Novemberben érkezik a The Crown ötödik évada

Ahogy arról már korábban beszámoltunk, további évadokban követhetjük nyomon II. Erzsébet életéről szóló sorozatot. A The Crown stábja, a szeptember 8-án elhunyt királynő halála miatt egy kis időre leállította a forgatásokat, azonban ezt követően közölték a következő szezon időpontját. A Netflix november 9-én mutatja be az ötödik évadot!

Hat évvel ezelőtt indult útjára A korona című sorozat, amely nagy népszerűségnek örvend, és amelyet II. Erzsébet életéről készítették. Az eddigi négy évad évtizedeket ölelt fel, ez most sem lesz másképp. Láthattuk a királynő koronázása utáni első éveit, később pedig hatvanas-hetvenes, végül pedig a nyolcvanas évek kerültek feldolgozásra. Ezekben már a középkorú Erzsébet uralkodását és magánéletét követhettük nyomon, gyermekei felnőttek és mindegyikük a saját útját járta. Köztük a trónörökös, Károly, akinek viharos és ellentétekkel teli házassága Dianával csak megbonyolítja a királyi család életét.

A karaktereket alakító színészek is változnak

A sorozat a 90-es évekre összpontosít, amikor már Diana és Károly házassága a válásig fajul. A trónörökös továbbra is gyengéd érzelmeket táplál, korábbi kedvese Kamilla iránt, ez pedig a fiatal hercegnének is szemet szúrt.  A szereplők is lecserélődnek, hiszen a karakterek is idősebbé váltak, így Károlyt, Dominic West, míg Dianát, Elizabeth Debicki alakítja majd.

A királynőt alakító Olivia Coleman-t, a Harry Potterből is ismerős, Imelda Staunton váltja, húgát a bohém és botrányos Margit hercegnőt, ezúttal Lesley Manville alakítja. Fülöp herceg karakterét Jonathan Pryce (Trónok harca) játsza majd, aki Imelda Staunton-nal és Lesley Manville-el együtt két évadra szerződtek.

90-es évek sorsfordítóak voltak a királynő számára

Mint a legtöbb évtizedben, II. Erzsébet királynő életében is akadtak változások. Megítélése hol jobb, hol pedig népszerűtlen volt. A magánéletében is számtalan akadállyal kellett megküzdenie. Egyik kedvenc kastélyában, Windsorban tűz ütött ki, emiatt teljesen restaurálni kellett az épületet. Lánya Anna, majd trónörököse, Károly is elvált. Végül pedig a legnagyobb tragédia, amely 1997-ben történt, a walesi hercegné, Diana halála volt. A királynőt elítélte a közvélemény, mert több napon keresztül nem állt a népe elé, míg ők a Szívek királynőjét siratták. A gyászoló nagymama végül a televíziónak nyilatkozott, köszönetét fejezte ki az embereknek a tragédia miatt.

Peter Morgan hat évadosra tervezi a sorozatot, tehát a hamarosan műsorra kerülő ötödik széria után még biztosan követhetjük majd a királynő életét. Abban már Vilmos és Harry herceg is nagyobb szerepet kap, illetve állítólag Kate Middleton is megjelenik. A sorozat pedig Károly és Kamilla esküvőjével érne véget.

Az ötödik évad a koronavírus miatt is csúszott

Morgan azt is elárulta, hogy nem csak a koronavírus járvány miatt késett a soron következő széria, hanem mert úgy érzi, néha a forgatókönyvírónak is szüksége van pihenésre. Elmondása szerint korábban igyekezett mindig tartani az ütemtervet, előre elkészíteni a vázlatokat, ám néha egy kis szünet jól jött, hogy előbbre jusson az írással.

Erzsébet királynő halála is befolyásolta a műsor befejezését, mivel kegyeleti okok miatt szüneteltették a forgatást.

A korona tehát november 9-én folytatódik majd a Netflix csatornáján! Előzetest egyelőre még nem adtak ki, de hangulatkeltő videó már megjelent, amelyben Károly és Diana láthatóak.

Hozzászólások