Legendás földek
Akkoriban, amikor még a világ térképén több volt a szürke folt, más néven Terra Incognita (azaz Ismeretlen Föld), mint a felderített terület, sok legenda született titokzatos tájakról és lényekről, paradicsomi körülmények közt élő népekről, valamint felfedezetlen vidékekről. Olyanokról, amelyeket náluknál fejlettebbnek és gazdagabbnak tartottak az azokról regélő szerzők. Ezekről a vidékekről gyakran gondolták és gondolják mai napig, hogy a civilizáció bölcsői, annak megteremtői voltak. E Terra Incgoniták misztikumát gyakran fűszerezi azok feledésbe merülése, eltűnése vagy radikális esetben, teljes pusztulásuk. Ezekről a területekről a nagy földrajzi felfedezések előtt régebbi térképekből és legendákból szereztek értesüléseket a régmúlt emberei, ezek alapján tüntették fel a Terra Incognitákat saját térképeiken.
Sokan ismerjük Odüsszeusz történetét legalább nagy vonalakban, aki a trójai háború után több különös szigeten kötött ki (pl. kikónok földje, küklopszok szigete, az Alvilág stb.). Odüsszeusz útvonalát már a 19. és a 20. században megpróbálták rekonstruálni, miután megtalálták Trója romjait. Úgy gondolták, hogyha Trója létezett, ezeknek a szigeteknek is meg kell lenniük valahol. A legtöbb szigetet sikerült azonosítani ma létező és ismert földrészekkel. Rengeteg összefüggés, kutatás és régészeti leletek segítették ebben a kutatókat.
De nem csak Odüsszeusz világa után kutattak, hanem több vidék után is. Nem egy ember hitt ezen földrészek létezésében, komplett expedíciókat indítottak, hogy megtalálják a régi legendák világait, amikről Marco Polo és Nagy Sándor is írt. A 19., 20. században régészek és kalandorok kutattak utánuk, akik hírnév vagy gazdagság reményében próbálták felkutatni ezen földeket, de nem utolsó sorban a regényírók fantáziáját is megindították.
Atlantiszt sokan még a mai napig a mágia és fejlettség birodalmának gondolják. De hogyan is nézhetett ki ez a földrész? A legrészletesebb leírást Platón adja meg nekünk, Atlantiszt a Gibraltári-szoros környékén helyezi el. A szigetegyüttes körkörös formákban rendeződött el és egyes részeit különböző anyagokkal (pl. ón) és ismeretlen ötvözetekkel fedték le. Ám a görögökkel és egyiptomiakkal való összefüggés miatt ezen kultúrákból való elemekkel is elképzelhetjük. Atlantisz akkor került víz alá, mikor az emberek kapzsik és önzők lettek, ezért isteneik megbüntették őket, a víz alá süllyesztették a kolóniát.
Paradicsom
,,Mennyi kegyelemben teremté kezdetben mi ősünket, Ádámot, és adta vala neki paradicsomot házzá.”
Mindenki ismeri a bibliai paradicsomot, ahol Ádám és Éva a természet ölén, békében és naivan éltek, mindent megkapva Istentől. Idilli körülményeiket a kiűzetés szakította meg, mikor is az eredendő bűn elkövetése után Isten kiűzte őket az édenkertből és annak kapui elé lángoló pallossal kerubokat állított, hogy őrizzék annak bejáratát.
A múlt emberei hiányos geográfiai ismeretekkel rendelkezve hihették azt, hogy a paradicsom még ma is megtalálható a Földön. Elképzelések is voltak ezzel kapcsolatban, a leghíresebbek közt ott van Dante elmélete, aki szerint az édenkert a Föld másik féltekéjének csúcsán található, ahol a purgatórium hegye emelkedik és ennek csúcsán található a paradicsom. Kolombusznak is voltak elképzelései, hiszen egyszerre volt az újkor első és a középkor személyisége. A leírtakat még szó szerint értelmezte, ezért gondolta úgy, hogy a Távol-Keleten megtalálhatja a paradicsomot. Meg volt róla győződve, hogy ezen a helyen egy hegy érinti az eget. Eszerint Kolumbusz úgy gondolta, hogy a Föld nem is kerek, hanem ezen az édeni helyen a Föld körte formájában csúcsosodik ki.
