Könyvek

Őszi újdonságok a 21. Század Kiadótól!

Idén ősszel rengeteg újdonság érkezik hozzánk könyvek terén, többek között krimik, romantikus regények, fantasy történetek és még sok minden más is. Nézzük hát, hogy a 21. Század Kiadó ezúttal milyen újdonságokat tartogat nekünk!

Jesmyn Ward: Hallgasd a holtak énekét!

Megjelenés: szeptember közepe

Jesmyn Ward az első női szerző, aki kétszer is  elnyerte az Amerikai Nemzeti Könyvdíjat (National Book Award); ezért a regényéért kapta meg másodszor. A könyvet ugyanakkor 2017 legjobbjának nevezte a Time, és hónapokig szerepelt a The New York Times sikerlistáján is – számtalan egyéb díj és elismerés mellett.

A tizenhárom éves Jojo igyekszik megérteni, mit jelent férfivá válni. A családjában van kitől és van miből tanulnia: ott van feketebőrű nagyapja, Pop, aki imádja, vagy fehérbőrű nagyapja, aki viszont egyáltalán nem fogadja el a fiút. És az apja, aki mostanában szabadul a börtönből… Amikor kiengedik, Jojo kábítószerfüggő anyjával odautazik. Találkozik egy másik tizenhárom éves kissráccal, egy halott fegyenc szellemével, aki magában hordozza az amerikai dél történelmének örökségét. Fontos dolgokat tanít meg Jojónak apákról és fiaikról, az erőszakról és a szeretetről.

Jesmyn Ward  Hallgasd a holtak énekét!  nagyszabású családtörténete az amerikai útiregény archetipikus hagyományainak, a kísértethistóriáknak és a katasztrófaregényeknek lenyűgöző, zavarbaejtő és sehová sem sorolható elegye, egy modern remekmű.

Jesmyn Ward Mississippi államban született, és jelenleg New Orleansban él. Az első női szerző, aki kétszer nyerte el az amerikai Nemzeti Könyvdíjat – első ízben 2011-ben, Salvage The Bones című, második regényével, amely a Katrina hurrikán előtti készülődést és a pusztító vihar utóhatását örökíti meg. A Hallgasd a holtak énekét! 2017-ben jelent meg az Egyesült Államokban. Ez a harmadik regénye.

Sarah Perry: Melmoth

Megjelenés: szeptember vége

Helen Franklin húsz évvel ezelőtt szörnyű bűnt követett el, amit azóta sem tud magának megbocsájtani: lelkében a felejtés és az emlékezés erői küzdenek.

Furcsa kézirat kerül a kezébe. Az emberi történelem legsötétebb fejezeteiről szóló dokumentumokat tartalmazza, melyek egy fekete ruhás, könnyező szemmel és vérző lábakkal megjelenő árnyalak legendájáról szólnak. Ő Melmoth, a Tanú, egy különös szellem, aki a Földet járja szüntelen a bűn és bűnhődés megtestesítőjeként.

Akinek Melmoth megjelenik, választania kell: vagy együtt él bűnével, vagy megsemmisül, és az időtlen magány és sötétség kárhozatába vezet útja… Helen úgy érzi, Melmoth őt is gyerekkora óta figyeli… a múltjával való szembesülés pedig fontos választások elé állítja.

Kitűnően megírt, lebilincselő történet a kegyelemről, a megváltásról, a szeretetről és a konfliktusok kezeléséről.

Az essexi kígyó sikerszerzőjének legújabb regénye!

Naomi Alderman: Engedetlenség

Megjelenés: szeptember vége

Ronit Krushka harminckét éves, New Yorkban él, és leszbikus létére főnökével, egy nős férfival folytat viszonyt. Apja halála után visszatér szülővárosába, Londonba. Ortodox zsidó családból származik, de nem gyakorolja a vallást, és rég elhidegült apjától is, aki befolyásos rabbi volt. Hazatérése nem mentes a konfliktusoktól: a hagyománytisztelő közösségben, ahol felnőtt, már Ronit puszta lénye is hajmeresztő provokáció.

