Sorozatok

Kaszát kapott a Supergirl

Meglepő reggelre ébredtünk, hiszen a CW bejelentette, elkaszálja a nagysikerű Supergirl sorozatot. A széria 2015-ben indult útnak a CBS csatornán, majd egy évadot követően költözött a többi képregényhős közé. Ennek hatására több crossoverben is szerepet kapott az Acéllány.

Melissa Benoist tavasszal jelentette be, hogy férjével, Chris Wood-dal első gyermeküket várják. A vírus miatt leálltak a forgatások, így a Supergirl ötödik szezonjának utolsó epizódjait nem tudták elkészíteni. Ennek hatására a CW bejelentette, hogy a legtöbb alkotása csak jövőre tér vissza a képernyőre, hiszen nem tudták, hogy mikor tudják elkezdeni a munkálatokat. Nem volt ez máshogy a Supegirl esetében sem, ahol ráadásul a terhességgel és a kisbabával is számolniuk kellett.

Nem tudni, hogy ez is szerepet játszott-e a kaszában, vagy csak úgy gondolták, hogy már nem éri meg, de a hatodik lesz az utolsó felvonás a történetben. Ezzel a csatorna megkezdte a kaszákat, hiszen jó ideje évadkezdés előtt jelenti be az utolsó szezonos alkotásait.

A sztori tehát 2021-ben lezárul, ám azt egyelőre nem lehet tudni, hogy mikor premierezik a hatodik évad. Melissa Benoist instagramon köszönte meg ezt az öt évet.

Hozzászólások