Készül a második Trónok harca spin-off!
Ugyan az HBO még nem erősítette meg a értesülést, de Hollywoodban már felröppent a hír, miszerint újabb Trónok harca spin-off érkezik, mely szintén az egyik főszereplő család történetét mutatja majd be!
Korábban még öt különböző sorozat hírét is rebesgették, amely egyik kedvenc univerzumunkban játszódik, ám ezeknek sajnos mint később kiderült nem volt túl sok valóságalapja. Nemrég azonban egy nagyobb hírportál, a Hollywood Reporter rántotta le a leplet az esetleges produkcióról, amely mindannyiunk kedvenc sárkányai, a Targaryen-dinasztia köré épülne!
Ennek az értesülésnek szintén tisztázatlanok még a forrásai, ám reméljük nem kell sokat várnunk a megerősítésére! Az oldal szerint ugyanis már hamarosan a pilot-ot is láthatjuk. A források szerint a történet körülbelül 300 évvel a Trónok harca sztorija előtt játszódna, a család felemelkedését és bukását mutatná be. A forgatókönyvön két óriás Ryan Condal, akinek a nevéhez fűződik többek közt a Kolónia című nagysikerű sorozat is, valamint maga George R.R. Martin dolgozhat, alapul véve utóbbi, Tűz & Vér című kötetét.
A könyv története:
“Több évszázaddal a Trónok harca eseményei előtt a Targaryen-ház – a Valyria végzetét egyedül túlélő sárkányúr család – Sárkánykőt tette meg székhelyéül. A Tűz & vér a Vastrón megalkotójától, Hódító Aegontól veszi fel történetük fonalát, és a legendás trón megtartásáért küzdő Targaryenek nemzedékein át egészen a dinasztiát majdnem végleg széttépő polgárháborúig regéli el Westeros sorsfordító eseményeit.
Mi történt valójában a Sárkányok Tánca alatt? Miért vált Valyria oly halálos hellyé a Végzet után? Honnan származik Daenerys három sárkánytojása? Ezekre és még rengeteg más fontos kérdésre ad választ a Fellegvár egy tanult mestere által írt kihagyhatatlan krónika, melyet a neves rajzoló, Doug Wheatley több mint nyolcvan fekete-fehér illusztrációja gazdagít.”