Könyvek

Köves Gábor – Végszónak sem rossz

Első ránézésre könnyűnek tűnhet egy interjú elkészítése a laikus ember számára. Hiszen csak kérdéseket kell feltenni, a beszélgetés előtt sokat megtudni az alanyról és az újságírás korlátai között maradni. A jó interjú azonban nem csak ebből áll. Különlges kapcsolat jön létre a két fél között, aminek alapját elsősorban a jó időben jól feltett kérdések.

Ez a kapcsolat Köves Gábor minden interjújánál jelen van, legyen szó bárkiről. A Magyar Narancs életmód-rovatának szerkesztője 2004-ben kezdett el dolgozni a lapnak, azóta pedig hetente jelennek meg cikkei. Első adag interjújából már kiadott egy kötetet 2016-ban Mi az, hogy nagymenők? címmel, azóta pedig még egy sor hírességet meginterjúztatott. Ezutóbbiakból született legújabb könyve, a Végszónak sem rossz.

Az újságírás svédasztala

A borítón felsorolt nevek egy része talán ismeretlen lesz az olvasó számára attól függően, melyik generációnak a tagja, mik iránt érdeklődik és mennyire ásta bele magát az amerikai irodalomba, esetleg a filmiparba. Nekem például semmit sem mondott Zadie Smith, Krasznahorkai László vagy Paul Auster neve, ellenben Bödöcs Tibor, Margaret Atwood és Woody Allen láttán felragyogott a szemem, kíváncsi voltam, mikről beszéltek a szerzővel.

Lehet, hogy a világ filmsztárnak hisz, de én Danny Trejo vagyok. Csak egy ember a sok közül.

Témákban természetesen nincs hiány. Terítékre kerülnek a tüntetések, a politika, a feminizmus, a náci Németország és még sorolhatnánk. Kedvenc könyveikről, múltjukról beszélnek, vagy éppen arról, hogyan jutottak el oda, ahol most vannak. Reagálnak az elmúlt három év legfőbb eseményeire, más országokról is beszélnek – nem egyszer előkerül Magyarország is, vagy negatív vagy pozitív oldaláról nézve. Olvashatunk egy John Le Carré  interjút is egy kis csavarral megtoldva – a híres kémregényíró stílusában íródnak nemcsak a kérdések, de azok körülményei is. Kiderül, kit milyen kérdéssel lehet levenni a lábáról, milyen témákat érintenek legszívesebben.

Kapcsolathálózatok és kérdéskörök

Van itt minden. Nagy nehezen célba ért interjúmegkeresések, halál előtti utolsó beszélgetések, vagy éppen egy nemrég elhunyt személyről való beszélgetés annak szintén népszerű ismerősével. Elolvashatunk egy interjút egy író házaspárral – hogy működik a próbaolvasás? Milyen hatással van a kapcsolatukra, hogy az egyikük könnyebben fut be, mint a másik, vagy hogy Siri Hustvedtet időnként csak Paul Auster feleségeként emlegetik és vica versa? Vannak poénos, laza kérdések és olyanok, amikre nem elég csak egy válasz, mélyebbre kell ásni néhány mondatnál. Nem a koronavírus áll a központban, de az is szóba kerül időnként, hiszen a beszélgetések egy részére 2020-ban került sor.

2020, a magyar változat: emberpróbáló, szörnyű, borzalmas, kibírhatatlan, emberileg és szakmailag egy lejtmenet, egy Tarr Béla-film ehhez képest smafu.
2020, a brit változat: No fun at all. Szabados fordításban: hát, viccnek azért durva.

Összességében egy olyan kötet a Végszónak sem rossz, ami mindenkinek ajánlott. Az, hogy nem ismered az adott interjúalanyt, semmit sem vesz el az élményből, sőt, talán még hozzá is tesz. Ugyanez igaz az érdeklődési körökről – akár szívesen olvasol a Monty Pythonról, akár nem, Köves Gábor stílusa élvezhetővé teszi az ebben a témában íródott Kérdezz-felelekeket. Ha ismerkedni akarsz az irodalomnak ezen szegletével, tökéletes választás, ha pedig már olvastál hasonló köteteket, akkor ez is tetszeni fog.

A recenziós példányt ezúton is nagyon szépen köszönjük a 21. század Kiadónak

Hamarosan érkezik Lucy Foley legújabb regénye!

Hozzászólások