Nem csak a Bibliában, hanem más kultúrákban és vallásokban is találkozhatunk történetekkel egy olyan helyről, ahol állandóan jó idő van és bőség, ahol a boldogok élnek. A Bibliában és a hinduizmusban, buddhizmusban és a dzsainizmusban is négy folyó keretezi az édenkertet. A taoista legendákban Hua Xiu látja álmaiban ezt a csodás helyet. Természetesen ennél több legenda is szól a tökéletes világról, ahol minden szép és boldog. A következőkben ezekkel a híresebb történetekkel foglalkozunk kicsit részletesebben.
Atlantisz
„…egy súlyos nap és éjjel […] a tengerbe merülve eltűnt.”
Atlantisz legendája talán a legnépszerűbb, amiről már mindenki hallott, még rajzfilm és számos regény is készült belőle (pl. Jules Verne: Némó kapitány). Sok nép régi mondáiban találkozhatunk az utópisztikus, de elsüllyedt birodalommal. Először Platón ír róla komolyabban, Poszeidón birodalmának nevezi. Itt az író, Atlantiszt ürügyül teremti meg, amin keresztül bemutatja a tökéletes politikai utópiát, amihez tökéletes emberekre van szükség. Más görögök is említették még Atlantisz (pl. Proklosz vagy Szolón, akitól Platón maga eredeztette az elméletet).
Egyiptomban fennmaradt egy utazó legendája, aki elmeséli Atlantisz történetét. Hajótöröttként vetődött egy szigetre, ahol egy sárkány mesélte el neki Atlantisz történetét. Eszerint 75 sárkány élt ott, ámde egyszer egy csillag zuhant rá és felégetett mindent. A hajótöröttet megmentő sárkány megjósolta, hogy az utazóért hajók fognak jönni, de a szigetet soha többé senki sem fogja megtalálni, mert el fog süllyedni.
Egy, Atlantiszhoz hasonló sziget históriája Indiában is fellelhető, a Mahábhárata tesz róla említést.
A legtöbben úgy gondolják, hogy Atlantisz, már csak a nevéből kifolyólag is az Atlanti-óceánban található, gondoltak már a Kanári-szigetekre, de volt aki egyenesen Amerikát vagy magát Palesztinát azonosította Atlantisszal. A mai elfogadott álláspont szerint Atlantisz Kréta szigete volt, aminek pusztulását egy vulkánkitörés jelentette.
Történetek szólnak Egyiptom és Atlantisz kapcsolatáról, miszerint Egyiptom, Atlantisz egy tartománya lehetett, vagy legalábbis a két állam szoros kapcsolatban állt egymással. Olvashatunk arról is, hogy atlantiszi menekültek egy csoportja érkezett Egyiptomba, ahol továbbfejlesztették a Napisten kultuszát. Egyiptom eszerint az atlantisziak fejlett tudományának köszönhetik a piramisaikat, a csillagászatot és a napkörökön alapuló időszámítást. Ezen kapcsolat miatt nevezik a Királyok Völgyében talált ékszert atlantiszi gyűrűnek, amit D’Agrain márki talált 1860-ban. Alapanyaga asszuáni homokkő, viszont Egyiptom kultúrájától eltérő módon díszítették, ezért is eredeztetik ezt az ékszert Atlantisztól vagy legalábbis egy Egyiptom előtt élt kultúrától. Vannak, akik úgy gondolják, hogy ez a gyűrű erővel bír attól függően, hogy kezünk melyik ujjára húzzuk fel.
Atlantiszt sokan még a mai napig a mágia és fejlettség birodalmának gondolják. De hogyan is nézhetett ki ez a földrész? A legrészletesebb leírást Platón adja meg nekünk, Atlantiszt a Gibraltári-szoros környékén helyezi el. A szigetegyüttes körkörös formákban rendeződött el és egyes részeit különböző anyagokkal (pl. ón) és ismeretlen ötvözetekkel fedték le. Ám a görögökkel és egyiptomiakkal való összefüggés miatt ezen kultúrákból való elemekkel is elképzelhetjük. Atlantisz akkor került víz alá, mikor az emberek kapzsik és önzők lettek, ezért isteneik megbüntették őket, a víz alá süllyesztették a kolóniát.Elméletben nem lehetetlen, hogy szigetek, városok süllyedjenek víz alá. A globális felmelegedés és a jégsapkák olvadása miatt már nem egy helyen emelkedett meg a tenger vízszintje. A tengerpartok beljebb húzódtak, városokat nyelt el a víz, s bizonyára több ismeretlen sziget is lapul már a tengerszint alatt. A vízalatti régészet fénykorát éli, hiszen sok leletet találni a partokhoz közel.
