Filmek

Megnéztük a BLACK ADAM című filmet

A BLACK ADAM volt az idei év egyik legjobban várt alkotása, leginkább azért, mert Dwayne Johnson volt a főszereplője ennek a szuperhősös filmnek. A rajongóknak pedig azért, mert végre képernyőre viszik ezt a sztorit is. Úgy gondoljuk, hogy The Rock, azaz a Szikla már mindenféle stílusban megmutatta a tehetségét, így ideje volt magára öltenie egy (anti)hős jelmezt is. 

BLACK ADAM, azaz Teth Adam története közel 5000 évvel korábbra nyúlik vissza, amikor a gonosz gazdag emberek rabszolgákkal kerestetik a kincset. Ezt sokan megunják és szabadságra vágynak, az egyiptomi istenek pedig hatalommal ruháznak fel valakit, aki rendet tesz jó és rossz között, majd be is börtönzik őt. Nem akarunk sokat spoilerezni, hiszen Black Adam eredettörténete egészen jól fel van építve.

A sztori szinte sosem engedi el a néző kezét. Már az elején bedobnak a mélyvízbe egy röpke bevezető után. A több ezer éve eltűnt hatalmat adó korona újra rossz kezekbe akar kerülni, de ezt egy bátor nő, Adrianna Tomaz (Sarah Shahi) megakadályozza. Természetesen ezek után Adrianna életére törnek és emiatt szabadul ki Teth Adam a földi sírjából, aki amint újra meglátja a napot, tudja mit kell tennie.

Újra készen áll arra, hogy igazságszolgáltatásba kezdjen immáron a modern világban.

Viszont nem csak Teth Adam az egyetlen, aki szupererővel bír ebben a filmben, ugyanis megjelenik több DC karakter is. Ennek köszönhetően sokak számára furcsa és kesze-kusza lehet a film, hiszen az új karakterek kevésbé lesznek bemutatva. Olyan, mintha már rég ismernünk kéne őket, de még sincs így.

Kikkel találkozhatunk még Black Adam mellett?

Feltűnik benne egy csapat, a Justice Society of America (rövidítve: JSA), akik azért gyűlnek össze, mert meg akarják állítani a felébredt anti szuperhősünket. Annak ellenére, hogy ez az első alkalom, hogy együtt dolgoznak, egész ügyesek. Viszont, ahogy fentebb is említettük, a film nem igazán mutatja be őket, de mi igen.

Noah Centineo (A fiúknak, akiket valaha szerettem, Tökéletes pasi) Atom Smashert formálja meg, aki hasonlít a Marvel egyik karakterére, Hangyára. Megtudja változtatni a test molekuláit, így változik óriássá. Mellette láthatjuk még Quintessa Swindell színésznőt (Utazás a semmibe, Csecsebecsék), aki Maxine Hunkel bőrébe bújik, azaz Cyclone lesz. Nem, nem az X-Men karaktere. A fiatal lány repül, a szelet irányítja és hanghullámokat tud osztogatni. Pierce Brosnan (Mamma Mia! Sose hagyjuk abba, Hamupipőke, A sellő és a Napkirály) formálja meg Doktor Sors karakterét, aki hasonlít a Marvelből ismert Doctor Strangere. Doktor Sorsnak egy sisak adja az erejét, ami miatt varázsol, teleportál és még sok-sok ereje van. Végezetül Hawkman (Aldis Hodge), azaz Sólyom kerül bemutatásra, aki a csapat fejeként van jelen.

Ők négyen gyűlnek össze Hawkman házában, hogy egyesítsék erejüket és megállítsák Black Adamet, majd megadásra kényszerítsék és ismét börtönébe zárják őt. Azonban a fentebb említett család miatt Teth Adam megfékezi önmagát, ahogy csak tudja, így a JSA osztag ideiglenes tagjává válik, hogy együtt legyőzzék az igazi gonoszt.

Ezáltal egy kicsit úgy érezhetjük, hogy volt benne valami friss, valami újdonság, de mégis végül rájövünk, hogy klisék voltak, klisék hátán. 

Összességében

Azt kell mondanunk, hogy bár nagyon szerettük a filmet, úgy éreztük, hogy rengeteg más alkotásból merített ihletet. Már-már túl sokból is. Ami pedig a leginkább hiányzott, amit megszokhattunk Dwayne Johnsontól, az a humor. Bár akadtak viccesebb beszólások, inkább a komolyságé volt a főszerep. Emellett túl soknak találtuk a harcjeleneteket, néha azt sem lehetett tudni merre kapkodjuk a fejünket, ami általában inkább jót jelent, de ebben már túlzásnak éreztük.

Amit nagyon szerettünk, az a karakterek fejlődése, főleg a főszereplőé. Miután az anti-szuperhősünk felébred, nyomon követhetjük ahogy egy dühös, kontroll nélküli egyénből a múltbeli énjének egy kicsit emberibb változata lesz.  Teth Adam karakterfejlődése az egész filmre nagy hatással van és megmutatja hogyan lehet elengedni a múltat és a jövőben egyre jobbá és jobbá válni. Ezt pedig Adriannanak és a fiának köszönheti, akik nagyon hasonlítanak Teth Adam rég eltemetett szeretteire. Ezt is inkább a klisé kategóriába sorolhatjuk, de ettől függetlenül a BLACK ADAM ettől válik szerethetővé.

Érdekességek

  • Black Adam eredetileg a Shazamban szerepelt volna, de később úgy döntöttek, hogy saját filmet kap, ami a jelenleg rossz döntésnek bizonyult, ugyanis nagyon alulmaradt a többi DC/MARVEL alkotás mellett. Azonban a főszereplőnek, Dwayne Johnsonnak igenis megérte, hiszen a nyitóhétvége alatt több bevételt hozott számára, mint eddigi filmjei.
  • Spoilerveszély: Henry Cavill megjelenik a film végén, mint egy lehetséges második rész, és természetesen erre a röpke pillanatra Supermanként láthatjuk őt. Ezt pedig ki is fejtette, miért volt számára olyan fontos:

Különösen a ruhához fűződő nosztalgia miatt választottam ezt az eredeti Superman jelmezt. Hihetetlenül fontos volt számomra, hogy ott álljak és élvezzem azt a pillanatot. Ez volt a karrierem egyik legfontosabb pillanata. Nagyszerű érzés, hogy volt lehetőségem újra viselni!

A fentebb említett sokaságok ellenére, egy igazán akciódús és szuperhős filmet kaptunk. Ha adhatunk egy tanácsot, nézzetek utána a fentebb említett karaktereknek, hogy legyen valami fogalmatok, hogy kik szerepelnek a filmben, hisz, mint említettük, Black Adam karaktere nagyon jól ki lett dolgozva, de a többiekről sajnos eléggé megfeledkeztek. A film egyébként nem lett nagy kasszasiker, szeretnének egy második részt, de kétséges, hogy össze jön-e.

Hozzászólások