Liz Moore – Hosszú, fényes folyó

Nemrég kaptuk meg a 21. Század kiadó jóvoltából az egyik legújabb KULT könyvet, amely Liz Moore nevéhez fűződik. A Hosszú, fényes folyó egy rendkívül érzelmes nyomozós sztori, ahol egy testvérpár történetét ismerhetjük meg jobban. De vajon miért is lett ekkora siker? 

A sztori Mickey és Kacey életével foglalkozik. A lányok korábban szinte elválaszthatatlanok voltak, mindaddig, amíg Kacey el nem tűnik. Mickey rendőr, míg a testvérét beszippantotta a sötét oldal. Drogfüggők és szexmunkások között találta magát, ahonnan nem látott kiutat. A történet kezdetekor a zsaru egy gyilkosságsorozattal foglalkozik, néha pedig jeleneteket kaptunk a különböző időszakokból. A könyv ugyanis két szálon mozog, az egyik a “mostba” kalauzol el bennünket, a másik pedig egy “azelőtt” jelzőt kapott, amikor pedig a korábbiakról olvashatunk, akkor az írónő még a tizenéves lányok életével is foglalkozik.

A sztori kezdete

Mickey tizenhárom éve rendőr, így közel sem mondható kezdőnek. Az első oldalakon új partnert kap maga mellé, akivel az elején eléggé távol állnak egymástól. Lafferty egy viszonylag beszédes férfi, aki szinte mindent azonnal megoszt a lánnyal, aki nem igazán repesett az örömtől. Ő általában tő mondatokban osztja meg a másikkal a legfontosabbakat, míg Lafferty már az első autóúton a családi állapotáról fecseg neki. A páros általában drogos környéken mozog, majdnem napi szinten találnak egy-egy hullát a közeli területeken.

A küldetések többségében épp folyamatban lévő kábítószer-túladagolások helyszínére kellett kimennünk, ilyenkor többnyire még újra lehetett éleszteni az áldozatokat. Mára sajnos sokkal gyakoribbá váltak a mostanihoz hasonló, fatális kimenetelű ügyek.

Azelőttről kiderül közben, hogy Kacey már tizenhatéves kora óta ebben a körben mozog, hiszen testvére ekkor talált rá először, majdnem teljesen holtan. Nem véletlenül írtam a legelején, hogy a Hosszú, fényes folyó egy rendkívül érzelmes és szívszorító mű, amely szóról-szóra letaglózza az embert. Az írónőnek sikerült minden egyes sort úgy papírra vetnie, hogy azon az olvasó – köztük természetesen én is –, hosszú ideig el tudjon gondolkodni. A “mi lett volna, ha” kifejezés sokszor eszembe jutott, hiszen egy ilyen drámai kutatás sok megválaszolatlan kérdést vet fel az emberben.

A történet során megismerkedhetünk Mrs. Mahon-nal, a szomszéd hölggyel, aki egy rendkívül kedves üdefoltja volt az alkotásnak. Segítőkész, amolyan szerető családtag volt, aki mindig figyelte, mi történik a környéken. A legtöbb mellékszereplő azonban nem lopta be magát a szívembe, valahogy nem tudtam velük azonosulni. Valószínűleg azért, mert jobban preferálom a drámai szerelmes történeteket, de ez kicsit sem von le Liz Moore regényéből.

Mi a helyzet a fő karakterünkkel?

Ami a főszereplőnket illeti, a fiatal rendőrnő elkeseredetten kutatja, hogy merre is lehet a húga, miközben a munkájában és persze az ötéves fia mellett is helyt kell állnia. Általa megismerhetjük a család múltját, illetve persze megtudjuk azt is, hogy mi vezetett ahhoz, hogy a húga végül a rossz oldalon kössön ki. Emellett sok komoly témát is felvonultat, hiszen szó van a társadalmi és gazdasági egyenlőtlenségekről, illetve persze az élet árnyékos oldaláról. Az egészben az hatott meg a legjobban, hogy ez nem egy elképzelhetetlen történet, ami még sosem történt meg. Valószínűleg nem ebben a formában és nem így, de biztos vagyok benne, hogy nem ez az egyedüli eset sem Amerikában, sem a világ többi pontján.

Bár hivatalosan thrillerként jelent meg, nem igazán éreztem úgy, mintha egy hasonló világban lennék. Liz Moore közel sem erre fektette a hangsúlyt, hanem inkább az érzelmi oldalát vonultatta fel. Ennek én különösen örültem, mert bár szeretem a nyomozós alkotásokat, jobban tudok élvezni egy olyan sztorit, ahol bele tudom magamat élni a szereplők életébe. Egyetlen negatívumként talán az oldalszámot tudnám megemlíteni, nekem kicsit sok volt és nem azért, mert nem szeretem a hosszú dolgokat, egyszerűen néha túl húzósnak találtam a mélyen szántó gondolatokat és kifejtős részeket. Mondjuk egyszer sem volt azzal gondom, hogy ezeket át kellene lapoznom, tehát valahol mégiscsak le tudott kötni.

Összességében tehát elmondhatom, hogy egy nagyon mélyenszántó, őszinte és elgondolkodtató történetről van szó a Hosszú, fényes folyó című alkotásban. Bátran ajánlom mindenkinek, aki kicsit elvonulna a mindennapokból, akár több napon keresztül is.

A recenziós példányért köszönet a 21. Század kiadónak!

Emlékek könyvekbe zárva | Bridget Collins – A könyvkötő

Hozzászólások