Zene

Megjelent a Flames videóklipje

A One Direction egykori tagja még november elején mutatta be legújabb közreműködését R3HAB-bal és Jungleboi-val. Most pedig a Flames nevet viselő dal egy videóklipet is kapott, amelyben a rajongók nagy bánatára Zayn nem látható.

A 27 éves énekes az utóbbi időben nem foglalkozott a zenével, sokkal inkább bezárkózott és a magánéletét tette rendbe. Utolsó lemeze az Icarus Falls 2018-ban látott napvilágot, azóta pedig közreműködésekben hallhattuk őt, ahogy a most megjelent Flames-ben is.

A videóklipben egy teljesen feketébe öltözött személy látható, kapucnis pulóverben, akit fehér ruhás emberek vesznek körül, majd a zene végén a sötét férfi lángolni kezd. Sokak szerint a dal és a videóklip azt akarja sugallni, hogy Zayn különbözik a többi One Direction tagtól és azt is, hogy végre szabad. Korábban arról számoltak be, hogy a koncepció Zayn ötlete volt és bár mindenki azt várta, hogy a végén az énekes is megjelenik, sajnos nem így történt. A Flames ennek ellenére sok dicséretet kapott rajongóitól a közösségi médiában. A videóklipet Frank Borin és Ivanna Borin rendezte.

Hogy tetszik a Flames és szerintetek mire gondolt az énekes, amikor előállt ezzel a videóklip ötlettel?

Hozzászólások