Matthew Quick – Napos oldal
Mind vágyunk a happy end-re. Abban a hitben küzdjük át magunkat az akadályokon, amiket az élet elénk görget, hogy az út végén a rossz bűnhődik, a jó pedig elnyeri méltó jutalmát. Képesek vagyunk drasztikusan megváltozni, ha ezzel közelebb kerülünk a célhoz. De az élet nem egy film.
Pat People egy családi balhé után arra kényszerül, hogy külön éljen feleségétől, Nikkitől. A különidőt, ahogy ő hívja, egy elmegyógyintézetben tölti, miközben próbál jobb emberré válni, hogy amikor kikerül onnan, ismét együtt lehessen feleségével. Amikor azonban édesanyja segítségével végre hazamehet, a találkozás még nem lehetséges. Pat edzeni kezd, pszichiáterhez jár és azokat a könyveket olvassa, amiket a neje szeret, hogy ezzel is bizonyítsa, már nem az, aki volt. De a könyvek sosem végződnek boldogan, dr. Cliff házasságtörésre bíztatja, egyik ismerősének unokatestvérét pedig nem tudja lerázni, bármilyen gyorsan is fusson. Mindezek ellenére ő próbál megjavulni, kedves lenni és alkalmazkodni a körülötte lévőkhöz – még az apjához is, aki csak akkor jókedvű, ha a kedvenc focicsapata győz a legközelebbi meccsen –, és hisz benne, hogy a különidő hamarosan véget ér, ezáltal pedig az ő életének filmje happy end-del záródik.
Talán az tetszett a legjobban a mellékszereplőkben, hogy a maguk módján mind segíteni akarnak Patnek, ugyanakkor távol akarják tartani a valóságtól.
Édesanyja azt hazudja, a Nikkivel készült esküvői fotókat ellopták, a testvére nem említ évszámokat az esküvőjével kapcsolatban, egyik haverja pedig mindenáron össze akarja boronálni sógornőjével, Tiffanyval, aki ugyanolyan “deffektes”, mint ő. De hiába az elmegyógyintézet, Pat nem ostoba, és előbb-utóbb feltűnnek neki ezek, ami csak ront a helyzeten. Mindemellett Tiffany személyisége és kettejük kapcsolata is hagy némi kivetnivalót maga után, így meglehet, hogy hozzám hasonlóan az olvasó is inkább azért fog szurkolni, hogy Nikki és Pat újra együtt legyenek. És akkor még fény sem derült a regény főbb titkaira!
“Veled ennyi idő után újra kapcsolatba lépni olyan, mint egy hosszú utazás végén ráeszmélni, hogy rossz helyre érkeztem – hogy valahogy a múltban kötöttem ki, a kezdetek kezdetén és nem a remélt végállomáson.”
Valahogy a végére mégis minden a helyére kerül, a tökéletlennek tűnő részletek kiegészítik egymást, és már nem is tudnánk máshogy elképzelni a cselekményt. Ebben rejlik a könyv bája. Matthew Quick teljesen új oldalról közelíti meg a mentális betegségeket, az élet újrakezdését, és úgy egyáltalán az emberi kapcsolatokat.
Mindemellett megtanítja nekünk, hogy a boldog befejezés néha másmilyen formában jön, mint amilyenben vártuk.
Optimisták, idealisták, vegyétek magatokhoz a Napos oldalt! Várjátok a csavarokat, amik előjönnek a történet során, maradjatok mozgásban! Sosem tudhatjátok, mikor kapjátok meg a happy endet, és pont ez a szép az életben.