Robert Moore – Kurszk
A Gabo Kiadó jóvoltából lehetőségünk akadt elolvasni egy igazán izgalmas történetet. Robert Moore alkotása kifejezetten tetszett, hiszen a történetének volt alapja és logikája. A kalandregény tulajdonképpen Kurszk pusztulását írja le.
2000. augusztus 12-én szombaton két robbanás rázta meg a Barents-tenger vizét. Az Északi Flotta a világ legnagyobb harci tengeralattjárójaként ismert Kurszk elkezdett süllyedni a tengerfenékre. A hajó egy K-141 orosz 949A Anteyej típusú robotrepülőgép-hordozó atom-tengeralattjáró volt. Robert Moore újságíró minden részletre kiterjedően tárja fel a katasztrófa eseményeit, a könyvéhez pedig magas rangú orosz katonáktól szerzett információkat, és bejárása volt a szigorúan örzött tengeralattjáró bázisára. Ezáltal segít, hogy betekintést kapjunk egy olyan elzárt világba, ahol a hidegháború még nem ért véget. Az író feltérképezi a robbanás katonai és politikai hátterét is. A hajó már azok közé tartozott, amelyeket a Szovjetúnió felbomlása után építettek. Kikötője Vigyajevóban volt, Oroszország északi részén, nem messze Finnországtól.
A Kurszk építése 1992-ben kezdődött meg, majd 1994-ben bocsájtották először a vízre, majd ugyanebben az évben hadrendbe is állították. A dupla hajótörzs miatt ezt a fajtát elsüllyeszthetetlennek tartották, ám mint tudjuk, nem így volt. Az építmény érdekessége továbbá, hogy a mágneses tulajdonságai is kedvezőek, mert csak kis mértékben módosítja a Föld mágneses mezejét, ezáltal pedig megnehezíti a hajó felderítését is.
1999-ben a Kurszk sikeres felderítést hajtott végre a Földközi-tengeren, amelynek célja az USA Hatodik Flottájának megfigyelése volt a koszovói háború idején. A 2000-es hadgyakorlat a legnagyobb nyári gyakorlat volt a Szovjetúnió felbomlása óta. A Kurszk feladata volt, hogy hatástalanított torpedókat lőjön ki a végzetes napon.
A szerző elsősorban a családtagok, mentőalakulatok és a tengeralattjáró legénységének történetét meséli el, a Kurszk hátsó rekeszeibe szorult tengerészekét, akiknek csak perceik voltak hátra, miközben a világ nagy része elborzadva figyelte az életükért folytatott küzdelmeket.
Én személy szerint még kicsi voltam akkor, mikor a tragédia bekövetkezett, így nincsenek éles emlékeim róla. Se én, se más nem tudhatja, hogy mit éltek át, mi zajlott le bennük a tragédia bekövetkezte után. Egy robbanás a tenger mélyén valóságos sokk volt a számukra, amelynél szerintem nagyon jól tudták, hogy nem sok esélyük van kiszabadulni.
A legénység 23 tagja túlélte a robbanást (a hajóban összesen 118-an haltak meg), de csökkenni kezdett a hőmérséklet a meghibásodott hajó miatt. A túlélők parancsnoka, Kolesznyikov másodkapitány utolsó feljegyzését később közzétették, amely így szólt:
“Sötét van itt az íráshoz, de megpróbálom vakon. Úgy tűnik, nincs esélyünk, talán 10-20%. Reméljük legalább ezt elolvassa valaki. Itt a lista a más rekeszekből idegyűlt legénységről, akik most itt vannak a kilencesben, és megpróbálnak kijutni. Üdvözlet mindenkinek, nem kell kétségbeesni.”
Míg a Kurszkról szóló filmet erőteljesen lehúzták, mert túl hatásvadászra sikeredett, addig Robert művét több helyen is az egekbe emelték. Nem lett sem giccses, se nem a már említett hatásvadász jelzővel nem látták el. A szerző eredetileg újságíró, tehát nem véletlen, hogy ilyen mélyre ásott abba, mi is történhetett ott 2000-ben? Természetesen több alkalommal is kihangsúlyozta, hogy mindezek csak feltételezések, hiszen nagyon kevés hiteles információ maradt meg az utókor számára.
Az író megpróbálta rekonstruálni, hogy adott pillanatban milyen volt a helyzet a fedélzeten, mik lehetettek az okok, amelyek a tragédiához vezettek. Kifejtette, hogy milyen szinten nem foglalkoztak azzal, hogy mentőhajókat építsenek, kizárólag az atom-tengeralattjáró megépítésére fókuszáltak, az már nem számított, hogy ha valami történik odabent, hogyan jut ki a legénység. A mentésnél nehezítő tényező volt így a mentőhajók hiánya, illetve mindennemű jármű, amelyről végül kiderül, hogy már eladták őket.
A könyv érdekessége, hogy minden ember számára érthetően magyarázza el azokat a dolgokat, amiket amúgy egy-egy cikkből nem lehetne megérteni. Összefoglalja, felvázolja az eseményeket és megkeresi a kiváltó okokat. Nem fél leírni a véleményét és kifejteni azt, hogy az oroszok milyen hibákat vétettek mind az építés, mind pedig a mentés során. A kötet által bepillantást nyerhetünk egy olyan világba, amely még létezik, de senki sem beszél róla, hiszen mindenki tudja, hogy az oroszok sosem nyughatnak, mindig kutatnak és fejlesztenek.