Könyvek

Lucy Foley – Vadászparti

Nagyon csábító név a Vadászparti, nem igaz? Mi jut eszedbe róla, ha meghallod? Nekem egy izgalmas thriller, ahol egymással harcolnak az emberek, egy kis Éhezők Viadala feeling, ahol egymást – vagy legalább is egyvalakit – próbálnak elkapni és megölni a többiek. Izgalmas, vérfagyasztó cselekmény, ahol egy perc nyugtom sincsen. Ám Lucy Foley Vadászparti című kötete meglepő módon sokkal inkább egy lélektani regény volt, amely a régre nyúló barátságot elemezgeti egy elszigetelt szilveszteri parti keretein belül. Ez a buli végződik egy gyilkossággal, a kérdés csupán csak az, kinek lett elege kiből?

A baráti társaság tagjai közül ketten már egészen kiskoruk óta ismerik egymást. Egyikük gyönyörű és a társaság középpontja, míg a másikuk egy szürke kisegér és senki sem érti, hogy mégis mért barátkozik vele a másik. Hozzájuk csapódnak a többiek, mígnem végül kilencfősre bővül a társaság az egyetem végeztével. Lesz köztük házas, szingli, édesanya és édesapa sőt, még egy meleg pár is. A szilveszteri partin vidámak, fesztelenek, de ez csak egy látszat. Hamar kiderül ugyanis, hogy mindegyiküknek van takargatnivalója és nem mindegyiküknek csak a múltjából.

Így az elején le kell szögeznem, hogy a krimi része sajnos elég gyenge volt. Már a kezdetektől tudni, kik azok, akik között a feszültség van, ki az, akit mindenki idegesítőnek tart és emiatt igen leszűkül a kör. Sokkal izgalmasabb lett volna, ha nem csak pár emberre fókuszálunk, hanem mindenkire a baráti társaságból. E hiba miatt már a tapasztalt krimirajongók az elején tisztában vannak azzal ki lesz, ha nem is a gyilkos, de a halott teljesen, ami egészen a kötet végéig nem is kéne, hogy kiderüljön, hiszen a megölt ember kiléte egy fordulópontnak kéne, hogy legyen, a kötet csúcsának. De sajnálatos módon nem volt az.

És habár ez elszomorított, mégsem tettem le rossz érzésekkel a kötetet, mert a lélektani oldana nagyon tetszett! A baráti társaság ötlete teljesen megnyert, az elején úgy éreztem, hogy bár nekem is lenne egy ilyen összetartó közösségem, akiket ezer éve ismerek és azóta is ilyen jól és szorosan összetartunk. Viszont ilyen sajnos nincsen, néha-néha összefutunk egyen-ketten, beszélgetünk egy jót és megy mindenki vissza a maga dolgára. Mindannyian megváltoztunk és más-más irányba tart az utunk, ahogyan ezt Lucy Foley is kifejtette a kötetében, ahol a baráti társaság minden év szilveszterekor összegyűlik. Ilyenkor mindenki visszavedlik a régi szerepébe, függetlenül attól, hogy most milyen a személyisége és hogyan viselkedik.

Van aki egy tapintatlan tuskó, mégis szeretik a többiek, van szürke kisegér, aki remek hallgatóság, van egy középpont, aki mindig a banda szíve és lelke, mert mindenki rá figyel, a jóképű pasi, akiért mindenki odavan és így tovább. De vajon jó pár év elteltével is ez a jellemző rájuk? Vajon tényleg annyira szeretik egymást, mint ahogy látszik? Tényleg örökké szólnak a barátságok?

Érdekes egyébként, hogy a csapatból egyik karakter se volt kifejezetten szimpatikus, hiszen az egész bagázs gazdag, kétségtelenül sznob emberekből állt össze, akik kiváltságosnak gondolták magukat. A történet tehát rájuk épül, valamint a “nyaraló” vadőrére Doug-ra és a szintén ott dolgozó Hether-re. A cselekmény időben össze-vissza ugrál váltogatva a nézőpontokat és a helyszíneket.  Hol az egyetemi évek alatt vagyunk, ahol szépen sorban ismerik meg egymást a szereplők, hol a jelenben, ahol a nyomozás már zajlik, hol pedig pár nappal előtte, ahol a szilveszteri előkészületek zajlanak.

A legtöbb idő természetesen az utolsóban zajlik, hiszen fontos megismerni az egyes karakterek indítékait. Ki hogyan érzi magát a társaságban, hogyan állnak most jelenleg a kapcsolati viszonyok? Ebből tekint vissza Heather, Emma, Miranda és Katie, hogy bepillantást nyerhessünk minden egyes tag életébe, ezzel okozva a hatást, hogy rájöjjünk, ki az elkövető. És pont ezektől válik mindenki negatív karakterré és gyanúsítottá, ugyanis valahogy mindenkinek sikerült az ellenszenves oldalát bemutatni.

Nem volt egy világrengető mű, nekem mégis tetszett. Nem izgultam halálra magam, igaz, vártam, hogy kiderüljön végre ki a gyilkos, de talán nem is ez volt az igazi lényege. Könnyen lehet, hogy csak egy kis izgalmat akart kelteni az írónő. A krimirajongóknak nem lesz a kedvence, de én mégis azt mondom, hogy egy próbát megér. Gördülékeny, könnyen olvasható és olvasmányos. Nem tömíti el az embert, pörgős és kíváncsivá tesz, hogy mégis miért barátok ezek a különböző kaliberű személyek, akiket már semmi sem köt össze? Miért színlelnek, áltatják magukat, hogy ők mégis összetartoznak?

A recenziós példányért köszönet a 21. Század Kiadónak!

Ernest Hemingway – Búcsú ​a fegyverektől

Hozzászólások

Benedek Eszter

Kétségtelenül könyvfüggő vagyok. Pontosan ezen okból kerülöm a könyvesboltokat a bevásárlóközpontokban. Kár, hogy a webshopokat nem lehet... ?