Sylvester Stallone a Feláldozhatók 4. részén dolgozik

Stallone nemrég  a Rambo ötödik részével került a mozikba, de továbbra sem áll le, instagramon egy hónapja bejelentette a következő projektjét. A The Expendables negyedik részét írja éppen, így biztosan számíthatunk arra, hogy kedvenc karaktereink visszatérnek a vászonra.

A The Expendables 2010-ben indult hódító útjára, de sikere töretlen volt a harmadik részig. Sylvester Stallone  olyan forgatókönyvet készített, amelyben nem lehet kifogás, hiszen akcióból, humorból és legendákból nem volt hiány, utóbbira jellemző, hogy olyan nevek szerepeltek a listán, akik minden idők legjobb akciósztárjai. Persze jómagával az élen. Stallone rendezőként is megállja a helyét, A Feláldozhatókban is remekelt, de rendezői vénáját már 1978-ban megcsillogtatta. A Rocky filmek sztárja a közösségi médiát is gyakran használja, ahol szívesen mutatja be akár magánéletét, de jelenlegi munkáiról is beszámol. Így történt a Feláldozhatók negyedik része kapcsán is, amelyen maga, azaz az általa megformált karakter, Barney Ross látható.

Kik is a Feláldozhatók?

A feláldozhatók egy elit zsoldos csapat, akik New Orleansban táboroznak, vezetőjük pedig Barney Ross (Sylvester Stallone). Megbízásokat teljesítenek, hogy megvédjék az emberiséget a gonosz tettektől.

A kemény akciósztárok sem hiányozhatnak, hiszen láthatjuk a Tökéletes katonából ismert Dolph Lundgrent Gunnar szerepében, a Szállító filmek sztárját, Jason Statham-et, a kínai karate harcos filmekben látható Jet Li-t, de feltűnik Mickey Rourke, Bruce Willis, Stallone jó barátja, a Terminátor, Arnold Schwarzenegger és Chuck Norris is. Azonban az elit csapat ellenségei is nagy nevekből tevődnek össze, hiszen a Kickboxer sztárja, Jean-Claude Van Damme, illetve Mel Gibson is látható a három rész alatt.

A rajongók imádták a részeket, a film több száz millió dolláros bevételt hozott, azonban a kritikusok tetszését annyira nem nyerte el.

Azt gondoljuk, hogy ilyen nevekkel a negyedik rész is sikeres lehet, arról azonban még nincs hír, mikor láthatjuk a mozikban. Stallone  legújabb filmjét, a Szupercella harmadik részét is nem rég mutatták be, így abban biztosak lehetünk, hogy a 72 éves legenda egy percig sem áll le.

Hozzászólások