MédiaZene

Közös dalt adott ki az AWS és a USNK

Két műfaj, két csapat, és egy dal. Az X-faktor győztes USNK, és az AWS zenekar közös munkába fogtak, aminek eredményeként megszületett az „Idő” című szám. Mivel teljesen más stílusú előadókról van szó, az együttműködés sokakat meglepetésként ért, ám a legtöbben mégis pozitívan fogadták. Legelőször, a Fonogram díjátadon hallhattuk az új szerzeményt, majd egy nappal később, április 5-én a hivatalos videóklip is bemutatásra került. Magát a zenét az AWS zenekarnak köszönhetjük, míg a szöveg megírásában Siklósi Örs mellett az USNK és ByeAlex is segédkezett. A dal nemcsak hangzásra minőségi munka, a mondanivalója szempontjából is fontos üzenettel rendelkezik. Arra hívja fel a figyelmünket, hogy tegyük meg, amire vágyunk, ugyanis az időnk véges, és nem engedhetjük magunknak, hogy elpazaroljuk.

Mint ahogyan azt a közösségi médiából megtudhattuk, az AWS zenekar már régóta tervezte, hogy együtt dolgozzon egy rap formációval. Az USNK-nak köszönhetően, most végre sikerült ezt az álmukat is megvalósítaniuk. A 2018-as Eurovíziós Dalfesztiválon hazánkat képviselő metálzenekar folyamatosan kísérletezget a zenéik megalkotása során, aminek eredményeként teljesen egyedi hangzásvilággal örvendeztetik meg a rajongóikat. Így készülhetett el az “Idő” is.

Az USNK hivatalos Instagram oldalán ugyanakkor arról is beszámolt, hogy ez a dal egy teljesen új irányt jelent számukra, és a parti himnuszokat maguk mögött hagyva, mostantól kezdve komolyabb témájú számokat szeretnének kiadni a kezeik közül. A metál és a rap különös ötvözete sokak szívébe belopta magát, így bátran kijelenthetjük, hogy a srácok valószínűleg jó úton haladnak. Ti mit gondoltok a dalról? 

 

Hozzászólások