De hogy valami sokkal közelebbit is említsek, völgyekben elterülő városok is kerülhetnek víz alá, ha a közeli gátat tönkreteszik, valamilyen ok miatt úgy döntenek, hogy nem kell az oda. Ilyen város Bözödújfalu Erdélyben, ahol a tóból már csak a templomtorony áll ki.
Itt kezdődik a történet érdekes része, mivel egész Eldorádó létezésének elmélete egy történetből fakad, amit az ott élő bennszülöttek meséltek el a spanyoloknak, s a történetet később Juan Rodriguez Freyle jegyezte le. Eszerint a Guatava-tóhoz kötődik a muiszka nép királyavatási szertartása, ahol a meztelen trónörököst aranyporral hintették be, majd egy mindennel feldíszített és csupa arannyal megrakodott tutajjal ment be a tó közepére. Ezeket a tárgyakat istenének áldozta fel, vagyis bedobálta őket a vízbe. Mihelyst az “arany ember” története kitudódott, egyre többen próbálták leszívni a tó vizét, hogy a fenekén megtalálják az arany tárgyakat, például Hernando Perez de Quesada és Francisco de Orellana. De a feltételezésekkel a legmesszebbre mégis Antonio de Berrio merészkedett, aki úgy gondolta, hogy Eldorádót, az Arany városát nem a Guatava-tó környékén kell keresni, hanem Guyana hegyei között. Megrészegített mindenkit az arany utáni vágy, Eldorádó városát úgy képzelték el, ahol mindent arany borít, az épületeket és utakat egyaránt. Úgy gondolták, hogy valahol az Amazonas-medencében terül el. A legvalószínűbb, misztikumából és titokzatosságból eredendően minden bizonnyal Machu Picchu volt ez a rejtett város, még ha a konkvisztádorok nem is teljesen így képzelték el.
A Guatava-tavat sokáig, sokan próbálták megfosztani kincseitől az aranytárgyak után kutatva, még 1912-ben is megpróbálták lecsapolni a tavat, mígnem a kolumbiai kormány 1965-ben nemzeti, történelmi emlékhellyé nyilvánította a tavat.
Voltaire viszont ugyanúgy tekintett Eldorádóra, mint Platón Atlantiszra, a Candide-ban egy utópisztikus, idilli közösségként írta le, ahol mérhetetlen a gazdagság, ám az embereket mégsem a vagyon érdekli, hanem a valódi boldogság. Ez a gondolat tökéletesen elhelyezhető a Voltaire korára jellemző felvilágosodás eszméiben.
Eldorádó (Manoa del Dorado)
,,Az arany a legnagyszerűbb minden dolgok között…, akinek arany van a birtokában, az megszerezhet mindent, amit csak kíván. Őszintén szólva, aranyért a lelke is bebocsátást nyerhet a Paradicsomba.“
Európában a 15. század végén fokozódott az aranyéhség és a levantei kereskedelmi útvonala lezárták a törökök, többek között ezek késztették az európai embert új földek felfedezésére. Kolombusz Kristóf expedíciói új távlatokat nyitottak meg, rájöttek, hogy a világ sokkal nagyobb, mint ahogy azt gondolták. Amikor az első arannyal megrakott hajók visszatértek, senkiben sem támadt kétség az Újvilág kincsei iránt. Az indiánok is felismerték ezen rozsdamentes fém hasznát, ezért igen népszerű volt köreikben ékszer vagy használati tárgy formájában. Az európai emberek természetesen azonnal lecsaptak készleteikre és hazaszállították azokat az anyakontinensre.
