Filmek

Készül az élőszereplős Aladdin film második része

Úgy tűnik, hogy a tavalyi évben nagy sikernek örvendő Disney mesén alapuló Aladdinból még egy részt készítenek.

Az elmúlt időszakban a rendezők több Disney klasszikust mutattak be a vásznon, így láthattátok a Dumbó-t, A szépség és a szörnyeteget és az Az oroszlánkirályt is. Az 1992-ben bemutatott animációs rajzfilmből készült élőszereplős változata sokakat vonzott a mozikba 2019-ben. A film világszerte egymilliárd dolláros bevételt hozott a konyhára, ezért Guy Ritchie elgondolkodott a folytatáson. A tavalyi évben pedig már megkezdődtek a tárgyalások.

Dan Lin és Jonathan Eirich szintén visszatérnek az írói székekbe és, ha hinni lehet a híreknek akkor az alkotók a következő részhez ihletésül használják majd az Ezeregy éjszaka meséi, Ali baba és a negyven rabló, illetve Sinbád történeteit. Már az is nagy hír volt, amikor az első film megjelent, de a rajongók már most izgatottan várják a folytatást. Az egyenlőre kérdéses, hogy az eredeti történetet követi majd a film vagy ez franchise lesz, illetve, az is, hogy az Aladdin első részének szereplői visszatérnek e. Azaz Will Smith, Mena Massoud és Naomi Scott részvétele még nem biztos.

Az Aladdin 2 mellett számos hasonló mese megfilmesítését jelentették be, például a moziba kerül a  Lilo és Stitch, Bambi, valamint Pán Péter és Wendy.

Ti kíváncsiak vagytok egy második részre az Aladdinból?

Hozzászólások