Sorozatok

Sorozatkritika: És egyszer csak.. véget ért

A Szex és New York az egyik legjobb és legmeglepőbb sorozatának számított a 2000-es években, a folytatása, az És egyszer csak… első évadja pedig egy bemelegítésnek tűnt. Viszont sokunknál működött.

Egy korábbi cikkünkben olvashattatok a pilot epizódról, amiben meséltünk nektek a történetről, a témákról, amik a felszínre kerültek, valamint a problémákról, amik a középkorú nőket érintheti. Sokan nem örültek annak, hogy egy újabb régi nagy kedvenc kapja meg folytatását, de úgy gondoljuk, elégedettek lehetünk.

FIGYELEM! A következő sorok közt spoilerekkel találkozhattok.

Az And Just Like That decemberben debütált az HBO Max kínálatában és két hónappal később, 10 epizóddal véget is ért. Hogy lesz-e második évad? Még nem derült ki és az első szezonról elég vegyesek a vélemények. A kérdés pedig mindenkiben felmerül, az És egyszer csak… vajon segített felpezsdíteni vagy inkább ártott a Sex and The City örökségnek?

Milyen volt a sorozat?

Úgy gondoljuk, hogy a sorozatot egy újjáéledésnek kell tekinteni. Két évtizedet hagytak hátra maguk után a csajok (ha a két filmet nem számítjuk bele) és valóban nem lehet minden olyan, mint anno’, amit az anyasorozatban láthattunk. Változnak, változtak és ez jó, de mégis valamiben mindenkitől visszaköszön az a régi Szex és New York varázs, ami a 2000-es években a legtöbb fiatalt és felnőttet a képernyő elé vonzotta.

Nem mondjuk, hogy nem voltak benne buktatók. Mert volt, nem is egy. Már rögtön az elején, ahogy Samantha karakterét megemlítették. A rajongók elég rossz szájízzel fogadták, hiszen az a nő, akit mi ismerünk, sosem hagyná el a barátnőit egy kis vita miatt. Aztán Mr. Big végzete és főleg ez verte ki sok rajongónál a biztosítékot. Azonban a sorozat készítője, Michael Patrick King elárulta az Entertainment Weeklynek adott interjúban, hogy Mr. Big halála gyakorlatilag a nulladik pont volt a Szex és New York felélesztésekor.

Sosem tértem volna vissza és tettem volna mindent kockára a karakterek feltámasztásával, ha nem lett volna egy nagyon merész, erős narratíva a fejemben íróként, és nem lett volna egy olyan színésznőm, mint Sarah Jessica Parker, akiről tudom, hogy szívet tépően zseniálisan játssza el mindezt.

Az És egyszer csak… karakterei

Szerintünk is hatalmas tehetség Sarah Jessica Parker és mindezt úgy tette, hogy közben a Hocus Pocus folytatásának forgatása is javában tartott. Imádtuk, ahogy Carrie boldog élete, gyásszá alakul át és ahogy abból fokozatosan felépül. Mint korábbi cikkünkben írtuk, több mindent szeretnének beleszőni a történetbe és komolyabbá, változatossá tenni azt, miközben megtartja régi valóját.

Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint a Mirandát alakító Cynthia Nixon. Az a 180 fokos fordulat, amit tett, szinte minden nőnek azt sugallja, hogy sosem késő változtatni, hogyha boldogtalan azon az úton, ahol halad. A párkapcsolatban is, de mindenek előtt, ahogy ezt az ő és a Steve házassága is mutatja, esélyt kell adni a szerelemnek és egymásnak. Ha végképp nem megy, le kell szállni arról a lóról és tovább haladni.

Kristin Davis karaktere, Charlotte az egyetlen, akiről szinte mindenki azt gondolja, nem változott vagy nem sokat. Igazából mi is így éreztük. Mindig is a családi élet volt a vágya és ez most is így van. Még mindig az a prűd csaj, akit 20 évvel ezelőtt megismertünk, csak már két gyerekkel és egy remek férjjel maga mellett. Miatta lett kicsit olyan érzése a rajongóknak, mintha egy Született feleségek New York utcáin című sorozattal találkoznánk. Ami szerintünk egyáltalán nem baj, jót tett a sorozatnak.

Hogy milyen témákat feszegettek?

