Sorozatok

Sorozatajánló nőknek

Az utóbbi időben egyre több olyan sorozattal találkozhatunk, amely inkább nőknek szól, mint férfiaknak. Ezek általában olyan történettel szolgálnak nekünk, amelyeknek főbb karakterei nők és az őket érintő problémák és nehézségek jelennek meg bennük. Ezen a héten a női olvasóknak hoztunk néhány sorozatajánlót. Ez természetesen nem azt jelenti, hogy ezeket a sorozatokat férfiak nem élvezhetik, sőt van egy kettő, ami mindenkinek hasonlóan tetszhet. Mégis a témákat illetően inkább a hölgyeknek szól a cikkünk.

Grace and Frankie

A Grace and Frankie egy amerikai vígjátéksorozat. Két nő van a középpontban, mindketten házas életet élnek, és férjeik üzleti partnerként dolgoznak, ám mint kiderül, ennél sokkal többről van szó. Az első részben már szembesülhetünk azzal, hogy elhagyják őket, a két, már idősebb nő pedig közösen próbál ezen túllépni, habár ki nem állhatják egymást.

Nagyon vicces a sorozat, a két szöges ellentétben lévő karakter kapcsolata lenyűgözően szórakoztató és a helyzetek is, amibe egymást vagy éppen magukat keverik.

Orange Is the New Black

Az összes hölgy említésre méltó volna ebből a sorozatból, ugyanis rettentően jó karakterekkel van tele. A legtöbb szereplő erős háttérrel van ellátva és a különböző részekben, sorra kerülnek egymás után a történeteiket megosztó emberek. Amellett, hogy ennyire fókuszál a benne lévő nőkre az egész cselekmény, rengeteg humort tartalmaz és még olyan dolgokkal is foglalkozik, amikkel nem minden sorozat szeret.

Pretty Little Liars/Csinos kis hazugságok

Valószínűleg ez egy olyan alkotás, amelyet a legtöbben a tini drámák közé dobnának be, azonban nem egészen így van a dolog, ha az ember mélyebben megvizsgálja a jól ismert történetet. Az évek alatt a sorozat rengeteg változáson ment keresztül és, bár az utolsó évadokat nem dicsérték túl, mégis lehet többnek nevezni, mint egy egyszerű fiataloknak szóló dráma. Ezért is került bele a listába, hiszen a főszereplői a végén már felnőtt nőként vannak jelen a részekben és kifejezetten erős karakterekként. Évadokon keresztül próbálják megfejteni azt, hogy ki zaklatja őket és ezalatt fel is nőnek és rengeteg olyan dolgot leshetünk el tőlük, amelyeket akár a saját életünkbe is át lehet vezetni. Ez kevésbé humoros cselekményekből áll, azonban annál inkább izgalmas sorozat.

Shameless/Szégyentelenek

A Szégyentelenek már 2011 óta játszódó sorozat, amely egy amerikai család mindennapjait mutatja be, akiknek a megélhetés nem éppen a legkönnyebb dolgok közé tartozik. Teljes őszinteséggel mutatja be azt, milyen a világ azok számára, akiknek küzdeniük kell azért, hogy minden nap étel jusson az asztalra vagy legyen áram, esetleg mosógép. Egyszerre érzi azt az ember, amikor nézi, hogy nevetnie kell és azt is, hogy inkább nem akar tudomást venni a látottakról.

Az egyik főkarakter Fiona, aki gondját viseli családjának, mint legidősebb testvér és emellett a saját életét is próbálja kézben tartani.

The Handmaid’s Tale/Egy szolgálólány meséje

A 2017-ben induló sorozat, rengeteg rajongót szerzett magának az elmúlt majdnem 2 év alatt. Sok díjat is bezsebelt, mint például a legjobb tv-s sorozatnak járó Golden Globe-ot vagy a kiemelkedő vendég színésznőnek járó Primetime Emmyt.

A sorozat a jövőbe kalauzol el minket, ahol a rengeteg betegség miatt már a nők nagy része képtelen a gyermekszülésre és emiatt azoknak, akik képesek gyermeket szülni, szolgálólányként kell dolgozniuk és minél több gyermeknek életet adni. Egy szolgálólányon keresztül szemlélhetjük az egész történetet és a főkarakter olyan fontos üzeneteket hordoz magában, mint például a női függetlenség és az elnyomás nem tűrése. A sorozatra kétségkívül minden nőnek érdemes néhány órát szánni az életéből.

http://www.ahmagazin.com/media/vegre-megerkezett-a-the-handmaids-tale-elozetese/

Hozzászólások