Sorozatok

Sorozatajánló: A vezércsel

2020-ban robbant be a Netflix kínálatába A vezércsel című sorozat, ami azóta is a toplista fix résztvevője. De mitől is olyan különleges ez a sorozat? Mi az, ami miatt újra elkezdtek sakkozni  az emberek és még a tankönyveket is kapkodják világszerte? Mi is kíváncsiak lettünk, úgyhogy meg is néztük!

A nézettségi rekordokat döntögető széria,  Walter Trevis regényéből készült minisorozat, amely összesen 7 részből áll. A vezércsel főszereplője egy hányatott sorsú fiatal lány, aki elveszítette a szüleit és egy árvaházban kötött ki. Beth Harmon itt találkozik össze a gondnokkal, Mr. Shaibel-el (Bill Camp12 év rabszolgaság, Joker), aki elkezdi sakkra tanítani a mindössze kilencéves lányt. Beth hamar ráérez a figurákra, stratégiákra és ezt a felnőttek is észreveszik. Első sikereit mégis azután éri el, hogy örökbe fogadják és hamar nagy népszerűségre is tesz szert a fiatal, ráadásul nőnemű játékos.

Beth habár nagyhírű játékos lesz, mégsem tud álomszerű életet élni, hiszen a nyugtatók gyermekkorától végig kísérik az életét és hamar gyógyszerfüggővé válik, amit csakhamar az alkohol követ. Úgy érzi, hogy ezek szükségesek ahhoz, hogy tényleg kiváló játékos legyen. A kérdés mindvégig az a széria nézése során, hogy mi lesz előbb? A világsiker vagy a teljes leépülés az alkohol és a drog hatására?

Anya Taylor-Joy (Emma, Széttörve) tökéletes választás volt Elizabeth Harmon szerepére. A fiatal színésznő arcjétáka, a hideg, vesébe látó tekintet, apró gesztusok és gesztikuláció tökéletesen illeszkedik a szerepéhez. Elképesztően hitelesen tudja átadni mindazt az érzést, amit a fiatal sakktehetség érez, a hitet, hogy habár szorgalmas és tehetséges, mégsem elég a tudás amit szerzett és örökölt, hanem szüksége van a pirulákra.

A vezércsel rendezői, a kétszeres Oscar-jelölt forgatókönyvíró Scott Frank (Bűvölet, Logan) és Alan Scott (Ébredés, Boszorkányok) nagy hangsúlyt fektettek arra, hogy habár a széria nagy részében sakkoznak, ez mégse legyen unalmas és érthetetlen azok számára, akik nem jártasak a témában. Izgalmasan és látványosan jelenítették meg a játékot, kifejezetten azokban a jelenetekben, mikor Beth extázisban van.

És hamár a látványnál tartunk, a díszlet és a vizuális megjelenés igazán hangulatosra sikeredett, abszolút hozta a kor jellemzőit. Beth-ék háza és az ízléses szállodai szobák egyaránt sokat dobtak az egyes jeleneteken. Ami pedig a jelmezt illeti, imádtam Beth ruháit, míg nevelőanyja szerelései tipikus anyuka szerkóra hasonlítottak.

A NATIONAL GEOGRAPHIC BEMUTATJA: Egyiptom elveszett kincsei

Hozzászólások

Benedek Eszter

Kétségtelenül könyvfüggő vagyok. Pontosan ezen okból kerülöm a könyvesboltokat a bevásárlóközpontokban. Kár, hogy a webshopokat nem lehet... ?