestyleTea és kávéházak

Teakultúra – Kalandozás a Teapoint világában

Korábban már számos teakultúrába bevezettelek benneteket, köztük volt a brit, illetve rooibos italok világa. Most a Teapoint kapcsán gondoltam, hogy ideje lenne egy újabb cikknek ebből a sorozatból. A cég Happy to TEA you szlogent alkalmazza a marketingjénél, amely igazán figyelemfelkeltő a teázók számára.

A Teapoint fiatal csapata elkötelezett az új, természetes teák és különleges ízvilágok megalkotásában. Szerencsére ez sikerült is nekik. Első körben két fajtát próbálhattam ki. A Stay Strong egy markáns és igencsak erős ízvilággal rendelkező immunerősítő herba tea. A csak természetes összetevőket tartalmazó finomságban érezni lehet az ánizs üdítő ízét, a szederlevél finomságát, és a borsmenta frissességét. Emellett tartalmaz még almát, csipkebogyót, málnalevelet, útifüvet, bodzát, körömvirágot és rózsaszirmot egyaránt.

Bár a leírásban főként ősszel ajánlják az immunerősítő hatása miatt, szerintem a tavaszi fáradtság kapcsán is előnyös lehet. Segíti a szervezet regenerálódását, illetve hatékonyan véd az előtörő vírusokkal és baktériumokkal szemben. A gyógynövényeket tartalmaző Stay Strong étvágyjavító, emésztést serkentő, vértisztító és idegerősítő hatással is bír. A számos összetevőnek köszönhetően C-vitaminban és antioxidánsokban gazdag.

Az első kóstolás alkalmával nálam főként az ánizs és a borsmenta érződött ki, szinte az egész házat belengte az illata. Bár viszonylag édesszájú vagyok, mégis sikerült kevés mézzel fogyasztanom, legközelebb pedig hozzáadott ízek nélkül próbálom ki, mert így is bőven ihatónak ítéltem.

A másik szerencsés az Orange Vanilla Cinnamon gyümölcstea volt, amelyet már nagyon vártam. Tudniillik mindent imádok, amely ebből a három összetevőből bármelyiket tartalmazza, együtt pedig szinte egy ízorgiát nyújt számomra.

Az édes, gyümölcsös, fahéjas tea szinte egész évben feldobhatja az estéket. Nekem kicsit karácsonyias illata van, de ez nem tántorított el attól, hogy márciusban is örömmel fogyasszak belőle egy csészével. Az alma és a fahéj elég aromás, viszont érezni benne továbbá hibiszkuszt, narancshéjat, szegfűszeget és persze vaníliát is. Mivel mindezeket tartalmazza, így kiváló antioxidáns és C-vitamin forrás lehet ez az ital. A karakteres ízvilágnak köszönhetően akár egy délutáni teának, vagy csak élvezeti italnak is kiváló lehet.

Ezek és a teák többsége 50 g-os kiszerelésben érhetőek el, nagyjából 20 csészére elegendőek. A cég pénzvisszafizetési garanciát vállal, ha valakinek nem ízlik, vagy nem nyerte el a tetszését a rendelt fajta. A 14 napos határidő szerintem egy remek lehetőség, garanciát biztosít a minőségre és az élvezetre egyaránt.

A Teapoint kizárólag Etikus Tea Partnereken keresztül kereskedik. Az általuk készített italok 100%-ban természetes összetevőket tartalmaznak, hangsúlyt helyez az etikus fogyasztásra. Ennek a közösségnek olyan óriáscégek a tagjai, amelyek közösen dolgozzák ki a fenntartható termelés módszerét és teszik átláthatóvá az értékesítési láncokat.

Nem csak természetes összetevőkkel dolgoznak, hanem minden alapanyaguk BIO. Ezáltal az előállítás során nem használnak növényvédő szereket, műtrágyát és más vegyi anyagokat sem. Törekszenek a lehető legtermészetesebb, de minőségi felhasználásra. A céljuk, hogy minél többen felfedezzék a teavilág lehetőséget is és az általuk kínált termékekkel kikapcsolódást és élvezetet nyújtsanak a vásárlóknak.

A kínálatukban jelenleg több, mint 20 keverék rendelhető, számos ízvariációban. Nálam a következő mindenképpen a kókusz-brownie ízű zöld tea lesz, hiszen ennél különlegesebbet szinte sehol sem lehet kapni. Ezen kívül kinéztem még párat, de egyelőre maradjon titok, hogy melyikről hozok legközelebb egy kis kultúrát. A zöld és fekete tea mellett tehát kapható még gyümölcs és herba tea is, így elég széles a paletta, hogy mindenki megtalálja a számára megfelelőt.

http://www.ahmagazin.com/eletmod/teakultura-kalandozas-a-demmers-teahouse-vilagaban/

Hozzászólások