Matthew McConaughey – Zöldlámpa
2020 utolsó olvasása volt számomra Matthew McConaughey önéletrajzi kötete, a Zöldlámpa, amely tökéletes lezárása volt az évnek. A színész memoárja felfedi életének összes fontos pillanatát, amelybe beletartoznak olyan jelenetek is, mint például egy külföldi cserediákprogram, a legfurább emberek között.
Úgy gondolom, hogy a Zöldlámpa könyves gyűjteményem egyik legnagyobb ékköve a 21. Század Kiadónak köszönhetően. Habár többször említettem már, hogy a kiadónál megjelent kötetek milyen szépek és igényesek – gondoljunk csak a KULT könyvekre –, de a McConaughey kötet külön kiemelendő. A Zöldlámpa kemény fedelet kapott, mely egyszerű, barna színt kapott egy közlekedési lámpával. Erre került egy kisebb védőborító, ami csodaszép külső design-t adott az egésznek. De az igazi varázslat belül van, ugyanis már maga a papírválasztás is különleges. A szöveg itt-ott meg van szakítva egy-egy fotóval, címkével mintha egy jegyzetlap lenne odatűzve, azon különböző megjegyzések, kiegészítések és egyéb mondatok. Mi több, egyes oldalak úgy néztek ki, mintha füzetlapok lennének, rajta “kézírással”. A zöldlámpa szó pedig minden egyes esetben zölddel szerepelt benne.
A kötet elsősorban – bármi meglepő – magáról Matthew McConaughey-ről szól, azonban az életrajzi könyv nem kifejezetten a filmes karrierjéről szól, illetve a róla szóló pletykákról, híresztelésekről, hanem sokkal inkább az emberről. A Zöldlámpa gyermekkorától veszi sorba McConaughey életét és útkeresését, azt, hogy milyen zöldlámpákat kapott az élettől.
A színész beszél gyermekkori eseményeiről is, ahol nem minden volt fenékig tejfel.
A McConaughey vérbeli texasi család, akiknél nem volt szokás leszidni a gyermeket, csupán csak ha az lebukott a rosszcselekedettel. Ezek közül több sztorit is megismerhetünk a könyvben, melyek közé tartozik többek között a lopás is. De azt is megtudhatjuk, hogy a család előszeretettel próbálkozott pereskedésekkel, például egyszer az édesanyja egy arckrémet kenegetett fiára, amitől Matthew arca csupa gennyes pattanás lett. Meg is nyerhették volna a pert, ha idő közben nem múlik el a sok ragya…
A gyermekkori sztorik azonban nem merültek ki ennyiben, olvashattunk itt két bátyjáról is, hogy azok hogyan váltak édesapjuk szemében férfivá, illetve arról is, hogy hogyan alakult a kapcsolat két szülője között, akik kétszer elváltak, ugyanakkor háromszor házasodtak össze, mert nem bírták egymás nélkül az életet. Habár a Zöldlámpában nagyon érződik, hogy McConaughey családjában nagy volt a szeretet, számomra felfoghatatlan hogy találta normálisnak a köztük levő őrületet. Azt, hogy veszekedtek a szülei – olykor még a nagykés is előkerült –, aztán meg a földön fekve szeretkeztek. Nekem elképzelhetetlen egy ilyen kapcsolat.
Elfogadott volt náluk az atyai pofon.
Habár most sokan meg fognak kövezni, de jó volt olvasni, hogy bizony el-elcsattant egy szülői pofon, amit a színész nem írt le borzasztó negatív dologként. Ezt muszáj volt megemlítenem, mert bár imádom a gyermekeket, ma már odáig fajult a világ, hogy lassan bűn a szülőnek is leszidni a saját gyermekét, aminek köszönhetően egyre több a szemtelen fiatal. Úgy gondolom igenis tanulságos ez az olvasmány akár fiatal szülőknek is, mert itt a példa arra, hogy nem baj, ha egy-két nagyobb szemtelenség, kihágás után odasózunk egy tanító jellegűt, mert nem fog olyan lelki traumát okozni, hogy megutálna a gyerek, viszont ő megtanulná a leckét. Igaz, utána a hamburger azért már túlzás, de ahány ház, annyi szokás! (Félreértés ne essék, nem támogatom a gyermekbántalmazást!)
