Mindennapi harcosok, avagy három webcomic, amit megéri elolvasni
Manapság már szinte mindent megtalálsz az interneten, legyen az egy tárgy, amire régóta vágysz, vagy valami eszmei dolog, béke, egy befogadó csapat. Közösségi média, egy művészeti alkotás, vagy egy játék, a lényeg, hogy betöltse a szívünkben keletkezett űrt, biztonságérzetet nyújtson. Persze, az internetes zaklatás továbbra is egy létező, aktuális fogalom, de ez nem jelenti azt, hogy nem ismerkedhetsz meg valaki olyannal, aki jó értelemben változtatja meg az életed. A világháló évtizedek óta nyújt menedéket azoknak, akik a való világban nem annyira bátrak és nincs önbizalmuk. Így az utóbbi időben egyre népszerűbbek a különböző, erre a célra létrehozott platformokra feltöltött képregények, novellák. Némelyik az első fejezet publikálása óta nagy utat tett meg, és már a könyvesboltokban is kapható – ha nem is Magyarországon, de más országokban biztosan -, sőt, van, amelyikből már sorozat készül. Ahány ember, annyiféle, de egyvalami közös bennük: akár a történetben, akár elvontan, de mind magukban hordozzák alkotóik múltjának egy-egy darabját és a harcot önmagukkal vagy a világgal szemben. Az alábbi cikkben három olyan webcomic-ot hoztunk el nektek, amik a szórakoztatás mellett inspirálhatnak és adhatnak valamit, amit senki és semmi más nem tud.
V-0-3: Paper Roses (Tapas, Webtoon)
“Emlékszem egy történetre két rózsáról, amit még az apja mesélt nekem. Egy valódiról. És egy papírból készültről. Mindkét rózsa egy tiszta vízzel teli vázában van. A víz életet ad az igazi rózsának. A papírt azonban megöli.”
A jövőben játszódó történetekben gyakran az emberek és a robotok közti különbség áll a középpontban. Mi tesz minket emberré? Mondhatjuk azt egy robotra, hogy él? Alakulhat ki szereteten és bizalmon alapuló kapcsolat egy ember és egy mesterséges intelligenciával rendelkező lény között? Ezekkel a kérdésekkel le is fedhetjük Vi (alkotói nevén Vizerothree) Paper Roses című mangáját. Főhőseink Akio és Hiro, két jóbarát, akik bármit megtennének a másikért. A történet egy verekedéssel indul, aminek következtében Akio elveszti minden Hiroval kapcsolatos emlékét, ezáltal az olvasó vele együtt tudja meg Hiro és a többiek titkait, valamint a múlt egyes részleteit, ami által egyre árnyaltabb képet kapunk mind a cselekményről, mind a karakterekről és kapcsolataikról. Leginkább azt követhetjük figyelemmel, ahogy Hiro igyekszik feldolgozni egyes múltbéli eseményeket, választ találni a kérdéseire és megszeretni önmagát. Gyönyören megrajzolt oldalak, részletesen kidolgozott szereplők, érdekfeszítő cselekmény, valamint a téma egyedi boncolgatása lélektani szempontból.
E. A. Quijada: Revelation of Eros (Tapas, Webtoon)
“Eros. Csak Eros. Elég ennyit tudnotok rólam.'”
A világ minden területén máshogy működik a gazdaság, másképp kezeli polgárait a kormány. Van, ahol az ember ezüstkanállal a szájában születik, máshol a szülőknek három munkahelye van, hogy legyen elég pénzük arra, ami máshol az embereknek természetes. Aki szegénységben születik, nehezen tör ki onnan, és a nélkülözés mély nyomot hagy benne, megváltoztatja a személyiségét. Így van ez Akuma Yoru és E. A. Quijada közös képregénye, a Revelation of Eros főszereplőjével, Erosszal is. Szülők nélkül, az utcán nőtt fel Mexikóban, ahol csak a legjobb barátjában bízhatott meg. Az Egyesült Államokba érkezve, immár egyetemistaként a fiú mindent megtesz, hogy minimalizálja a körülötte lévőkkel való interakciót, de hallottunk már olyanról, akinek ez sikerült? Eros-t egy rendkívül extrovertált, hiperaktív szobatárssal áldotta meg az élet, ráadásul egy srác, Galen mindenképp barátkozni akar vele. Nem minden történetben jut elég idő a mellékszereplőknek, hogy töviről-hegyire megismertessék az olvasókkal a múltjukat, itt azonban mindenkinek megvan az esélye erre. Az pedig, hogy valós történet alapján készült a képregény, ad egy pluszt ehhez az egészhez.
Kandismon: #muted (Tapas, Webtoon)
Míg az előző két képregénynél a karakterek árnyaltsága emelkedett ki a többi közül, addig itt a témaválasztás és a szereplők közti kémia az, ami véleményem szerint elvarázsolhatja az olvasót. Míg az egyik főhősünk egy átlagos, társaságkedvelő, ambiciózus fiatal felnőtt, addig a másiknak szelektív mutizmusa van egy múltbéli trauma miatt. A mai világban a szó nélküli, csak mimikákra és gesztusokra épülő kommunikáció szinte elképzelhetetlen. Kai és Jasper mégis egy erős, őszinte és feltétlen barátságot alakítanak ki. A történet nem is kettejük viszonyára, inkább a karakterfejlődésükre összpontosít. Hogyan lépnek túl a múltbéli sérelmeiken? Hogyan birkóznak meg egymás titkaival? Egy könyvben a “mosolyog” ige beleolvad a szöveg többi részébe, itt azonban az alkotó hihetetlenül élethűen ábrázol adott érzelmeket egyes paneleken. Félelem, bűntudat, zavar, lelkesedés. Csupa olyan reakció, amivel nap mint nap találkozunk a való életben, de sosem látjuk őket igazán – legalábbis én így érzem, valahányszor újraolvasom ezt a történetet.
Bár a művészetnek a kezdetekben vallási és gazdasági szerepe volt az emberek életében – elég csak a barlangrajzokra gondolni -, ma már egészen más a helyzet. Legyen szó könyvekről, szobrokról vagy más műalkotásokról, mindkét fél, az alkotó és a célközönség is kap valamit általa. Menedéket, elfogadást, egy számunkra fontos eszme reprezentálását, támogatást. Egy kellemes, melengető érzést a szíved környékén, egy mosolyt az arcodon.