John Updike – A kentaur

John Updike nagy kedvencemmé vált az utóbbi évek alatt, kapcsolatunk pedig töredelmesen bevallom, a gyönyörűen felújított életműsorozat miatt kezdődött. A 21. Század Kiadó olyan igényes külsőt kölcsönzött neki, hogy úgy éreztem, egyszerűen kell nekem ez a szekrényemre. Így került hozzám A farm és azóta már nálam van a Nyúl-sorozat is, most pedig A kentaur került elolvasásra.

A kötet 1963-ban íródott, ez volt a szerző első nagyobb sikerkönyve, amiért több díjat is kapott. Nem csoda, hiszen elképesztően egyedi módon nyúl a görög mitológiához. Bár nagyon nehezen sikerült olvasnom, lassan haladtam vele összetettsége miatt, mégis maradandó élményt nyújtott, ahogyan azt egy Updike regénytől elvárható.

A történet egy kisvárosi tanár utolsó három napját dolgozza fel, mitológiai keretekbe zárva. George Caldwell már megkeseredett, igen önbizalomhiányos ember, aki csak békében és nyugalomban szeretne távozni. A továbbiakban az ő vívódásait, nehézségeit és kudarcait követhetjük nyomon Updike gyönyörű festői leírásaiban. Nagyszerű lírai írás egy apa-fiú, tanár-diák, sőt, még egy főnök-beosztott kapcsolatról is.

A kentaur során váltakozik Caldwell és a fia között a szemszög, így mindkettőjük sorsát nyomon követhetjük ezalatt a három nap alatt az iskolában. Caldwell támogatni és védeni akarja a fiát, azonban hiába küzd, úgy érzi kevés amit nyújtani tud és az egyetlen megváltás, az a halál. Mindeközben, fia minden tekintetben meg akar felelni neki, és aggódik érte, bár őt is kétségek gyötrik, legfőképpen pikkelysömöre zavarja, amit még barátnője elől is titkolni próbál. Ennek ellenére ő még lelkes és minden vágya, hogy festő lehessen és elutazzon, itthagyja ezt a kisvárost. Nagyon érdekes volt egyébként, hogy ebben az aparegényben olyan volt, mintha Caldwell és fia szerepet cseréltek volna, köszönhetően annak, hogy George Caldwell-t többnyire Peter-ön keresztül látjuk.

Szívszorító regény volt az elejétől kezdve, mert végig olyan érzés volt bennem, hogy bár száguldozunk a végkifejlet felé, Caldwell szorong, küszködik, mégis élni akar. Mindeközben Peter korát is meghazudtolva elmélkedik apja nehézségeiről, vívódásairól. Bemutatják nekünk mindazt, amit nagyon sok diák a mai napig nem fog fel, hogy a tanárok is emberek érzésekkel, nehézségekkel és mindennapi gondokkal egyaránt.

Zseniálisan összetett történet, amiben nagyon nagy igazságok rejlenek. Ugyanakkor pont ez a gyönyörű líraiság teszi nehézzé az olvasmányt, a metaforák, a többszörösen összetett mondatok, egyik pillanatban még mitológia lényekről van szó, a másikban pedig újra Caldwellről olvashatunk, néha nehézzé tették a megértést, előfordult, hogy egy-egy oldalt, bekezdést újra kellett kezdenem, mert rájöttem, semmit nem fogtam fel az olvasottakból.

Úgy gondolom, hogy ez egy olyan kötet, amit minden szépirodalmat kedvelő embernek olvasnia kell. Viszont nem minden élethelyzetben, hanem csak akkor, amikor képes vagy kikapcsolni az agyad, nyugalomban leülni és rákoncentrálni. Mert tapasztalatból mondom, ha nem tudsz eggyé válni vele, nem biztos, hogy tetszeni fog.

A recenziós példányért köszönet a 21. Század Kiadónak!

Cristina Alger – Lányok, mint mi

Hozzászólások

Benedek Eszter

Kétségtelenül könyvfüggő vagyok. Pontosan ezen okból kerülöm a könyvesboltokat a bevásárlóközpontokban. Kár, hogy a webshopokat nem lehet... ?