Kerry Wilkinson – A lány, aki visszatért
Kerry Wilkinson egy Angliában élő 37 éves ír férfi. Számos írása uralta az eladási listákat, a Jessica Daniel-sorozata például milliós példányszámban fogyott el. Most viszont egy tavalyi regényével ismerkedünk meg, ami idén került az Álomgyár kiadó polcaira, A lány, aki visszatért című pszichológiai thrillerrel.
Már a címből rengetek kérdés merül fel bennünk. Feltételezhetnék, hogy egy horrorral van dolgunk, például gondolhatunk arra, hogy a lány esetleg meghalt, majd szellemként visszatért. De nem.
A borító maga tökéletesen illik a műhöz, hiszen ad neki egy kis titokzatosságot, és vonzza a tekintett. Kíváncsiságunkat csak tovább fokozza a könyv elején feltüntettet minimális ajánló, ami megcáfolja saját magát.
Tizenhárom évvel ezelőtt nyoma veszett. Most azonban visszatért. Vagy mégsem?
Maga a történet egy elég egyszerű elképzelés. Eltűnt egy lány, majd előkerül. Több könyv és film is ezen az ötleten alapul, mint például az Oroszlán vagy éppen a Tíz elveszett év. Különbségük viszont a kivitelezésben rejlik.
A bevezető talán a legmeghatározóbb egy könyvben. Ez olyan, mint egy találkozásnál az első benyomás. Az első mondat dönti el, hogy az olvasó tovább olvas, vagy esetleg keres egy jobbat. Ütősnek, és megfogónak kell lennie, amit ez a szerzemény teljesített is. Felkelti az ember érdeklődését és arra készteti, hogy a kérdéseire, amik csak gyűlnek benne, válaszokat találjon.
„Anyám nem ismert meg.”
A helyszín Stoneridge, egy nyugodt angliai kisváros kávézója, 2016-ban. A történetünk főszereplője Olivia, a 20-as évei környékén járó lány, akit az anyja nem ismert meg. Olivi, a a kávézóban ülve megpróbál hasonlóságot keresi kettejük között. Bátortalanságot és késztetést érez arra, hogy ott hagyja az egészet és elmenjen, elfelejtve, hogy egyszer megpróbált kapcsolatba lépni édesanyjával. Hasonlót mi is érezhettünk már, noha meglehet nem ebben a szituációban, de a legtöbbünknek már szállt inába a bátorsága, könnyen tudunk azonosulni vele. Legalábbis most. Azonban a hamis véletlennek köszönhetően mégis egy kisebb párbeszéd alakul ki közöttük, nem sok, csupán csak három mondat, ami beindítja az események láncolatát. Az anya felismeri rég elveszett lányát pusztán csak a szeme alapján. Tényleg elég lenne ez? Az édesanyák rendelkeznek ezzel a különleges képességgel, hogy bármilyen körülmény között fel tudják ismerni a gyermeküket, ennyi alapján? Erre a kérdésre a mi, nem túl bőbeszédű szereplőnk is keresi a választ. Megfordult a fejemben, hogy ez csak egy elkeseredett szülő mentsvára, aki annyira vissza szeretné kapni a lányát, hogy már mindenkiben, aki megszólítja, őt látja?
Ezután jön talán az a rész, amit az olvasó a leginkább várt. Fény derül Olivia eddigi hollétére. Azonban az éppoly hihetetlenül hangzik, mint mikor a tanár megkérdezz minket miért nem csináltuk meg a házit kitalálunk valamit magyarázatképpen, de azért érződik a hazugság szaga.
Olivia édesanyja új életet kezdet, van egy kisfia, illetve egy új férje Max, akinek van egy öccse, Ashely. Ők a Pitman testvérek, akiket a faluban vagy lehet szeretni vagy nem, és akik egymás nélkül egy tapodtat, sem tesznek. Túl sok dolog nem derül ki róluk, amit nagyon bánok. Csak annyit tudni, hogy az egyik nagyszájú míg a másik hallgatagabb.
A legérdekesebb a könyvben az, hogy két idősíkon játszódik. Bemutatja egy Lily nevű lány életét, egészen a 12. életévétől a 19-ig. Sok társadalmi problémát boncolgat, de mindet éppen hogy csak érinti, egyikbe sem megy bele komolyabban. Ilyen Például alkoholbetegség, vagy a molesztálás.
A másik helyszín ahol a szereplőnk megjelenik, egy kocsmával egybekötött motel, a Fekete Ló. Olivia itt előszeretettel iszogat a két újonnan szerzett barátjával, Rhys és Nattie személyében. Utóbbinak anyja Goergie igazán pletykás és sok elejtett, rejtett mondatott kottyant el, amivel kerekké válik a történet. Azonban, van valaki, aki nagyon szeretné, ha még egyszer eltűnne, lehetőleg öröké. Az elengedhetetlen csavar nem marad el a végéről. Igazán meglepő, és mondhatnám azt, hogy fordulatos. Bár az igazán nagy krimi rajongók már rég kitalálták mi történt igazából, mivel sok apró nyom és utalás van elrejtve a regényben.
Ahogy korábban is említettem, egyes karakterek nincsenek jól kidolgozva, jó lett volna, ha az író nagyobb hangsúly fektethetett volna a szereplők lelki világára. De ezek felett szemet lehet hunyni, mert nem annyira zavaró hibák, ugyanis vannak szereplők, akik igen hamar a szívünkhöz nőnek az életszemléletük miatt.
A könyv, számomra nem olyan volt, amit feszült várakozással lehet olvasni. Nem a „letehetetlen” és nem is az „egyszer olvasható” kategóriába sorolnám. Az unalmasabb napokhoz például kiváló időtöltés. Ajánlom minden krimirajongónak, de főleg azoknak, akik szeretnének egy izgalmas családi botrány piszkos részleteiről olvasni.
A recenziós példányért köszönet az Álomgyár Kiadónak!
http://www.ahmagazin.com/konyvek/meghan-march-veletlen-szeretok/