Könyvek

S. A. Chakraborty – Bronzváros (Dévábád-trilógia 1.)

Őszintén bevallom nektek, ritkán érzem azt, hogy nekem egy könyv ha törik, ha szakad, kell. Persze mint mániákus könyvfüggő és gyűjtögető, felcsillan a szemem az új kötetek láttán és be is szerzek ezt-azt, de olyan vonzás, mint ami például ennél a könyvnél elfogott, kevésszer tapasztalok. A fülszöveg és az Agave Könyvek ajánlója, az egyes korábbi értékelések teljesen megnyertek maguknak és reménykedtem, hogy ezúttal is úgy elemrülök a a fantasy világába, mint például egy-egy Harry Potter, Eragon vagy Trónok harca kötet során – csak hogy a kedvenceimet említsem.

Elsősorban azért keltette fel a figyelmem, mert Dee Dumas Piszkos ​alkuja után nagyon kíváncsi lettem az arab világra, másrészt mert ritkán olvasok ma már fantasyt. Rendesen felépített világgal, izgalmas lényekkel és alapos leírásukkal. Sokkal gyakoribb a sablonos, általában vámpíros-vérfarkasos vagy már sokak által ismert és használt lények használata, ami már számomra unalmas. Szóval fel volt adva a lecke.

A történet a 18. században játszódik, kezdetben Kairóban. Nahri itt él, többnyire szélhámosságból, a gyógyítás mellett ugyanis lop-csal, ahogy csak illik vagy ahogy a regényben fogalmaz, “kényes feladatokkal foglalkozó vállalkozóként” keresi a kenyerét. Az egyik ilyen alkalommal, mikor megpróbált egy szellemet kiűzni fiatal ügyfeléből – habár a kezdetekben nem is sejtette, hogy van valami a gyermekben -, megidéz egy dzsint, Dárát. A nő életében itt kezdődnek a bonyodalmak, ugyanis kiderül, azért sikerült megidéznie a hatalmas harcost, mert jómaga is félig varázslény. Nahri ezek után a dzsinnel tart, hogy szülővárosába, Dévábádba utazzon, ahol biztonságban élheti mindennapjait, az út azonban korántsem zökkenőmentes.

Chakraborty remekül építette fel a történetet olyan szempontból, hogy Dévábád megismerését nem mint száraz tényt adagolta, hanem Dárán és Nahrin keresztül. Nahri volt a mi szócsövünk, ha kíváncsivá váltunk, ő feltette a kérdést és Dára mesélt, akár egy nagyszülő. Azonban, hogy tiszta legyen a kép, és ne csak egy nézőpontot ismerjünk meg, az író bemutatta az érem másik oldalát, Alin keresztül, aki Dévábád jelenlegi uralkodójának kisebbik fia.

A regény felépítése mellett a karakterek is tökéletesen vannak kitalálva. Nahri egy jelenleg még önmagát is kereső személy lett, aki vicces, humoros, mégis határozott jellem. Köré épül a történet, mégsem érezzük úgy, hogy övé a főszerep, és habár az ő szemszögét szerettem a legjobban olvasni, mégis Ali számomra sokkal érdekesebb személyiségnek bizonyult. Míg mi, olvasók egy kissé teszetosza, visszafogott férfinak tűnhet, a dzsinnek, dévek és a félvérek szemében ő a forrófejű, kegyetlen másodszülött, akitől fél a nép. Ezen kettősség, ahogy összeforrt a történet során, nagyon tetszett, igazán jól lett megoldva.

Nagyon sokat segített nekem az olvasási élményben az, hogy a szerző valós helyszíneket épített bele a fantáziavilágába. Elképzeltem Kairót, aztán ahogy utaztat minket Dárán és Nahrin keresztül a varázsszőnyegen, majd a lovakon, segít elképzelni az egyiptomi térség további részeit, majd végül Bronzvárost. Az pedig, hogy különböző mondákat, babonákat és meséket is beleszőtt a történetbe, sokkal varázslatosabbá és élvezhetőbbé tette az amúgy időnként igen bonyolult szálakat. A regény ugyanis tele van politikai csatározással, a dévek és a dzsinnek között ugyanis sokkal több és nagyobb különbség van, mint ahogyan azt elsőre hinné az ember, holott egy törzstől származnak. A legnagyobb hátrányban mégis a safítok vannak, a félvérek, akik dzsinnek vagy dévek keresztezése az emberekkel. De a safítok mellett más különleges lények is feltűnnek a kötetben, amelyek legalább annyira érdekesek mint ők, ha nem jobban. Engem mindenesetre lenyűgöztek.

Összességében imádtam a történetet, rég szórakoztam ilyen jól, ugyanis a politikai töltet, a rasszizmus megjelenése mellett – amik mind igen érdekesek – egy akciódús, kalandokban és humorban teli fantasy történetet kaptam, ami teljes mértékben magába vonzott. Pörgős, gördülékeny és izgalmas.

Igaz, hosszú ideig olvastam, de ez azért volt, mert nem akartam, hogy vége legyen, ugyanis olyan szinten magával ragadott, hogy nem akartam letenni. Határozottan merem állítani, hogy jót tett a műfajváltás, nagyot lendített ez a regény a napjaimon.

A recenziós példányért köszönet az Agave Könyveknek!

Ken Liu – Láthatatlan bolygók

Hozzászólások

Benedek Eszter

Kétségtelenül könyvfüggő vagyok. Pontosan ezen okból kerülöm a könyvesboltokat a bevásárlóközpontokban. Kár, hogy a webshopokat nem lehet... ?