Steinbach Annamária – 3 nővér és 1 fiú – Piros
Az Álomgyár Kiadó szerzőnői után újabb magyar írónő regényét olvastuk el idén októberben, ami nem más, mint a 3 nővér 1 fiú sorozat első kötete, a Piros. Steinbach Annamária könyve egyszerre volt izgalmas, lebilincselő és olyan fordulatokkal teli, hogy az olvasó akár együltő helyében is le tudja darálni a háromszáz oldalnyi cselekményt.
A történet szerint Emma tolmácsként dolgozik, és éppen egy külföldi úton vesz részt, ahol egy vakoknak tarott programeseményen segédkezik, amikor megismerkedik a rendezvény egyik fő szervezőjével, a G&B ügyvezetőjének jobb kezével, a mogorva, magába forduló, ám igen jóképű Daniellel. A férfi azonban elsőre észre sem veszi a visszahúzódó, csendes, ámde gyönyörű nőt. Lassan mégis keresztezik egymás útjait és kialakul köztük egy vonzalom, ami még akkor is ott lobog közöttük, mikor Emma hazautazik Magyarországra. Rövid viszonyuk pár hónap elteltével kitudódik és Fülöp, Emma barátja szakít a lánnyal. Vajon megérte ez az egész a lánynak?
A cselekmény azonban itt nem áll meg. Kiderül ugyanis, hogy Emma nem a puszta természete miatt ilyen visszahúzódó. Korábbi barátja bántalmazta, ami miatt olyan lelki sérüléseket szenvedett, hogy nem mer igazán önmaga lenni, nő lenni. Mindezek ellenére próbál túl lenni az eseményeken és elkezd pszichológusnak tanulni, hogy segíthessen a hozzá hasonlókon. Viszont úgy néz ki, hogy a történelem megismétli önmagát és Emmát újra zaklatni kezdi valaki. Ki teszi és miért? Vajon köze van ennek Daniel és a lány viszonyának? Esetleg a frissen szabadult ex-barát állhat az egész mögött?
Annamária regénye meglepően tetszett. Sejtettem, hogy egy Margó-díjra jelölt kötet nem lehet rossz, de hogy őszinte legyek, az első pár fejezet után megijedtem, ugyanis egy jó kezdet után, a következő fejezetet mintha egy teljesen másik ember írta volna. Teljesen össze voltam zavarodva, hogy itt mégis mi történhetett, mi ez a hirtelen váltás, aztán elolvastam a fülszöveget, a könyv belsejébe írt ismertetőt az írónőről és megvilágosodtam. Annamária ugyanis viselkedéselemző, amit fel is használt a írás során. A 3 nővér és 1 fiút három szemszögből olvashatjuk, Emma, Daniel és egy harmadik ember, Attila oldaláról vizsgálva, és ahogyan mindegyiknek saját egyénisége van, úgy a fejezetek is olyan stílusban íródtak. Mindemellett nemcsak a fejezet hangulata változik meg aszerint, hogy kit követhetünk nyomon, hanem a gondolatmenetek, leírások, kifejezésmódok is formálódnak. Ez teljes mértékben lenyűgözött és bár az elején nehéz volt hozzászokni Attila fejezeteihez, lassan ráállt az agyam és sodort magával a történet.
Sok jó és izgalmas témát dolgoz fel a könyv, ráadásul nagyon ügyes volt az írónő, mert egyből a kötet elején az emberek empátiájára építkezik azzal, hogy látássérülteket visz bele a történetébe. Valjuk be, mindannyian elérzékenyülünk, ha egy vakról és annak kiszolgáltatottságáról esik szó és ezt Annamária ki is használja, már itt egyre többet és többet akarunk.
Daniel és egy idős nő kapcsán például egyből eszembe jutott a legutóbbi eset, amit én átéltem. Épp késésben voltam az egyetemről, mikor szombat reggel állt be a Keleti pályaudvar buszmegállójába a 20E és láttam az ablakból, ahogyan egy látássérült nő áll a metrólejáró előtt közvetlenül, és forgolódva kéri az emberek segítségét. Az emberek egytől egyig kikerülték. A busz közben megállt és elkezdett leözönleni a tömeg, azonban továbbra sem állt meg senki. A szívem majd összeszorult, mégis az járt az eszemben, hogy segítsen már valaki mert egyrészt én nem fogom tudni útbaigazítani, mivel minden egyes alkalommal eltévedek a Keleti aluljárójában, másrészt meg el fogok késni a gyakorlatomról. Amint ez végigfutott az agyamon, azon nyomban elszégyelltem magam. Hogy juthat eszembe ilyen? Vajon mióta áll ott szerencsétlen nő és várja a támogató kezet? Utána még órákon keresztül, az órán ülve is ezen kattogott az agyam. Vajon megálltam volna a hölgynek segíteni, ha nem ment volna oda egy idős nő, amíg én megteszem azt a pár métert a lejáró felé? Annamária pont erre az együttérzésre építi fel a regényének az alapjait. Engem legalábbis ezzel fogott meg legelőször.
A látássérültek mellett szerepet kap a bántalmazás, a szorongás és a depresszió, továbbá szó van benne drogokról, alkohol problémákról és személyiségzavarról. Sőt, még olyan személy is felbukkan a történetben, aki zavarba jön és dadogni kezd nők közelében. Ezek többségével egy csoportterápián találkozhatunk, ami kifejezetten tetszett. Egészen más volt erről olvasni, mint például a filmekben látni. A regény errőssége is ehhez köthető, az írónő ugyanis igyekezett a lehető legrészletesebben bemutatni az emberi elme sérülékenységét és annak hatásait.
Érdekes egyébként, hogy bár a hangsúly a karakterek jellemén, személyiségén és érzelmein van, a cselekmény egyáltalán nem válik unalmassá, valamint attól, hogy a három főszereplő között váltakozik a szemszög, épp eléggé pörgős az egész. Tele van feszültséggel, csavarokkal, és a fogalmazásmódnak köszönhetően majdnem az utolsó pillanatig tanácstalan voltam a zaklatót illetően is.
Összességében kíváncsian várom a folytatást, egyrészt mivel még számtalan kérdés megválaszoltalan maradt és hatalmas függővéget kapott, másrészt pedig olyan szereplő is volt, akinek holléte erőteljesen kérdéses számomra. Na meg az is érdekel, hogy kivel fog folytatódni a történet, ugyanis ez a sorozat három nővérről és egy fiúról szól, tehát Emma mellett másokkal is megismerkedhetünk majd a továbbiakban.
Aki szívesen olvasna hazai krimit egy kis szerelmi szállal, az bátran vegye a kezébe Steinbach Annamária regényét, akinek ezúttal is köszönöm szépen, hogy elolvashattam a történetét!
