Filmek

Romantikus filmek a nyári szezonra

Már közeleg a nyár vége, de azért még bőven van idő kikapcsolódni, bulizni, strandolni, vagy egyszerűen élvezni a napsütést. Néha azonban még a nyári estéken is megjön az ember kedve egy jó romantikus filmhez. Ezúttal olyan filmeket gyűjtöttünk össze, amiket ha megnézünk, egy kicsit mi is egy idilli, romantikus nyaraláson érezhetjük magunkat. Ha tehát már eleget láttál a New Yorkban vagy egyéb brit és amerikai helyszíneken játszódó románcokból, és valami különlegesebbre vágysz, akkor ne keress tovább! Az elkövetkezendő filmeket, ha másért nem is, a hangulatukért és a csodás helyszínekért mindenképpen érdemes megnézni.

Római vakáció

Audrey Hepburn és Gregory Peck romantikus klasszikusa ezt a státuszát legalább annyira köszönheti a festői Rómának, mint a két főhős közti kémiának. A korona és a vele járó kötelességek elől menekülő Anna hercegnő és az amerikai újságíró, Joe Bradley velünk együtt fedezik fel a csodálatos várost, miközben persze egyre közelebb kerülnek egymáshoz. A szívmelengető történet igazi hangulatát a helyszín is tökéletesen tükrözi, még fekete-fehérben is minden gyönyörű.

Mamma mia!

A Mamma mia! szintén azok közé a filmek közé tartozik, amit senkinek nem kell bemutatni. Az ABBA ikonikus számaira felfűzött film és folytatása egyaránt óriási sikernek örvendtek, és ez nem a véletlen műve. A történet viszonylag egyszerű, de a filmek hangulatának, és a csodálatos görög helyszíneknek nem lehet ellenállni, a zenei betétekről nem is beszélve. Mindkét film a főhős, Sophie (Amanda Seyfried) és édesanyja, Donna (Meryl Streep) történetét dolgozza fel. Találkozik a múlt és a jelen, előkerülnek régi és új románcok, apajelöltek, és még ezer más. A Mamma mia!-filmek kavalkádját egyszerűen nem lehet mosolygás nélkül végignézni.

Levelek Júliának

Sophie (Amanda Seyfried) és munkamániás vőlegénye egy romantikus kiruccanásra érkeznek Veronába, rövidesen kiderül azonban, hogy ennél sokkal többről van szó. A lány ugyanis felfedez egy különleges helyet, a Shakespeare-dráma ihlette “Júlia házát”, ahol a szerelmesek leveleket hagyhatnak a tragikus hősnőnek. A dolgok akkor állnak igazán a fejük tetejére, amikor Sophie a kezébe kerül egy ötven évvel ezelőtt írt levél egy beteljeseületlen szerelemről, és ennek köszönhetően megismerkedik a brit Claire-rel (Vanessa Redgrave) és unokájával, a vonzó, de cinikus Charlie-val (Christopher Egan), akikkel nem mindennapi útra indulnak az olasz idillben.

Éjfélkor Párizsban

Woody Allen filmje igazán varázslatos történet, hasonlóan varázslatos helyszínekkel. Párizs a világ legromantikusabb városaként van számontartva, így annyira nem meglepő, hogy előszeretettel választják különböző szerelmi történetek helyszínéül. Az Éjfélkor Párizsban azonban több szempontból sem konvencionális szerelmes film. A főszereplő Gil (Owen Wilson) éli a szürke életét, és eleinte még egy párizsi út sem képes kizökkenteni a hétköznapjaiból, amit barátnője családjával, üzleti okokból tölt el. Minden megváltozik azonban, amikor felfedezi, hogy a város egy bizonyos pontján, éjfélkor visszautazhat a ’20-as évek pezsgő, párizsi életébe.

Beugró a Paradicsomba

A felsoroltak közül kétségkívül a Beugró a Paradicsomba büszkélkedhet a legegzotikusabb helyszínnel. A történet szerint Georgia (Julia Roberts) és David (George Clooney) egykor házasok voltak, de mára már szenvedélyesen utálják egymást. Ezt azonban kénytelenek félretenni, amikor a frissen diplomázott lányuk, Lily (Kaitlyn Dever) bejelenti, hogy alig egy hónap után házasodni készül, méghozzá nem máshol, mint Balin. A két szülő tehát kénytelen félretenni minden ellenszenvet, és megprobálja megakadályozni, hogy Lily elkövesse élete legnagyobb hibáját. Természetesen semmi sem a terv szerint alakul, és közben fellángolnak bizonyos régi érzelmek is.

Hozzászólások