Laurie Halse Anderson – Hadd mondjam el
“Miért kerülik Melindát iskolatársai? S ő miért viselkedik olyan különösen? Alig beszél, egyre inkább magába zárkózik, pedig nagyon is szeretne ismét a közösséghez tartozni. Történhetett valami, de mi és mikor? Mi okozza a zavart a tizennégy éves lányban s körülötte? Mi oszlathatja el annak a borzalmas nyári bulinak az emlékét, s teheti a helyére az ott történteket? Ezt meséli el a szerző díjnyertes, több nyelvre lefordított, drámai erejű, ugyanakkor az iróniát sem nélkülöző könyvében.”
Nem kell keresnünk a kérdéseket Laurie Halse Anderson művénél, elég csak a leírást elolvasni a borítón, ám a válaszokat megtalálni jóval nehezebb. Az olvasmány nagy részében csak halovány utalásokat találni elvétve az ominózus partiról, ezen megjegyzések híján jobbára el is feledkezünk a problémáról és annak gyökeréről.
Melinda kitűnő tanuló volt sok barátnővel és mosolygós mindennapokkal, azonban ahogy pörögnek a lapok, úgy romlanak a jegyei , a Merryweather Gimnázium diákjai pedig kiközösítik. Bárki azt gondolhatná, hogy könyvmoly vagy kocka, hisz a mai ifjúsági regényekben igen népszerű ez a témakör. Ezzel szemben Melinda egy fél oldal erejéig sem vesz elő könyveket, tanulni is csak ritkán tanul, sőt, az óráira se nagyon jár be. Nem szeret sportolni, festeni, rajzolni, és csak akkor szólal meg, ha igazán szükséges.
Túléltem. Itt vagyok. Becsavarodva, megkattanva, de itt vagyok. Hogyan tovább?
Az írónő a könyv legvégéig leplezi e változásnak az okát, egészen addig csak találgathatunk, mitől fordult ki magából és némult meg a főszereplő. Persze felnőtt, tapasztalt olvasóink talán hamar rájöhetnek a titok nyitjára, de egyáltalán nem könnyű kibogarászni a sorokból a megoldást.
Nehéz olvasmány, a lány mélabús, paranoiás, világ utáló sorai könnyedén elvehetik a kedvünket nemcsak az emberiségtől, de még az élettől is, főleg ha éppen a rosszabb, melankólikusabb hangulatú időszakunkban vagyunk.
Ha egyszerűen csak unatkozol, vagy eleged van a tündérmese-felépítésű “boldogan éltek, amíg meg nem…” történetekből, akkor érdemes elolvasni, belelapozni, hiába oldódik meg végül az alap probléma, hősnőnk nem lesz egyik bekezdésről a másikra az iskola sztárja. Egyszerűen csak tisztázódnak a félreértések. Melinda rövid karakterfejlődésen megy át csupán, nem kezd el csacsogni felesleges dolgokról, még a jegyei sem javulnak, ám a könyv éppen ezért tükrözi tökéletesen a valóságot, mert hiába hagyunk hátra egy akadályt, a pálya nem változik meg, és a versenytársaink sem lesznek mások.
A Hadd mondjam el egy érdekes szereplőkkel teli, romantikamentes, velős olvasmány. Leginkább a reálisan gondolkodóknak ajánlott, de bárki megtalálhatja benne a saját univerzumát, egy menedéket, ahol némelyik ember ugyanúgy szemléli a világot, mint te. Érdekes, kivételes, különleges.
Aki olvasta, és/vagy átélte már, amit Melinda, hogy bírkózott meg vele? Mennyire ismertetek magatokra a főhősnőben?