FilmekMédia

Őszi filmpremierek

Bár az ősz még messze van, számos filmhez érkezett előzetes, amelyeket hamarosan bemutatnak. Köztük van Blake Lively és Anna Kendrick közös alkotása, de a Legendás állatok második része is mozikba kerül. Ebben a cikkben összegyűjtöttem nektek pár igen várt film előzetes.

A Harry Potter filmsorozat kiegészítő alkotásának első része 2016-ban jelent meg. A Legendás állatok és megfigyelésük folytatására már csak novemberig kell várni, hiszen ekkor kerül mozikba az Oscar-díjas Eddie Redmayne főszereplésével a Grindelwald sztori. A rajongók számára tehát a 2018-as év se marad J. K. Rowling világa nélkül, amelyhez már korábban megjelent egy közel két perces előzetes. Ebből az is kiderül, hogy Johnny Depp ismét feltűnik az alkotásban, de a korábbi szereplők, mint pédául Colin Farrel is visszatér. A Grindelwald bűntettei alcímet kapó filmet november 16-tól lehet megtekinteni a magyar mozikban.

A Simple Favor-ral már régóta szemezek. Blake Lively, akit a Gossip Girl óta számos filmben láthattunk, illetveAnna Kendrick, aki pedig a Tökéletes hang sztárjaként került a híres színésznők csoportjába, lassan két éve, hogy leforgatták a mozit, amelyet végül szeptemberben mutatnak be a fimvásznon. A történet szerint Blake karaktere eltűnik, majd az Anna által alakított Stephanie indul keresésére. Rengeteg titokra derül fény a nyomozás során, amelyre a legjobb barátnő még csak nem is számított. A thriller beütésű alkotás promója igencsak egyedi és figyelemfelkeltő, így aki szereti a két színésznőt, az biztos nem hagyja ki az A Simple Favor-t.

A Lady Gaga főszereplésével készült A Star is Born című alkotás sokak érdeklődését felkeltette. Az énekesnő a film kapcsán nem csak zenei tudását csillogtatja, hanem végre színésznői oldalát is megmutathatja a nagyközönség számára. Egy korábbi bejegyzésünkben bővebben olvashattok Gaga filmjéről.

Szerintem sokatok még nem hallott a Robin Hood megfilmesített változatáról. Pedig elkészült, ráadásul egy részét Magyarországon forgatták le. Főszerepben Taron Egerton, illetve a Szürke ötven árnyalatának Christian Grey-e, Jamie Dornan. A színész korábban már szerepelt mesei sorozatban, hiszen a Once Upon a Time első szezonjában már láthattuk. A mozifilm premierjére november végig még várni kell, de előzetest korábban már kaptunk hozzá. Azt azért megemlíteném, hogy ez nem egy gyerekeknek készült verzió lesz, hanem inkább az akciófilmek közé sorolható.

Szükségünk van egy mesére is idén ősszel. Az Apróláb című gyerekeknek készült filmet szeptemberben mutatják be a mozik. Egy kicsit hideg, de hangulatos, aranyos, és legfőképp élvezhető alkotás készült a Warner Bros jóvoltából. A kicsik számára felüdülés lesz, hiszen a Jégkorszakra hajazó érzés árasztja majd el őket a látottak során. Zendaya, Channing Tatum és Gina Rodriquez mind a hangjukat kölcsönzik a mesebeli állatok karaktereihez.

Bár nem egy nagy költségvetésű alkotás lesz, a szereplők miatt érdemes lesz belekukkantani a Second Act című romantikus komédiába. Jennifer Lopez neve mindenki számára ismerős lehet, így könnyen eladhatóvá vált a film. Mellette Vanessa Hudgens neve is feltűnik, aki pedig a fiatalabb korosztályt célozza meg jelenlétével. Milo Ventimiglia és Freddie Storma a férfi nemet képviseli, így remélhetőleg a hölgyek csak úgy özönlenek a mozikba. A történettől nem kell sokat várni, hiszen egy romantikus komédia során inkább a humoros jelenetek és párbeszédek kerülnek előtérbe.

Utolsóként pedig egy családi filmet mutatnék be. A Little Woman főszerepében Lea Thomspon, aki már nem kispályás a mozifilmek tekintetében. A szeptember 18-án bemutatásra kerülő alkotásban feltűnik még a Teen Wolf-ból ismer Ian Bohen, illetve a High School Musical korábbi sztárja, Lucas Grabeel is. A könyv alapján készült film főszerepében négy lánytestvér áll, Meg, Jo, Beth és Amy. Az ő életüket és családjukat mutatják be a történet során.

Hozzászólások