FilmekHírekMédia

Novemberi filmpremierek

Az októberi mozikra már mind beültünk, most pedig szokásosan elhoztuk nektek a következő hónapban érkező filmpremiereket. A Halloween-lázból fakadó horrormánia már lecsengett, ennek ellenére akad rémisztő film a listán.

1. Bohém rapszódia

Freddie Mercury nevét mindenki ismeri. A Bohém rapszódia az ő fantasztikus története, és a Queen felemelkedésének sztorija. Megismerhetjük a híres énekes, és bandájának különleges életét, amely a mai napig sokakat megihlet. Tanúi lehetünk az elképesztő visszatérésüknek is a Live Aiden, ahol Mercury már beteg volt, még felejthetetlen koncertet alkotott a zenekarral.

 

Műfaj: életrajzi, dráma
Bemutató: november 1.
Korhatár: 12

2. X – A rendszerből törölve

Novemberben újabb magyar film érkezik a vásznakra. Főszereplőnk, Éva kitűnő rendőr, így neki tűnik fel az is, hogy az egymás után elkövetett, öngyilkosságnak álcázott cselekmények bizony összefüggenek, az áldozatok pedig nem magukkal végeztek. Bármennyire is éles eszű a nő, pánikbetegséggel és szorongással küzd. A helyszínen leblokkol, nem tudja segíteni a munkát. Csatlakozik hozzá egy másik zsaru, Péter, ő fog segíteni Évának az ügy felgöngyölítésében és a problémáival is.

Műfaj: bűnügyi thriller
Bemutató: november 1.
Korhatár: 16

3. Egy nap

Az Egy nap szintén egy hazai mozi. Nagyon sok ember szívéhez közel áll, ugyanis a témája hétköznapi, mégis igazán ütős. Anna, a negyven körüli nő az egész életét fejvesztett rohanással tölti. Három gyermeket nevel, háztartást vezet, mindent elintéz, amit kell.  Ebben a pörgésben úgy érzi elveszíti férjét, és a monotonitás teljesen kicsinálja őt..

 

Műfaj: dráma
Bemutató: november 8.
Korhatár: 12

4. Legendás állatok – Grindelwald bűntettei

Főszereplőnk, a már jól ismert Göthe Salamander továbbra is a varázslények nagy kedvelője. Ez a rajongás megint újabb kalandokba keveri, amiknek során felbukkan régi szerelme is, Leta Lastrange is. Bajtársai az előző filmből továbbra is mellette állnak, segítik őt minden kalamajkában. Sajnos nem tűnt el a színről a gonosz Gellert Grindelwald sem…

Műfaj: kaland, fantasy
Bemutató: november 15.
Korhatár: 12

5. Nyughatatlan özvegyek

Négy nő, akik egyetlen közös vonása az özvegység. Férjeik nem csak gyászkendőt hagytak rájuk, hanem rengeteg adósságot is, és annak a terhét, hogy a feleségek megküzdjenek az ellenségeikkel. Maguk akarják írni a sorsukat, nem akarnak a férjük által hátrahagyott, sötét múlt hálójában vergődve élni. A férfiak alvilági tevékenységének következményei a haláluk után is kínozzák a hátramaradtakat.

 

Műfaj: dráma, thriller
Bemutató: november 22.
Korhatár: 12

6. A ház, amit Jack épített

Jack egy sorozatgyilkos. A történetben öt tettét ismerhetjük meg, és azt, hogyan és miért lett belőle bűnöző. A férfi intelligenciája kiemelkedő, a sztorit pedig ő maga meséli el. A filmnek már a traileréből megtudhatjuk, hogy nem az a tipikus, hűvösen vérfagyasztó horrorfilm, másmilyen úton szórakoztatja a nézőt. Mi kíváncsian várjuk, mit hoznak ki belőle!

 

Műfaj: horror, dráma, thriller
Bemutató: november 29.
Korhatár: 16

 

 

Hozzászólások