Zene

Régi zenék szárnyán. I. rész

A régi idők zenéit egyszerűen imádom, a dallam lágy és finom, nincs tele erős basszussal, a szövege egyszerűen zseniális. Lehet, hogy 40-50 évvel ezelőtt íródott, de még most is aktuálisak, a szövegük tartalommal bír, az előadók hangjai tiszták és csodálatosak voltak. Mostanában ritkák azok akik nem csak a klisés dalszövegeket nyomatják, és ugyan kevés, de vannak még értékes énekesek, bandák. Összegyűjtöttem párat a kedvenceim közül.

Szécsi Pál – Csak egy tánc volt… 

A felvétel az 1967-es Táncdalfesztiválról készült, és az eredményhirdetés után énekel. Második helyezést ért el, látszik rajta az öröm, de nem csak övé a siker és a boldogság. A videón mutatják még a dalszerzőt és a dalszövegírót is.

Zalatnay Sarolta – Nem vagyok én apáca

Sokan elítélik, azért amit a múltban tett. Az egész ország hallotta a hírt, hogy jogerősen 3 év letöltendő börtön büntetést kapott csalás, és magánokirat hamisítás miatt. Sok mindent lehet róla mondani.Azt viszont nem, hogy nem tudott énekelni. Válasszuk külön a tehetségét a hibáitól. Hallgassátok az egykor  gyönyörű lányt, hogyan énekli a most már gúny tárgyává vált dalt.

Ajtay Andor -Tanulj meg fiacskám komédiázni

Számomra ez a dal még ma is aktuális. Színészként dolgozott, számos filmet rendezett. A Naplemente előtt című előadás rendezője és főszereplője volt. Negyven fimben szerepelt. Ezt külön választva nyolcat rendezett.

Karády Katalin – Hamvadó cigarettavég

 Bacsó Péter játékfilmet forgatott Hamvadó cigarettavég címmel, mely Karády Katalin életét mutatja be.  A Hamvadó cigarettavég címadódalát a Hamvadó cigarettavéget 1942-ben mutatták be ami nagy sikert aratott.A dal  Hegedűs Tamás szerzeménye.A 2001-ben mutatták be filmet.

Korda György – Bocsánat, hogyha kérdem

Születési nevén Klein György, vegyipari technikumot végzett. Szintén egy énekes akiről sokat hallunk a médiában. Ismét egy Táncdalfesztiválról készült felvétel. Nem csak éneklésben sikeres, hanem televíziós pókerközvetítőként is közismert.

Harangozó Teri – Mindenkinek van egy álma

Azon női előadók között szerepel, akiknek először jelent meg nagylemezük Magyarországon. Kevesen tudhatják, de Benkő Dániel lantkíséretében virágénekeket is énekelt, íme az egyik. A híres énekesnő nem olyan régen, 2015. szeptember 8-án hunyt el.

Kovács Kati – Nem leszek a játékszered

A négy nagy emblematikus énekesnő egyike (Koncz Zsuzsa, Zalatnay Sarolta, Harangozó Teri, Kovács Kati).  Ehhez csak egy dolgot tudok hozzá fűzni. Hölgyeim, ne legyünk játékszerek, olyat keresünk akinek mi vagyunk a mindene.

Koncz Zsuzsa – Mr Alkohol

Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas magyar előadóművész, énekesnő. Mást is választhattam volna tőle, ugyanis rengeteg nagyszerű zeneszáma van, de ezt  szeretem tőle a legjobban, mert a “mr alkohol”, jelenthet egy csalfa szeretőt . Aki édes szavakat suttog a fülünkbe, az eszünket elvesztjük tőle, és hibás döntéseket teszünk. Mintha csak az alkohol befolyása alatt lennénk. A magyar beat-, pop- és rockzene egyik meghatározó egyénisége.

 Nektek ki a kedvencetek és milyen emlék kötődik hozzá?

x

 

 

Hozzászólások