De a sokkhatás kölcsönös. Ronit viszontlátja unokatestvérét, Dovidot, akiből rabbi lett, ráadásul Ronit régi szerelmét vette feleségül. Ronit nem tér magához: unokatestvére és régi szerelme is egész más, mint annak idején.

Ronitot friss tapasztalatai arra kényszerítik, hogy mindent átértékeljen, amit az életről gondolt.

Naomi Alderman 1974-ben született Londonban. Rendszeresen ír a Guardianbe, a Bath-i egyetem oktatója. Az Engedetlenség az első regénye – az ebből készült amerikai filmet Magyarországon A rabbi meg a lánya címmel vetítették, két főszereplője Rachel Weisz és Rachel McAdams. A hatalom című disztópiájával 2016-ban robbant be a világ könyvpiacaira: több tucat nyelvre lefordították, díjak sokaságát söpörte be, regénye egyszeriben a feminista mozgalmak megkerülhetetlen hivatkozási pontjává vált.

Bernhard Schlink: A felolvasó

Megjelenés: szeptember vége

Michael Berg tizenöt éves, amikor hazafelé tart az iskolából, elesik, és megsérül. Egy Hanna nevű nő a segítségére siet, aki később a szeretője lesz. A testiség és az irodalom gyönyörű élményeit élik át együtt. Hanna hamarosan eltűnik, és Michael soha nem heveri ki szerelmüket. Legközelebb egyetemista korában látja viszont a nőt, egy borzalmas, háborús bűntény gyanúsítottjaként. Hanna nem védekezik a vádak ellen, és Michael apránként rádöbben, a nő azon az áron is ragaszkodik ahhoz, hogy megőrizze titkát, ha az egész világ gyilkosnak tartja.

Bernhard Schlink fojtottan erotikus regénye a kilencvenes évek egyik legnagyobb könyvsikere – az első német nyelvű könyv, mely vezette a New York Times bestsellerlistáját. Negyvenöt nyelvre fordították le. A második világháború utáni Németországban játszódik; a morális kiállás, a nácizmussal való szembenézés, az emlékezni tudás és az empátia örök érvényű története. 

Bernhard Schlink 1944-ben született. Bíróból lett többszörösen díjazott író, emellett a berlini Humboldt Egyetem jogi karának nyugalmazott professzora. Több krimi után 1995-ben A felolvasó című regénye hozta meg neki a világhírt, amely részben önéletrajzi elemeken alapul. A könyv 1999-ben Oprah Winfrey könyvklubjába is bekerült, 2008-ban pedig Kate Winslet Oscar-díjat kapott Hanna alakjának megformálásáért.

Bernhard Schlink: Olga

Megjelenés: szeptember vége

Olga árva, szeretet nélkül nő fel nagymamája mellett a tizenkilencedik század végének Pomerániájában. Hátrányos helyzetből indulva sikerül kiharcolnia, hogy tanítóképzőbe járhasson, és korát megelőzve önálló egzisztenciára tegyen szert.  Olga beleszeret a szomszédben élő magányos fiúba, Herbertbe, és kapcsolatuk egész életükön át tart. A fiú gazdag szülei ellenzik Herbert viszonyát a szegény falusi lánnyal. Herbert fantasztikus terveket forgat a fejében: előbb háborút akar vívni a gyarmati Afrikában, azán vakmerő expedíciót indítana a sarkvidékre. Ahogy ebben az időben sokan, Herbert is csak kudarca tükrében szembesül a valósággal. Herbert alakját valós személy ihlette: Herbert Schröder-Stranz német felfedező 1912-ben tűnt el a Spitsbergákon. A történet főszereplője, Olga pedig élete végéig küldi csodaszép szerelmesleveleit a messzi északra.

Schlink visszatérő témája, hogy miben is áll a szerelem, milyen elvárásokat támaszt az emberben. Schlink mesterien beszéli el a könnyen befogadható, megindító szerelmi történetet, amelynek hátterében megjelenik a tizenkilencedik és huszadik század fordulójának Németországa. Barátság és lojalitás tükröződik e szívet melengető, emlékezetes történetben.  A cselekmény meglepetéseivel és csavarjaival könnyeket csalhat az olvasó szemébe. A szerző egyúttal alkalmat ad a bűntudat és részvét érzéseinek vizsgálatára, sőt, az élet értelmével kapcsolatban is új összefüggéseket tár fel.

