Filmek

Taylor Swift – Miss Americana

Január utolsó napján került fel a Netflix kínálatába Taylor Swift dokumentumfilmje. Az énekesnő két éve már kiadott egy koncertfilmet a streaming által, amely hatalmas siker volt. Ezen felbuzdulva elkészítették a róla szóló sztorit, amelyből sokkal jobban megismerhetjük az előadót.

A Miss Americana-ban szó esik a Kanye West-es botrányról, a korábbi életéről, az étkezési zavarairól, de még édesanyja rákos betegségéről is. Rengetegen szidták-hordták Taylor amióta csak bekerült a köztudatba, de az embereknek fogalma sem volt arról, hogy mennyire átlagos lány is ő. Volt egy álma, amin már tizenéves kora óta dolgozott, és amit sikerült megvalósítania. Bántották a súlya miatt, a randipartnerei miatt, de még a dalai miatt is. Taylor sosem volt kétszínű, egyszerűen ha valaki bekerül ebbe a világba, onnan nincs visszaút. Mindig lesz rosszakaró, így ezzel valaki vagy megbékél, vagy pszichés gondokat okoz számára. Sajnos sok sztár nem tudja ezt kezelni, ahogy kezdetben neki sem sikerült. 

Az újdonságban betekintést nyerhettünk Taylor kiskorába, amikor megkapta élete első gitárját, amikor megkapta az első lehetőséget, hogy közönség előtt szerepeljen, majd később az első koncertjét is láthattuk. Számos szomorú pillanatát bemutatták, mint amikor a Reputation lemez nem lett akkora siker, mint azt várták. Hiába várta a Grammy-jelöléseket, sajnos nem érkeztek meg. Taylor erre csak annyit mondott, hogy még ennél is jobb lemezt kell készítenie. Ekkor fogalmazódott meg benne a Lover korong ötlete. Elkezdett dalokat írni, majd 2019-ben kiadta őket.

A lány mellett folyamatosan ott van édesanyja, aki a legnagyobb támasza. Megrendítette, amikor kiderült, hogy rákos. Mellette volt végig, de nagyon megviselte az eset. A hölgy ekkor is folyamatosan támogatta gyermekét, még akkor is, amikor Taylor véleményt nyilvánított a politikáról. Ennek nagy visszhangja volt, de sajnos nem bizonyult elegendőnek ahhoz, hogy az általa támogatott induló megnyerje a választást.

Swift-nek pár éve volt egy zaklatásos esete, amiből szintén láthattunk részleteket. Nehezen viselte, hogy még őt perelték be miatta, de szerencsére végül megnyerte az ügyet. Az egészben az volt a meglepő, hogy ő nem akart pénzt, egy dolláros díjat kért cserébe, hiszen neki csak az igazság volt a fontos.

Megmondom őszintén, hogy én eddig is kedveltem őt, de ezek után még jobban sikerült megszerettetnie magát velem. Biztos vagyok benne, hogy még így sem láttunk mindent és persze csak azokat a részleteket mutatták meg az életéből, ami jó irányba viszi az ő karrierjét és a róla alkotott képet. Ennek ellenére úgy gondolom, hogy ő továbbra is egy őszinte lány. Nem oszthat meg mindent a világgal, viszont sokszor említettem már, hogy ő az a sztár, aki erre született. Neki ez a munkája, nem véletlenül ír ilyen sikeres dalokat. Tudja azt, hogy mindez nem tart örökké, hiszen lassan kiöregszik, így szeretne a jövőben a háttérmunkálatokban is részt venni, illetve új kapcsolatára is több időt szánni. Hiszen igaz a hír, van párja, de a múltból tanultak okán nem szándékozik megmutatni a választottját a közönségnek.

Több alkalommal is mélyen megérintettek a mondatai. A film nagyon betalált nálam és a lelkemig hatolt. Nagyon egyszerű a stílusa, hiszen csak bele-bele tekintettünk pár részletbe, így lehet, hogy valakinek kissé zavaros lesz. Ennek ellenére viszont én imádtam. Nem csak, hogy jobban megismertük, hanem számos kérdésre választ kaptunk, amik az elmúlt években felvetődtek a médiában. Ajánlom minden rajongónak, illetve utálkozónak is, hiszen nem minden arany ami fénylik, a közösségi oldalak sem mindig azt mutatják, ami valójában történt. Biztos vagyok benne, hogy ennek a dokumentumfilmnek is hatalmas sikere lesz az elkövetkezendő hetekben.

Hozzászólások