Lindsay Lohan karácsonyi filmben kapott szerepet

Lindsay Lohan az utóbbi évtizedben, inkább botrányairól volt híres, mint filmes alakításairól, pedig láthattuk már őt több vígjátékban. Mi több, Lindsay a zenében is megmutatta tehetségét, dalai több milliós nézettséget hoztak. A kicsapongásai úgy tűnik a múlté, hiszen novemberben látható lesz egy karácsonyi filmben. 

A 36 éves színésznő már gyermekként komoly, egész estés családi vígjátékban szerepelt. Az Anyád-apád idejöjjön című filmben mindjárt két szerepet osztottak rá, hiszen ikreket alakított, akiket a szüleik elosztottak egymás között, így csak később találkoznak egy táborban. Ezután sorra érkeztek a felkérések, mint a Kicsi kocsi: Tele a tank, Anyja, lánya, unokája, vagy az egyik leghíresebb, a Bajos csajok.

Lindsay Lohan azonban nem viselte könnyedén a gyorsan jött sikert, drog-és alkoholproblémái voltak, gyakorta került szembe a törvénnyel, és az elvonót is többször abbahagyta. Most úgy tűnik, hogy végleg lezárta ezt az életét, és 2013 után, ismét a filmezés felé fordult, amely a Netflixen lesz látható.

November 10-én debütál a Falling For Christmas

A hírek szerint Lindsay Lohan két filmre is aláírt a Netflix-szel, ezért biztosak lehetünk abban is, hogy a karácsonyi debütálás után is láthatjuk majd a színésznőt.

A történetben Lohan egy elkényeztetett szállodai örökösnőt alakít majd, akit eljegyeztek, azonban egy síbaleset után amnéziával ébred. Szerencsére egy jóképű kunyhó tulajdonosa és annak lánya lesz a segítségére (Chord Overstreet, Glee – Sztárok leszünk), miközben a nő próbálja összerakni emlékeit.

Lohan filmbéli vőlegényét, George Young (Eleven kór) alakítja majd, míg Overstreet filmbéli lánya Olivia Perez lesz. Ha pedig hinni lehet a híreknek, akkor Lindsay húga, Ali is látható lesz és egy közös dal is felcsendül majd.

Az előzetest is megosztották velünk, így már biztos, hogy november 10-én láthatjuk majd a filmet, a Netflix csatornáján. Ti várjátok már? 

Hozzászólások