Az anyaságot, a változást, a gyász időszakát és felépülésének folyamatát, a szerelmet, a randizás apró örömeit 50 éves kor felett és természetesen a szoros barátságot, amiből kimaradhatatlan egy-egy alkalommal a vita. Minden volt ebben a 10 részben, talán túl sok dolog is. A plasztikai sebésszel való konzultáció nagyon vicces, de tanulságos volt. A nembináris és a különböző nemi identitással küszködő tinikor, szintén. A női ügyek felhozása, megint egy remek húzás volt szerintünk a készítők részéről, ahogy az is, ahogy Miranda fiát bemutatták. Persze nem minden tizenéves fiú olyan, de valljuk be, a szex nagyon is fontos a fiatalok életében. A legfontosabb szerepet a baráti kötelék kapta, amit öröm volt nézni.

Ami nem tetszett, az a rengeteg új karakter és az, hogy minden karakter színes bőrű volt. Korábbi cikkünkben is említettük, hogy minden főszereplő kap egy más nemzetiségű barátnőt maga mellé. Nem gond, hisz rengetegen megszólták, hogy túlságosan a fehér népnek szól a sorozat, de ez meg kicsit már túlzásnak tűnt. Az sem volt túl jó, hogy ezeknek az új karaktereknek kevés időt adtak a kibontakozására. Kivétel Che, ő talán már túl sokat is kapott belőle. Igazán érdekes lesz második évad miatta, hiszen Miranda mindent feladott érte. DE! Vajon találkozhatunk még vele? Vagy Miranda hoppon marad végül? Reméljük kapunk rá majd választ.

Összességében

Egy szónak is száz a vége, voltak benne buktatók, voltak benne unalmas és felejthető részek, de az biztos, hogy még ennek ellenére is, sok rajongó, köztük mi is, minden pillanatát élveztük. Kíváncsian várjuk, hogy megkapja-e a második évad berendelését. A statisztika egyébként csak jóval tud kecsegtetni.

Az HBO Max tartalomért felelős igazgatója, Casey Bloys nemrég felfedte, hogy az And Just Like That… az HBO Max eddigi legsikeresebb eredeti sorozata és testvéroldalunknak, a Varietynek azt mondta:

A nézettséget tekintve ez fenomenális. Nem is lehetnék elégedettebb a fogadtatással.

Tehát valószínű, hogy érkezik a második évad, de addig is….

Itt van pár érdekesség az első szezonnal kapcsolatban:

  • Miranda fia, Brady nagyon szexuálisan aktív cselekményvonalát eredetileg a törölt, harmadik filmhez tervezték, ahol Samantha szextinget és meztelen képeket kap tőle.
  • Nya (Karen Pittman) terhesség hiányának történetszálát Keli Goff írónő valós élete ihlette. Goff szerint ez párhuzamos történetnek tekinthető Charlotte meddőség elleni küzdelmével. Bár Charlotte gyereket akart, Nya nem.
  • Technikailag Sarah Jessica Parker hatodik alkalommal alakítja Carrie Bradshaw-t. Ő alakította a karaktert a Sex and the City-ben (1998), az MTV parodizálásában a Szex és a Mátrixban (2000), a két filmben, a 2019-es Super Bowl-reklámban és most ebben a minisorozatban.
  • Steve hallássérüléseit David Eigenberg saját halláskárosodással kapcsolatos tapasztalata ihlette.
  • Kristin Davis elmondta, hogy elárasztották a szülők üzenetekkel, és dicsérték a sorozatot a gyerekneveléssel, a nemi identitással kapcsolatban.
  • Cynthia Nixon rendezte a 6. epizódot.
  • Charlotte új kutyája a “Richard Burton” nevet kapta, a híres walesi színészről. Ez egy visszakacsintás egykori kutyára, akit Elizabeth Taylornak hívtak, mivel Taylor és Burton házasok voltak.
  • Willie Garson a forgatás során, 57 évesen halt meg. Ő alakította Carrie legjobb meleg barátját, Stanford Blatch-ot. A Stephen Colbertnek adott megható interjúban Kristin Davis és Cynthia Nixon felfedte, hogy nem tudtak állapotáról, amikor elkezdődött a forgatás.
  • A töröld harmadik film néhány cselekménypontját újra felhasználták ehhez a sorozathoz. Mr. Big sorsa is ezek közé tartozott.
  • Miranda azon döntését, hogy elhagyja Steve-et, a rajongók bírálták. Michael Patrick King azonban megvédte elhatározását és visszaemlékeztetett mindenkit a Sex and the City (2008) egyik jelenetére, ahol Miranda felsorolja Steve-vel való kapcsolatának előnyeit és hátrányait. King szerint a lista sokkal több hátrányt tartalmaz, mint előnyt, ami azt mutatja, hogy a kapcsolatuk egy idő után tönkre mehet.

Hozzászólások