FilmekMédia

Szellem a páncélzatban (Ghost in the Shell) kritika

A Ghost in the Shell című film az ugyan  ezt a nevet viselő anime 106 perces filmadaptációja. A több részt is megélt anime inkább magára, a címből adódó filozófiára fókuszált, míg az élőszereplős filmadaptáció inkább egy akciódúsabb karakterdrámára hajazott. Most nem összehasonlítani szeretnénk a kettőt, inkább csak külön a filmet taglalnánk erősségeiben és gyengeségeiben egyaránt.

A film nagyon sok mondanivalót hordoz magában. A történet középpontjában a szintetikus testbe ültetett agyú Őrnagy áll. Emlékei homályosak, nem igazán tudja ki is Ő valójában. Nincs tisztában a múltjával és a személyiségével. Utasításokat követ, és közben emberi elméje egyre több kérdésre keresi a választ, többek között felveti azt is, hogy az emlékeink vajon mennyire határoznak meg minket, mennyivel erőteljesebben, mint a tetteink. Ez is egy érdekes filozófiai kérdés, de amit igazán feszeget az egész mozi alatt, az maga a címben is olvasható emberi „szellem”. Ezt úgy is lehet érteni, hogy a szellem a páncélzatban annak felel meg, hogy az Őrnagy nem igazán találja önmagát, és csak egy kóborló lélek egy idegen testben.

Ezek a kérdések és érzelmek profi színészi munkát igényelnek, amit szerencsére meg is kapunk az Őrnagyot alakító főhősnőtől, Scarlet Johansson-tól. Nagyon jól eljátszotta a magabiztos, robotszerű mozgást, és a mimikájával is jól dolgozott . Nem volt egyszerű falat, de jól megoldotta a színésznő. A vezető pozícióban álló, Aramakit alakító Takeshi Kitano, a jelenleg 70 éves színész szintén mesteri munkát végzett. Érdemes megemlíteni a Kuzét, a kísérleti alanyt játszó Michael Pitt és a hűséges barátot alakító Pilou Asbaek munkáját.

A technikai megoldások fantasztikusak voltak, elenyésző bakikkal. Részletes és szép hátterek voltak jellemzőek az egész film alatt, a futurisztikus elemek  jól lettek megalkotva. A láthatatlanság ábrázolása, illetve az Őrnagy páncélja kifejezetten szép volt. A lassított felvételek elhelyezése elérte a célját, és megfelelően drámai hatást keltett. Sok vizuális elemet átvettek az animéből, ami remekül mutatott így, élőszereplős változatban is.

Bátran tudjuk ajánlani mindenkinek, még akkor is, ha nem látta az animét, ugyanis nem szükséges  a film megértéséhez. Aki szereti az akciódús, drámai jeleneteket és a sci-fit, mindenképp váltson rá jegyet!

Hossz: 106 perc

Korhatár: 16

Műfaj: dráma, sci-fi, akció

Rendező: Rupert Sanders

forrás
forrás

 

Hozzászólások