Sarah Crossan – Darázsfészek

Az előző General Press Kiadós cikkemben írtam, hogy idén ettől a kiadótól milyen jó könyveket olvastam. Mindkettő pont az ízlésem volt,  izgalmasak és élvezhetőek voltak mi több, csak úgy pörögtek a lapok olvasás közben. Sajnos azonban ez a széria megtört az egyébként csodaszép borítóval és belsővel rendelkező Darázsfészek című Sarah Crossan regénye miatt. Nagyon sajnálom, mert úgy szerettem volna, ha egy hullámhosszon vagyok vele, de egyszerűen valahogy nem ment.

A történet és a cselekmény megközelítése egyébként zseniális, azt elismerem. A Darázsfészek főszereplője Ana, aki jogászként dolgozik, így találkozik szeretőjével, Connorral. A férfi nála készítetti a végrendeletét, majd szépen lassan elkezdenek találkozgatni. Egy napon azonban érkezik a telefon, Connor meghalt, a nőnek pedig egyedül kell feldolgoznia a gyászt, hiszen kinek beszélhetne a veszteségről? Connor feleségének, aki nem tudott arról, hogy a férje megcsalja? Vagy a saját férjének, akitől egyre jobban hidegül el? Senki az ég világon nem tudott róluk, egyedül egy ember, aki viszont nem pártolja Anát, így esélytelen a segítsége.

Ana tehát egyedül marad, a verses regény során pedig azt követhetjük nyomon, hogy miként dolgozza fel Connor elvesztését, miközben folyamatosan vissza-vissza emlékezik kapcsolatuk kialakulására és annak egy-egy momentumára. Izgalmas, mert nem gyakori, hogy a szerető szemszögéből olvashatunk egy ilyesfajta történetet, ráadásul nagyon felkavaróra is sikeredett. Kétségtelen, hogy mélyen megérinti az embert.

Ugyanakkor az elején nekem nehéz volt olvasni és bizony eltartott egy ideig, mire sikerült felvennem a fonalat. Az első körülbelül tíz oldal után rájöttem, hogy nem értem mit olvasok és elölről kellett kezdenem lassan, alapos odafigyeléssel, hogy mindent felfogjak. Ez valószínűleg az én hibám volt, így fel se róttam, viszonylag hamar hozzászoktam és egy idő után kifejezetten tetszett ez a stílus.

A szöveg verses tagolása nagy odafigyelést igényelt az elején.

Ami nekem igazán hiányzott és a problémám nagy részét okozta, hogy nem voltak hosszabb leírások, kifejtések, az egész könyv olyan volt, mint egy gyors elbeszélés. A mondatok rövidek voltak, egy-egy jelenet pedig időnként pusztán pár sorból állt, csapongott időben és térben egyaránt. Igaz, ez egyszerre előnye is és hátránya is két okból. Az egyik, hogy az olyan kaliberű emberek mint én, hiányolják az okfejtést és a leírást, az előnye viszont az, hogy hatalmasat ütnek a gondolatok. Olyan kifejező kijelentései és érzései vannak, amik csak úgy belecsapódnak az olvasóba, az érzések intenzitása tehát kétségtelen.

A szerelmét gyászoló nő érzései erőteljesen jelennek meg.

Pont ezért kifejezetten zavaró volt Ana személyisége, a nő ugyanis irritáló volt számomra. Az elbeszéléséből úgy vettem észre, hogy van egy gondoskodó és odafigyelő férje, akit tulajdonképpen csak megunt, amikor Connor az életébe csöppent. A gyermekeit, anyai kötelezettségeit – és persze feleségi kötelezettségeit is – elhanyagolva függött rá tulajdonképpen a férfira, ami nem az én stílusom. Azt hittem, hogy lesz itt valami nyomós érv, valami ok, de itt tulajdonképpen egyedül Connornak volt, ő viszont nem szerette volna elhagyni házastársát, nem úgy, mint Ana.

Nehéz belegondolni én hogyan cselekedtem volna, mert elképzelhetetlennek tartom, hogy hasonló helyzetbe kerüljek, pontosan ezért nem tudtam belehelyezni magam Ana helyzetébe. Lehet, ha megéltem volna hasonlót, akkor nem gondolnám ilyen ellenszenvesnek őt mi több, abszolút megértettem volna. A témára viszont továbbra is nyitott vagyok, függetlenül kényes mivoltától és szerintem legyetek azok ti is, mert ahogy nézem, sokaknak tetszik, de hát ahányan vagyunk, annyiféle ízlés.

Habár nem volt minden tekintetben az én zsánerem a Darázsfészek, örülök, hogy elolvastam, mert szeretek kísérletezni. A téma kifejezetten érdekelt, hiszen nem gyakran olvasni ebből a szemszögből, az ember pedig nyilván kíváncsi azért az érem mindkét oldalára. Sajnálom, hogy nem szerettem meg Anát, illetve azt, hogy nekem hiányos volt, mert meglepő módon élveztem ezt a verses stílust – pedig azt hittem, ez lesz a mumus. A könyv pedig elképesztően gyönyörű, gratulálok a kiadónak!

A recenziós példányért köszönet a General Press Kiadónak!

Nele Neuhaus – Gonosz farkas

Hozzászólások

Benedek Eszter

Kétségtelenül könyvfüggő vagyok. Pontosan ezen okból kerülöm a könyvesboltokat a bevásárlóközpontokban. Kár, hogy a webshopokat nem lehet... ?