“Nem tartóztatlak,” írja Olga egyik, Herbertnek szóló levelében. “Tudom, hogy nincs maradásod, csupán annyit írok, hiányozni fogsz nekem.”

Andrew Lloyd Webber: Maszk nélkül

Megjelenés: szeptember 20.

Korunk egyik legsikeresebb és legjelentősebb zeneszerzője, Andrew Lloyd Webber közel fél évszázada hódította meg a zenés színház világát. Számos díj, többek közt jó néhány Tony és egy Oscar nyerteseként világszerte milliókat bűvölt el zenéjével és olyan nagy sikerű előadásaival, mint a Jézus Krisztus Szupersztár, az Evita, a Macskák, Az operaház fantomja – mely a Broadway leghosszabban futó musicalje -, és legújabb műve, a Rocksuli.

Maszk nélkül című művében az elismert, díjnyertes zeneszerző páratlan, játékos stílusban vet számot az eredményeivel, a sors és a körülmények játékaival, sikereivel és csalódásaival, az éltető és ihlető szenvedélyeivel.

A Maszk nélkül egy szellemes és árulkodó anekdotákkal teli életről mesél, amelyben számos híresség bukkan fel, így például Elaine Paige, Sarah Brightman, David Frost, Julie Covington, Judi Dench, Richard Branson, A. E. Rahman, Mandy Patinkin, Patti LuPone, Richard Rodgers, Norman Jewison, Milos Forman, Plácido Domingo, Barbara Streisand, Michael Crawford, Gillian Lynne és Betty Bukley.

A Webber hetvenedik születésnapjára megjelenő kötet felfedi a legendák mögött lapuló, kivételes személyiség igazi arcát.

Ryan Holiday: Az akadály maga az út

Megjelenés: október eleje

Kultuszkönyv, amelynek bölcsességét Arnold Schwarzenegger színész-politikustól LL Cool J rapsztáron keresztül James McGee ír teniszezőig sok száz híres ember ültette át az életébe.

Hogyan légy sikeresebb, mint amilyen most vagy?

Bármi a hivatásod, Az akadály maga az út mindenképpen segít.

Ha az életedben túl sok a stressz, ha elkedvetlenedtél, mert egy problémával nem tudsz zöldágra vergődni, olvasd el ezt a könyvet! Megtudod, hogyan változtasd gondjaidat életed legféktelenebb kalandjává. Az itt olvasható történetek különböző korok kiemelkedő elméitől származnak, akik kifogyhatatlan inspirációt kölcsönöznek a ma emberének.

Ryan Holiday bemutatja, hogy a világtörténelem legsikeresebb egyéniségei – John D. Rockefeller vagy éppen Steve Jobs – hogyan alkalmazták a sztoikusok módszereit a nehézségek leküzdésében. Ezek az elgondolások a lehetetlen határát súroló helyzetekben is beváltak. Ha magunkévá tesszük őket, jóval többet segítenek, mint akár a szerencse, a tehetség vagy az intelligencia.

Ne add fel olyan könnyen!

Tasmina Perry: A legutolsó csók

Megjelenés: október eleje

A legelső csókra mindenki emlékszik – de a legutolsóra?

1961. Rosamund Bailey újságíró, aki készen áll arra, hogy megváltsa a világot. Amikor találkozik Dominic Blake-kel, a városszerte ismert felfedezővel, úgy érzi, rábukkant élete szerelmére. Épp az ölükbe hullik a boldogság, amikor valami borzalmas történik, és az előttük álló jövő szertefoszlik.

2014. Egy múzeum mélyén Abby Gordon levéltáros lélegzetelállító dokumentumra bukkan. A megfakult fényképen egy férfi látható, aki búcsút vesz a nőtől, akit szeret. Abby, hogy feledje szívfájdalmát, a történet megszállottjává válik, pedig akkor még nem sejti, hogy a fotón rögzített pillanat egy más szempontból is rendkívüli titkot rejt.

