Könyvek

Stacy Willingham – Villanás a sötétben

Vajon meddig menekülhet valaki a múltja elől? Hol van az a pont, ahol a múltunkban élő démonok már nem tudnak utánunk nyúlni? Elbújhatunk egyáltalán előlük valaha? Milyen hatással van egy gyermek életére ha az egyik szülőjére rásütik, hogy gyilkos? Ezekre és még sok más izgalmas kérdésre választ kaphatunk ha elolvassuk Stacy Willingham Villanás a sötétben című regényét!

A történet főszereplője Chloé, aki pszichológusként praktizál egy csendes kisvárosban, Baton Rouge-ban. A múltjából azonban súlyos titkot cipel magával: apját a szülővárosukban húsz évvel ezelőtt bebörtönözték, miután elismerte hogy fiatal lányokat rabolt el és gyilkolt meg. A nő tehát azóta is hordozza magával ezt a terhet, amiért sosem tudott igazán megbocsátani az apjának.

Egy nap azonban kísértetiesen hasonló bűntények kezdenek el történni Chloe jelenlegi városában is, amik aztán romba döntik gondosan felépített nyugalmas kis életét. Miután ráadásul az egyik páciense is eltűnik teljesen belekeveredik az eseményekbe és hosszú idő után kénytelen lesz ténylegesen szembenézni a múltjával.

A történet kezdetén megismerkedhetünk Chloe-val és bátyjával Cooper-rel, akiknek életére igencsak rányomta a bélyegét az, hogy egyik szülőjük gyilkosságért börtönbe került. A lány képtelenségnek érzi, hogy nyugatók nélkül éljen, a fiú pedig kerüli az emberek társaságát és jobban szeret egyedül lenni. Kettejük kapcsolata azonban nagyon szoros, mintha apjuk  tette valamiképpen közelebb hozta volna őket egymáshoz.

A testvérén kívül Chloe életében még fontos szerepet játszik a vőlegénye Patrick, aki igyekszik mindenben támogatni, bár gyógyszerekkel  kapcsolatos munkája miatt mégis sokat kell úton lennie. Az eltűnések kezdetén éppen a közelgő esküvőjüket tervezgetik. A tablettáktól eltekintve Chloe élete úgy tűnik tehát, hogy egyenesbe jött, ám ahogy egyre jobban megismerjük őt láthatjuk, hogy ez csak a gondosan felépített felszín, a valóság ugyanis ennél sokkal összetettebb és keservesebb.

Azt hittem, tudom, mik azok a szörnyek.

Főleg, mikor újrakezdődnek az eltűnések és főszereplőnkben rengeteg emlék felidéződik, akkor kezd el egyre lejjebb csúszni a lejtőn és végül akaratlanul is belefolyik a nyomozásba.

A regény során egyszerre olvashatunk a jelenben és a múltban játszódó fejezeteket, amik sok esetben össze is mosódnak, így Chloe-val együtt nekünk is egyre nehezebb eldönteni mi az, ami a jelenben megtörtént és mi az, ami csak a múlt visszacsillanása. A cselekmény nagy része pörgős, egyre-másra derülnek ki a dolgok, az írónő nem sokáig hagyja nekünk, hogy átgondoljuk az eseményeket. Attól is nehéz elvonatkoztatni, hogy egyszerre több lehetséges gyanúsítottjelöltet is láthatunk, akik mind hasonló mértékben tűnnek valószínűnek, így nehéz eldönteni, hogy végülis kinek higgyünk.

Amit hibának tudnék felhozni, az az, hogy van a végén egy rész, ahol annyira egyértelműen elindulunk egy gyanúsított irányában, hogy kicsit nekem olvasás során kilógott a lóláb, hogy biztos nem ő lesz az. De ez erősen olvasófüggő, a rengeteg gyanúsítottba azért rendesen bele lehet keveredni. Ezt a “hibát” viszont némileg ellensúlyozza, hogy a cselekmény folyamatosan pörög, a dinamikára nem lehet panaszunk.

Mi nők sokféle tudattalan módon védelmezzük magunkat nap mint nap. Védjük magunkat az árnyaktól, a láthatatlan ragadozóktól. Elrettentő történetektől, városi legendáktól. Olyan ösztönösen csináljuk, hogy néha észre sem vesszük.

Az atmoszféra nagyon sokat dob a történeten, a folyamatos feszültség, ami a legtöbb thriller sajátja, itt is felfedezhető. Az írónő nagyon tehetséges abban, hogy összezavarja az embert vagy teljesen elterelje a figyelmét egy-egy lényeges dologról vagy momentumról. Kellemes thrillerkönyv, ami jóleső borzongással tud szolgálni egy-két délután erejéig.

A recenziós példányért köszönet illeti a General Press Kiadót! 

 

Hozzászólások