Itt kezdődik a történet érdekes része, mivel egész Eldorádó létezésének elmélete egy történetből fakad, amit az ott élő bennszülöttek meséltek el a spanyoloknak, s a történetet később Juan Rodriguez Freyle jegyezte le. Eszerint a Guatava-tóhoz kötődik a muiszka nép királyavatási szertartása, ahol a meztelen trónörököst aranyporral hintették be, majd egy mindennel feldíszített és csupa arannyal megrakodott tutajjal ment be a tó közepére. Ezeket a tárgyakat istenének áldozta fel, vagyis bedobálta őket a vízbe. Mihelyst az “arany ember” története kitudódott, egyre többen próbálták leszívni a tó vizét, hogy a fenekén megtalálják az arany tárgyakat, például Hernando Perez de Quesada és Francisco de Orellana. De a feltételezésekkel a legmesszebbre mégis Antonio de Berrio merészkedett, aki úgy gondolta, hogy Eldorádót, az Arany városát nem a Guatava-tó környékén kell keresni, hanem Guyana hegyei között. Megrészegített mindenkit az arany utáni vágy, Eldorádó városát úgy képzelték el, ahol mindent arany borít, az épületeket és utakat egyaránt. Úgy gondolták, hogy valahol az Amazonas-medencében terül el. A legvalószínűbb, misztikumából és titokzatosságból eredendően minden bizonnyal Machu Picchu volt ez a rejtett város, még ha a konkvisztádorok nem is teljesen így képzelték el.
A Guatava-tavat sokáig, sokan próbálták megfosztani kincseitől az aranytárgyak után kutatva, még 1912-ben is megpróbálták lecsapolni a tavat, mígnem a kolumbiai kormány 1965-ben nemzeti, történelmi emlékhellyé nyilvánította a tavat.Voltaire viszont ugyanúgy tekintett Eldorádóra, mint Platón Atlantiszra, a Candide-ban egy utópisztikus, idilli közösségként írta le, ahol mérhetetlen a gazdagság, ám az embereket mégsem a vagyon érdekli, hanem a valódi boldogság. Ez a gondolat tökéletesen elhelyezhető a Voltaire korára jellemző felvilágosodás eszméiben.
Hyperborea
,,Vég nélküli ünnepek zajlanak ottan, himnuszok zengnek: örül a szíve Apollónak , és nevet ő…”
Hérodotosz a görög történetíró, és más neves görögök is említést tesznek egy távoli vidékről, amely azokon a hegyeken túl fekszik, amelyekből a szkíták folyói erednek. Itt fél évig tart a nappal, s fél évig az este, de van olyan feltételezés miszerint eleinte nem is volt éjszaka, s csak később lett ez a terület a jég birodalma. A történetek szerint mindig tavaszias az időjárás, az emberek gyönyörűek, kvázi halhatatlanok vagy legalábbis nagyon sokáig élnek. Őket Hérodotosz más kortársaival együtt hüperboreusoknak nevezi, s földjüket Hüperboreosznak, ami távoli, északi földet jelent. Itt az emberek összhangban éltek a természettel, csak gyümölcsökkel vagy azok illatával táplálkoztak. Ez a misztikus hely a skandináv mitológiába is beilleszthető, hiszen az északi hitvilágban az istenek lakhelye Asgard volt, ahonnan a mérhetetlen erejű és szépségű bölcs, ámde halandó istenek az emberi világot gyakran meglátogatták.
A történet valóságtartalmát valamennyire igazolja, hogy a görögök vagy jártak a sarkkör mentén vagy hiteles leírásokat olvastak arról, mivel arrafelé valóban így oszlik meg az éjszakák és nappalok aránya.
Ez a föld a 19. században alapját képezte rengeteg emberiség történetét kutató evolúciós elméletnek, melyek innen eredeztették az emberiséget és a feltevések szerint az itt élő a világot benépesítő emberek szépek, erősek, intelligensek és hosszú életűek voltak. Majd mikor délre vándoroltak alsóbb rendűvé váltak. Ezen elméletek később a náci fajelmélet alapjául szolgáltak. A náci fajkutatók Németország területére helyezték Hyperboreát, ezzel jogalapot adtak az árja fajnak, és ezzel próbálták igazolni mérhetetlen kegyetlenségüket más népekkel szemben és hódítási igényeiket.