Egy megigéző történet szerelmekről, veszteségekről és a régóta eltemetett titkokról. A lánykérés és a Ház medencével szerzőjétől.

Dean Koontz: Gyilkos csend – Jane Hawk-sorozat 2.

Megjelenés: október eleje

Cora Gundersun, az általános iskola tanár mindenkivel kedves, és mindenki szereti őt. Mégis megöli magát, de előtte még brutálisan lemészárol egy csomó embert.

Amikor előkerül Cora felkavaró naplója, mindenki arra gondol, hogy a nő őrült volt. Egyedül Jane Hawk tudja, mi az igazság.

Jane-nek a férje is megmagyarázhatatlan módon lett öngyilkos – Jane ekkor kezdett nyomozni, először FBI ügynökként, de aztán menekülnie kellett. Kilép a szervezet kötelékéből, és egymagában dacol nagyhatalmú ellenfeleivel, akiknek titkos összeesküvése szörnyű veszélybe sodorná Amerikát.

Csak Jane Hawk, az államok legkeresettebb szökevénye számolhatja fel a mestertervet, amely romlásba dönti az országot.

NEW YORK TIMES BESTSELLER

Dean Koontz a Jane Hawk-sorozattal újra a legnagyobbak közé emelkedett, és sokak szerint felülmúlja régi, klasszikus önmagát is. A sikerlistákon hónapok óta menetelő misztikus thriller nagyszerű kritikákat és kitűnő olvasói értékeléseket kap, több tucat nyelvre lefordították.

A Gyilkos csend a négyrészes sorozat második darabja.

Sarah Pinborough: Ha addig élek is

Megjelenés: október eleje

Sarah Pinborough újabb, nagy sikerű thrillerében megint azt csinálja, amihez a legjobban ért: tökéletesen félrevezeti az olvasót…

Tucatthrillerek unásig ismerős nyitójelenete: egy nő kilép egy kapcsolatból, mert fizikailag fenyegetve érzi magát és gyermekét az apa súlyosbodó alkoholizmusa miatt. A férfi elborult aggyal tajtékzik, és kezét ökölbe szorítva bosszút fogad.

A következő jelenetben évekkel később látjuk viszont a nőt és gyerekét, és mivel tapasztalt thrillerolvasók és -nézők vagyunk, tudni véljük, mi fog történni: a középosztálybeli emberek szép, szolid élete romba dől, amikor utoléri őket a múlt. És nyilván meg is hal valaki. Pinborough regénye pontosan úgy indul, mint a többi, hasonló történet, de nem úgy folytatódik… Nagyon nem.

A szereplők  titkokat cipelnek, amelyek persze idővel összefonódnak. A múlt valóban romba dönti a szép, szolid életeket, de egészen másképp, mint ahogy azt vártuk. A borzalom fokozatosan tárul elénk, és mire ráébredünk, hogy Pinborough ismét csőbe húzott bennünket, már késő kihátrálni: ebből csak előre menekülhetünk…

Sarah Pinborough korábbi két könyvével a legnagyobb krimi írók és hazai bloggerek elismerését is megkapta.

Maya Banks: A rejtőzködő – KGI-sorozat 3. rész

Megjelenés: szeptember vége

jelenleg még nincs kép

A Kelly Group International (KGI): szupertitkos elit csapat, a Kelly-fivérek családi vállalkozása. 

Adottságok: Magas szintű intelligencia, kőkemény test, katonai előképzettség.

Tevékenységi kör: válaszlépés emberrablás vagy túszejtés esetén. A KGI megoldja azokat az ügyeket, amelyekkel az amerikai állami szervek elakadnak…

Sarah Daniels kénytelen bujkálni, miután szemtanúja volt egy gyilkosságnak, amit a féltestvére követett el.

Garrett Kelly vállalja, hogy szemmel tartja a lányt. Nem vonzza a tengerpart és az ingyenes nyaralás: az viszont igen, hogy esélye nyílhat levadászni a KGI egyik személyes ellenségét. 

