Könyvek

Pam Jenoff – Nő ​kék csillaggal

Pam Jenoff neve nem volt ismeretlen számomra, hiszen az Elvesztek Párizsban női titkosszolgálatról szóló világháborús regényét nagyon szerettem. Ezúttal, a Nő ​kék csillaggal című könyvében két fiatal lány történetét meséli el a 2. világháború ideje alatt. A kötet egyszerre megható, szívszorító és lebilincselő, a téma kedvelőinek tehát meleg szívvel ajánlom!

A történetről

1943-ban Sadie édesanyjával és édesapjával él a gettóban. Míg szülei dolgoznak, addig a lány a többi zsidó gyerekkel együtt bujkál a padláson a náci katonák elől. Azonban az élet egyre elviselhetetlenebb a házban, amin több családdal osztoznak. A katonák folyamatosan razziáznak, felnőtteket és gyerekeket hurcolnak el, akik sosem térnek vissza. Aztán egy napon elkezdik kiüríteni a gettót, sorra viszik el a zsidókat.

Sadie édesapja úgy dönt, nem várja meg, amíg a családja is munkatáborba kerül, helyette inkább a csatornába menekülnek. Így találkozik a lány Ellával, aki a piacon járva lepillant a csatornába és ott találja Sadie-t. A két lány hamar barátságot köt egymással, és Ella az életét kockáztatva kezd segíteni neki, hogy túlélje a háborút. Mindezt úgy, hogy mostohaanyja nyíltan kollaborál a németekkel.

Két teljesen különböző családi háttér

A Nő ​kék csillaggal két főszereplője teljesen különböző háttérrel rendelkezik. Míg Sadie családja bár nem gyakorolja szigorúan a zsidó vallást, mégis közéjük tartoznak, akiket a németek kilakoltattak otthonukból. Jómódú, azonban nem gazdag környezetben nevelkedett, és orvosnak készült szerető szülők egy szem lányaként. Ella ezzel szemben egy nagyobb családban élő lány, akinek testvérei már kirepültek otthonról azt követően, hogy édesanyjuk az életét vesztette és az édesapja újra házasodott. Mostohaanyja nyíltan kollaborál a németekkel, minek következtében Ella magányos és kirekesztett lett. Talán ennek is köszönhető az, hogy mikor összetalálkozik Sadie-vel, boldogan kezd vele társalgásba, függetlenül attól, hogy tudja, bármikor lelepleződhetnek.

Nagyon szerethető volt a könyvben, hogy a két lány egymás iránti szeretete, hűsége és bizalma mennyire őszinte és önzetlen. Kettejük történetét olvasva számtalanszor elgondolkodtam azon, hogy vajon én lettem volna ennyire bátor? Mertem volna a saját magam biztonságát feláldozni egy idegen lányért csak azért, mert magányos vagyok? Mennyire maradtam volna önmagam a csatornában élve? Felfedtem volna magam, kockáztatva a biztonságos légkört csak azért, mert hiányzik az emberi interakció?

Amiért ajánlom

Sokak számára megterhelőek lehetnek a holokausztról szóló történetek, amit őszintén megértek. Azonban minden ilyen könyvben van valami lenyűgöző, szerethető, tanulságos pillanat, amiért megéri ezeket elolvasni. Ezt a könyvet az önzetlen barátság és a szuper karakterek miatt ajánlanám nektek, amibe beletartoznak a csatornában élő emberek, azok, akik bújtatták a zsidókat és azok is, akik bár tudták, hogy nem nyerhetnek, mégis harcoltak a nácik ellen.

Valamint, mindig meglehet tudni valami olyasmit ezekből a könyvekből, amikről korábban esetleg nem hallottál. Ezúttal számomra például teljesen újdonság volt az, hogy a világháború alatt a csatornarendszerben is bujkáltak a zsidók. Hogy volt bennük annyi mersz és kitartás, hogy egy olyan helyen éljék a mindennapjaikat, amit ellepett a kemikáliáktól mocskos víz és a patkányok. Egyszerűen szörnyű belegondolni abba, hogy volt egy olyan világ, amiben az emberek rá voltak erre kényszerülve. Ugyanakkor mégis csodálatos, hogy voltak olyanok, akik segítettek nekik életben maradni.

Korhű ábrázolás

Pam Jenoff, a Nő ​kék csillaggal során ráadásul nagyszerűen megidézte a kor hangulatát. A korhű ruhaviseletekkel, az utcák, piacok és szokások leírásával abszolút bele tudtam magamat képzelni a II. világháború viszontagságaiba. A zsidó és lengyel kifejezések, szokások pedig csak fokozták az érzést.

Kifejezetten tetszett benne az is, hogy bár nincsen sok helyszín a könyvben, ugyanakkor kellően fordulatos és cselekményben gazdag, a maga módján. Hiszen mivel fiatal, a felnőttkor küszöbén álló nőkről van szó, nem az akción van a hangsúly, hanem az ő érzelmeiken, azon, hogy hogyan dolgozzák fel a borzalmas eseményeket, miközben átmennek a gyász, a szerelem és a felnőtté válás érzelmi hullámvasútján. Csodaszép történet az önzetlen barátságról.

A recenziós példányért köszönet a Magnólia Kiadónak!

Samantha Downing – A saját érdekedben – AH magazin

Hozzászólások

Benedek Eszter

Kétségtelenül könyvfüggő vagyok. Pontosan ezen okból kerülöm a könyvesboltokat a bevásárlóközpontokban. Kár, hogy a webshopokat nem lehet... ?