Stanislav Biler – Destrukció
Mire számítsunk egy olyan világban, ahol egyre inkább megkérdőjeleződnek még a legalapvetőbb igazságokat is, és még abban se lehetünk biztosak, hogy kettő meg kettő az négy? Stanislav Biler cseh író díjnyertes regénye, a Destrukció tulajdonképpen ezt a kérdést fejtegeti nagyjából 300 oldalon keresztül. A helyszín egy vidéki község, a főszereplő pedig ennek a mindent átható egzisztenciális rettegésnek a megtestesülése: egy fiatal tanár, aki a város zaja elől “menekül” vidékre, de számításaival ellentétben ez csak még több szorongást és bizonytalanságot eredményez.
A Destrukció esetében még az elején le kell szögezni, hogy kifejezetten nehéz olvasmány az elbeszélésmódot és a témáját tekintve is. A szöveg gyakorlatilag a főhős gondolatmenetét követi egész végig, teljes mértékben szubjektív elbeszélésmóddal, rengeteg asszociációval és lamentálással a valódi cselekmény folyama mellett.
Itt azonban érdemes egy kicsit megállni, és jobban megvizsgálni a tényleges “cselekményt”. A Destrukció bonyodalma ugyanis szinte az első pillanatoktól kezdve hosszasan bontakozik ki, de szigorúan véve nem igazán történik semmi. És valószínűleg éppen ez a lényeg.
A közösség, ami összezár
Az egész azzal kezdődik, hogy egy tanár megérkezik a vidéki faluba, ahol rögtön észreveszi, hogy valami nem stimmel. A helyiek furcsán és bizalmatlanul viselkednek vele, ami különösen a polgármester és az iskolaigazgató esetén látványos – a két szereplő esetén, akivel a hősünk eleinte legtöbbet érintkezik. Már az elején vannak utalások arra, hogy itt valami történhetett, de a körülményekről mindenki mélyen hallgat.
Fokozatosan aztán úgy tűnik, fény derül a dolgokra, de tényleg csak információfoszlányok kerülnek elő. Képbe kerül például egy gyárigazgató és soha nem látott befektetők, kiderül, hogy az emberek aggasztó mértékben halnak meg, sokszor öngyilkosságban, a gyerekek is furcsán viselkednek, szárazság van, és persze repedések a falakon. Csupa olyan dolog, amiről a főhősön kívül senki nem hajlandó tudomást venni.
Ő azonban akármit is csinál, nem talál nyugvást, és ennek köszönhetően igazán nem is tud a közösség részévé válni. Ahogy telik az idő, egyre többet érintkezik a falubeliekkel – például a szülőkkel, de tőlük sem kap kielégítő válaszokat. Ellenben ezek az interakciók azonban tökéletesek arra, hogy leképezzék, hogy a mi társadalmunk milyen reakciókat ad a potenciális krízisekre. Van aki tudomást se vesz róla, van aki igen, de nem tesz ellene semmit, van aki terel, aki esetleg mástól várja a megoldást, és vannak persze azok, akik azt hirdetik, régen minden jobb volt. Sokszor teljesen más, sokkal szürreálisabb kontextusban olyan mondatok hangzanak el, amiket valószínűleg mindannyian hallottunk már.
Vélt és valós problémák
Viszonylag sok ilyen példát találunk az gyerekek kapcsán, már csak a főhős foglalkozásából kifolyólag is: az osztály teljesen letargikus, ráadásul sok gyerek csupa kék-zöld folt, amire a szülők válasza az, hogy ha az iskolában nem is, legalább otthon meg vannak fegyelmezve. Egy másik tanárnő a kihágásokra az asztrológiában keresi a magyarázatot, az igazgató legfőbb problémája pedig az, hogy a mai gyerekek már nem köszönnek előre. A másik gyakori motívum pedig a gyár és a rejtélyes befektetők, és a lakók szilárd meggyőződése arról, hogy ami történik, az mind az ő érdeküket szolgálja, a vállalkozók a gondjukat viselik. Már csak idő kérdése, és felvirágzik minden, a mostani problémák pedig tulajdonképpen nem is léteznek. A valóság azonban ennél sokkal sötétebb.
Számtalan ilyen és helyzet adódik, miközben a falu teljes lakossága menthetetlenül bentragadt a múltban, a főhős pedig a saját tehetetlenségében. Az expozíció ennek megfelelően viszonylag sokáig kitart, a fordulat pedig csak a vége fele következik be és akkor sem feltétlen kielégítő.
Nincsen útmutatás
Ezzel pedig elérkezünk a Destrukció talán legfőbb problémájához. A mindent átható bizonytalanság és egzisztenciális félelem ugyanis borzasztó kimerítő. A regény során az író sokszor még a legminimálisabb támpontot sem adja meg az olvasónak. Az elbeszélő gondolatmenete és a párbeszédek formailag és a tartalom szintjén is van, hogy teljesen összefolynak. A történet maga is csak a feltétlen szükséges keretek közt van elhelyezve. Enyhe utalások vannak csupán arra, hogy hol járunk térben és időben. A szereplőknek, a gyerekeket leszámítva, a legritkább esetben tudjuk meg egyáltalán a nevét.
Ez persze valószínűleg mind szándékos “hangulatteremtés”, ami a célnak meg is felel, talán túlságosan is. A Destrukció ennek köszönhetően viszonylag nehéz olvasmány, de pont annyi információt csepeget, hogy valami elképzelésünk legyen arról, merre fog a történet kifutni. Elég ahhoz, hogy akarjunk tovább gondolkodni a felvázolt problémákon. A könyv viszonylag egyértelműen kinyilatkoztatja, hogy elsősorban a vidékről akar szólni, de mindannyian találhatunk benne ismerős motívumokat.
Összességében tehát a Destrukció nem egy könnyed olvasmány, de hogyha kitartunk, valós kérdéseket komplex módon tár elénk, ami minket is gondolkodásra késztet. Első ránézésre szokatlan és váratlan lehet, ahogy a szerző elbeszéli a történetét, és valószínűleg más, mint amire az ember számít, de mindenképpen egyedi élmény.
A recenziós példányért köszönet a Metropolis Médiának!