Garrett fegyelmezett katona, és jócskán túlképzett ahhoz, hogy bébiszitterként üljön a babérjain. Azonban hamarosan rádöbben, hogy Sarah többet jelent annál, ami az aktájában áll. A lány elcsábítását eredetileg taktikai manővernek szánja, de aztán rájön, hogy Sarahnak milyen szörnyűségeken kellett keresztülmennie. Ettől kezdve Garrett ösztönösen védelmezni akarja – még azután is, hogy a lánynak nyoma vész. Garrett nem tudja, Sarah ki  vagy mi elől menekül. Azt viszont sejti, hogy a lány élete forog kockán…  

Maya Banks világhírű amerikai bestselleríró, több mint ötven regény szerzője. Egyaránt ír romantikus regényeket, történelmi románcokat és thrillereket. A KGI-sorozat, amelynek kötetei ezentúl a 21. Század Kiadónál jelennek meg, Maya Banks egyik legsikeresebb szériája. Maya Texasban él férjével és három gyerekével.

Jane Corry: A halott ex

Megjelenés: szeptember vége

Megcsalt.
Hazudott. 
Meghalt.

Vicki férje, Daniel egykor azt ígérte, hogy jóban-rosszban, egészségben és betegségben is szeretni fogja a feleségét. De miután egy brutális támadás miatt Vicki epilepsziás lett, otthagyta őt, és lelépett a barátnőjével.

Amikor Vicki egy nap megtudja, hogy a férje eltűnt, először örül, hogy végre megszabadult tőle. A rendőrség azonban később bizonyítékot talál rá, hogy Daniel meghalt, és azt gondolják, Vickinek is köze van ehhez.

Mi történt azon az éjszakán, amikor Daniel eltűnt?

És hogyan bizonyíthatja Vicki az ártatlanságát, ha ő maga sem biztos benne? 

Sunday Times bestseller

Jane Corry korábban egy magazin tudósítója volt, és három évig élt egy rendkívül szigorúan őrzött férfibörtönben, hogy tanulmányozza az ottani életet. Addig még sosem volt fegyházban, és a gyakran hajmeresztő élményei hatására írta meg nagysikerű regényeit, a Vértestvéreket és A férjem feleségét, melyek a Sunday Times bestseller listájára is felkerültek.

Laura Marshall – Ismerősnek jelölt

Megjelenés: november

Kívántad már, hogy bárcsak megváltoztathatnád a múltad?

Maria ismerősnek jelölt a Facebookon.

Csakhogy Maria több mint huszonöt éve halott.

Vagy mégsem?

Louise a negyvenes éveiben járó elvált anya, egyedül neveli négyéves fiát, és belsőépítészként a saját vállalkozását vezeti. Az egyedülálló szülők elfoglalt, küzdelmes életét éli. Egy napon szívdermesztő e-mailt kap. Maria, a volt osztálytársa ismerősnek jelölte a Facebookon. Csakhogy Maria több mint huszonöt éve halott. Vagy mégsem?

Az 1989-es végzős középiskolás évfolyam osztálytalálkozóra készül, így Louise felveszi a kapcsolatot a volt osztálytársaival, hogy kiderítse, őket is bejelölte-e Maria… A múlt hirtelen nagyon is valóságossá válik, újra felszínre kerülnek a régi titkok, hazugságok, féltékenységek és elfeledett sérelmek. De vajon megjelenik-e Maria az osztálytalálkozón? Megoldódik-e a több évtizedes rejtély?

Lélegzetelállító és felejthetetlen pszichothriller. Fantasztikus. A műfaj rajongói megőrülnek érte.

Az Ismerősnek jelölt Laura Marshall első regénye. Világszerte több mint 500.000 példányban kelt el!

Hozzászólások

Benedek Eszter

Kétségtelenül könyvfüggő vagyok. Pontosan ezen okból kerülöm a könyvesboltokat a bevásárlóközpontokban. Kár, hogy a webshopokat nem lehet... ?