Miután túllendültünk fiatal suhanc korán, bemutatja nekünk röviden azt az egy évet is, amit cserediákként töltött. Ez hatalmas fordulópontot jelentett nála, hiszen itt szakadt el először a családjától és kezdett el megtanulni egyedül élni, döntéseket hozni. Ezt követően meg röviden bemutatja egyetemi éveit, ahol végül kikötött a színészkedésnél. Bár nagyon élveztem a kötet első felét, mégis ez volt az a szakasz, ami igazán érdekelt. Honnan jött neki az ötlet, mi volt azaz ösztönzés, ami miatt végül a válogatókon kötött ki?
Nem Hollywood a lényeg.
Sajnos azonban nem kaptam meg azt a hatalmas kulisszatitkokat rejtő olvasmányt, mint amit reméltem. Nem igazán emeli ki a filmeket, nem beszél nagy színészekről való kapcsolatairól, nem kaptunk semmi olyan pletykát, ami mást is érintett volna. Még arról is kevés infót kaptunk, hogy hogyan készült egy-egy szerepre. Egy darabig ezt nagyon bántam, aztán szépen lassan fordult a kocka és elkezdett nem zavarni.
Ez nem volt ugyanolyan séta, mint bármelyik másik. Olyan négyszázan őgyeleghettek a sétányon. Háromszázkilencvenhatan megbámultak. Négyen nem. Három baba meg egy vak ember.
Ellenőriztem a sliccemet, és finoman megfogtam az orromat, hátha kikandikál a taki.
Nem.
Mi a faszom…?
Híres lettem.
Ez pedig annak volt köszönhető, hogy megtalálta azt az arany középutat, ami ad is a filmes életéből és nem is. Diszkréten beszélt nagy emberekről, odafigyelt, hogy senkire se mondjon sértőd de letudja azt a kört, amit a rajongók akarnak. Azt, hogy milyen filmekre jelentkezett, egy-egy jelentősebb filmnél hogyan kapta meg a szerepet, mi az, amit el akart vállalni és mi az, amit nem.
Ezek mind-mind nem hatalmas titkok, ugyanakkor igen érdekesek lehetnek az olyan olvasók számára, mint én. Olyanoknak, akik látták a filmjeit, szeretik az alkotásait, hatalmas színésznek tartják, ugyanakkor nem ismerik olyan szinten a színészt, hogy minden apró részlettel tisztában vannak karrierjével kapcsolatban. Említi például, hogy a True Detective című filmben eredetileg Woody Harrelson szerepét kapta volna meg. Beszél arról, hogy hogyan lett az ikonikus
All right, all right, all right
és ami a leginkább kiemelkedik és a legtöbb elbeszélést kapja, az a Mielőtt meghaltam című filmje. Abszolút érezhető volt, hogy a szíve-lelke benne van ebben az alkotásban és őszinte elismerésért adózom neki az elszántsága miatt. Ez azonban nem minden. Minden egyes filmjére alaposan felkészült, sokszor elvonult a világtól, lakókocsiban élt és olyan kalandokban volt része, amikről mi még csak álmodni sem merünk.
Összességében tehát ez a memoár sokkal inkább McConaughey életéről, lelki világáról szól, mintsem a nagy botrányairól. Persze azért nem hagy minket szaftos téma nélkül, hiszen megemlíti börtönlátogatását és azt is, hogy álmában bizony el szokott élvezni, de a csajozásairól például, éppen hogy csak említés szintjén értesülhetünk. Önmagáról, fiatalkoráról és a családjáról azonban őszintén és nyíltan beszél, bőven adva izgalmat és szórakozást az olvasónak.
Ha kíváncsi vagy milyen piszkos álmai tudnak lenni egy színésznek, akkor ez a te könyved.
A zöldlámpa tökéletes olvasmány a színész rajongóinak. Őrült motorozás, homokban birkózás, lakókocsis utazások, ezekről mind-mind ír a kötetben. Ha kíváncsi vagy, milyen életbölcsességeket tud veled megosztani McConaughey, akkor ez a te könyved lehet. Én nagyon élveztem, úgyhogy remélem te is fogod.
A recenziós példányért köszönet a 21. Század Kiadónak!
