Magyar siker Spanyolországból – Interjú Diana Sotoval
Diana Soto neve sokak számára ismerős lehet, legyen szó drámákról, versírásról vagy éppen „spanyolországi tudósításokról”. A közelmúltban jelent meg Ötperces emberek című verseskötete, ami csak még szélesebb körben tette őt népszerűvé. De vajon mi vette rá, hogy Spanyolországba költözzön? Kik a kedvenc spanyol költői? Mi az eredeti foglalkozása? Miért kezdett bele pont a drámaírásba? Milyen tervei vannak a jövőre nézve? Ezekre és még sok más kérdésre is választ kaphattok, ha elolvassátok vele készült interjúnkat!
Már egy ideje Spanyolországban élsz. Minek a hatására döntöttél úgy, hogy kiköltözöl? Nem szokott honvágyad lenni?
Tizennyolc éves koromban költöztem külföldre. Nem a jobb élet reménye hajtott, hanem a változás. Nem én döntöttem a kijövetelemről, csak a maradásomról. Természetesen mindig is magyarnak fogom vallani magam, de annál több vagyok, ember vagyok, s nem számít, hogy milyen földön.
Mennyiben nehezíti meg külföldi léted, hogy Magyarországon is terjeszd az írásaidat/ismert legyél?
Megnehezítené, ha az ismertségre törekednék. Innen nem lehet könyvbemutatókat tartani, nem tudok névhez szóló könyveket küldeni az olvasóimnak, de talán megértik. Mégis valamilyen szinten biztonságot ad a távolság. Tisztában vagyok a korlátaimmal, nem hibáztatok érte senkit. Bízom benne, hogy akit érdekel a művészetem, az aláírás nélkül is szeretni fogja. Emellett könnyen elérhető vagyok, szívesen válaszolok bárki kérdésére, s a különleges kívánságokat is igyekszem teljesíteni.
Mi az, amit a legjobban szeretsz az írói létben és mi az amit a legkevésbé?
Szeretem a papír illatát, s a tinta hangját, ahogy serceg a lapon. Megnyugtat a csend, s a billentyű egyenletes leütései. Azonban az írói lét magányos feladat. Szerintem minden író elmereng a gondolaton, hogy milyen élete lenne, ha nem mozgatná belülről egy láthatatlan erő, egy olyan erő, amely a lapokhoz láncolja. Milyen érzés normálisnak lenni? De nem vágyom rá, élvezem, hogy nekem van egy saját világom, s hogy képes vagyok átadni a gondolataimat másoknak. Szerintem ez egy író feladata.
A versírás mellett jelentek már meg könyveid, írtál drámát és spanyol műveket is folyamatosan fordítasz. Hogy jut időd minderre?
Idő… Ha tudnák, hogy milyen lusta vagyok! Néha csak ülök a papír fölött, s hiába van hozzá kedvem, nem fogom meg a tollat. Biztos vagyok benne, hogy sokkal többet tudnék írni. Ilyenkor azonban eszembe jut egy író, aki egész életét a könyveknek szentelte. Azt mondta, hogy annyit írt, hogy elfelejtett élni. Csak akkor írok, amikor tudom, hogy írnom kell. Hagyok magamnak nyugodt perceket, napokat, de amikor belemerülök az írásba, akkor sokat haladok. Így élek is, miközben az írásaim egyre gyűlnek.
Hogyan választod ki, hogy melyik verset fordítod le?
Ezt teljesen a megérzéseimre hagyom. Sok verset elolvasok, mire megtalálom azt, amelyiknek a mondanivalója annyira megfog, hogy meg akarjam osztani másokkal.
Van esetleg kedvenc spanyol költőd vagy íród?
Lope de Vega szonettjei között találtam meg eddig a legnagyobb kedvenceimet, de úgy vagyok vele, hogy Kosztolányi mindig előttük jár. A spanyol versek különbözőek, én pedig élvezem a magyar nyelv különlegességét, színes szófordulatait, hullámzó rímeit. A spanyol szép, de szerintem a saját nyelvemen mindig is jobban fogom élvezni az olvasást.
Honnan merítesz ihletet az íráshoz?
Sok titok kering az ihletről, már-már azt hihetjük, hogy egy személyről van szó. Szerintem az ihlet nem létezik, én egy egészen más szóval fejezném ki: lélek. Az a valami, ami az embert élteti. Ahogy lélegzik, gondolkodik és érez. Minden lélegzettel tovább él, minden gondolat egy másikba csap át, s minden érzés kifejez valamit. Amikor ez a hármasság a felszínre tör, akkor írunk, zenélünk, festünk, táncolunk. Nem kell meríteni, mert bennünk rejlik.
Hány köteted jelent már meg pontosan?
Három verseskötet és két dráma.
Mi az, ami kikapcsol, energiával tölt fel?
A legnagyobb kikapcsolódást a csend jelenti számomra, amikor teljesen visszahúzódhatok, bezárkózhatok. Emellett szeretem nézni a tenger hullámait, és gyakran hallgatok zenét is. Természetesen leginkább szöveg nélkül.
Mi alapján választasz témát?
A verseket nem választom, csak leírom az érzéseimet, amelyek időszakonként változnak. A drámákat szintén érzésre választottam. Bár történelemből sosem voltam túl jó, amikor érettségi után megértettem a francia forradalom lényegét, annyira megfogott Marie Antoinette története, hogy muszáj volt leírnom. Hámán egészen máshogy született, őt én akartam. Őt mindenkinek ismernie kell.
Mit gondolsz, bele lehet fáradni az írásba?
Bele bizony. Amikor olyan könyveket látunk a polcokon, amelyeknek nincs túl nagy értékük, az emberek mégis felkapják őket, akkor fárasztó az írás. Ha a könyvkiadás helyzetére gondolunk, akkor szintén fárasztó. Manapság szinte mindenki ír, a legtöbben kiadják, a piacot elárasztják a jó és a rossz könyvek, így nehéz eljutni az olvasókig. De azért mi írunk tovább.
Milyen projekten dolgozol mostanság? Milyen terveid vannak?
Két regény áll a fiókomban, de még nem érzem készen magam kiállni velük a közönség elé. Két drámaötlet is bolyong a gondolataimban, s bármikor utat törhetnek. Emellett egy mesesorozat is lapul a felhőmben. És ugye a versek. Versekből sosem fogok kifogyni.